Még a múlthéten telefonon felhívtam egy családsegítő központot akivel eddig nem álltunk kapcsolatban. Örültek, hogy hívtam őket, én meg örültem, hogy hallottak rólunk. Szóval örömködve időpont egyeztettünk, hogy elmegyek és személyesen is bemutatkozok. Gyorsban legyártottam prezentációs anyagunkat, és Magdi segítségével ad-hoc névjegykártyát is készítettünk (legyek már hivatalos). Aztán ma reggel meg sem lepődtem, hogy mínusz 12 fok várt a kapu előtt a szabadban. Jobb időt nem is választhattam volna a látogatásra. Munkahelyemen meggyőztem kolléganőmet ugyan vigyen már el. Szó szerint lefizettem egy-két nutellás palacsintával. Még jó, hogy várandós, így édességgel bármit el lehet érni nála. Persze nem volt egyszerű eljutni a családsegítőhöz: kissé kint van a távolban, s ki hinné, hogy egy utcában kettő óvoda is van. S persze a másodiknak a belső udvarában, hátul. Na de nem ismerünk akadályt, így megérkeztünk. Rövidre sikerült a beszélgetés, mivel messze vagyunk egymástól, így a rászorulók nem tudnak eljönni érte, s ha ki is tudnánk szállítani, nincs helyük ahol ki tudnánk osztani. Igazi patt helyzet. A bemutatkozó anyagot azért otthagytam, s megbeszéltük: ha van valami változás akkor keressük egymást.
