December óta nem voltam Szegeden. Azon meg sem lepődtem, hogy már eleve késve indult a vonat Debrecenből. Némi vitába keveredtem az információn, mert azt mondta a hölgy, hogy tuti nem érem el a csatlakozást úgy ahogy én kitaláltam. Majd meggyőztem, hogy látok arra némi esélyt, hogy a Budapest felől érkező vonat is késik. Szóval a próféta szóljon belőlem: Cegléden leszálltam, majd vártam és átszálltam. Ha lesz álláshirdetés, tuti megyek a MÁV-hoz. Apropó állás. Három és fél év után ismét írtam egy önéletrajzot, s bár cégen belül, de megpályáztam az állást. Bátraké a szerencse…
A vonaton ülve, a gazdasági válsággal szembesülve (épp minden második ember egy-egy laptopot bámult) döbbentem rá a technikai változásra. Míg többségünk a laptopot bújta, két székkel mellettem, így tanár kinézetű úr a walkman-ét hallgatta. Elgondolkoztam mit is jelentett egy időben a walkman. Előjöttem a régi emlékek, az elemvásárlások, az esőben hallgatott Cure számok, s hogy annyira hozzám nőtt a fülhallgató, hogy mikor nem volt nálam képes voltam a kapucnis pulcsim zsinórját a fülembe dugni, s várni hogy szóljon a zene.. Hát igen: a technika fejlődik, én pedig öregszem…
