Szokás helyünkön – szálloda legfelső szintjén – reggeliztünk. Majd Kaliya gath következett. Riksakkal indultunk útnak. Szám szerint hárommal. Ebből kettő célba is ért. Valahogy nincs szerencsénk ezzel a hellyel. Három évvel ezelőtt én voltam az aki egy másik matajival arra a riksara ült akinek fogalma sem volt hogy merre is akarunk menni, persze ez nem gátolta meg abban, hogy elinduljon velünk. Csak egy idő után tűnt fel hogy nem annyira hajt, s bizonytalan. Így átszálltunk egy másikra, aki célba is vitt. Most egy teljes autó kb. 10 utassal tűnt el. Vezetőnk idegesen telefonálgatott, s közben utasításokat adott: le ne szálljatok, ki ne fizessétek, csak mondjátok hogy Kaliya gath.
Közel negyed óra múlva meg is érkeztek, láthatóan nem vidáman. Így a Kaliya gath-nál nem is időztünk sokat bár némi fennakadást okozott egy majom, aki egyik társunk papucsát célozta meg. Caitanya prabhu utána eredt, majd jöttek a helyiek, s a papucs meg is lett. Innen a Madana mohana templomhoz mentünk. Így hogy másodjára látom ezeket a helyeket már teljesen másnak tűnnek. Most már jobban tudok figyelni a részletekre, a történetekre. Kell idő hogy a sok élmény elmélyüljön.
Szeretek ilyen magas épületekben lenni: fentről nézve belepillanthatok az ott élők mindennapjaiba. Olyan valóvilág valóságshow élmény. Csak épp ez igazi élmény. A délutánunk a szokásos ütemben telt: ebéd, szieszta. Négy órakor pedig a szállásunk kertjébe mentünk, ahol Madhava prabhu bhajanozott. Ismét csak a hihetetlen szóval tudnom jellemezni. Szavakba nem tudom önteni azt a nyugalmat amit ott ülve, énekelve éreztem: tér idő megszűnt létezni, nem volt más „csak” a szent név. Egyszer a háttérben megpillantottam Govinda Maharaja-ot, a maga természetességével.
A bhajana végén meghívást kaptunk Govinda Maharaja házába este 6-ra. Meg is beszéltük a többiekkel, hogy megyünk, de aztán bennünket elhagytak. Én meg nem mertem nekiindulni, bár tudtam hogy nincs messze, de akkor sem voltam elég bátor. Így utunk ismét a templomba vezetett. Sokan voltak, épp a délutáni darshanra érkeztünk. Próbáltam a bhajanra figyelni, vagy épp japázni, de az emberek nem hagytak. A murtikon kívül én voltam a másik látványosság, így fotóztak sőt még gyereket is ültettek az ölembe. Így aztán visszamentem a szállásra. Később a templommal szemben levő kis bazárt látogattuk meg. Persze itt is tudtunk vásárolni: végre rátaláltam a bohóc nadrágokra. Vacsorára egy nagyon egyszerű, de annál finomabb krumplit ettünk vajjal és sajttal. Ma már megérintett a hazautazás szelleme. Érzem egyre kevesebb az idő amit itt tölthetek.
