„A māyāpuri zarándokhely Nyugat-Bengáliában található, nem messze Navadvīpa városától, mely a Bhāgirathī folyó – a Gangesz egyik főcsatornája – nyugati partján fekszik, kb. 150 kilométerre Kalkuttától északra. A folyó mindkét partján vannak zarándokhelyek, melyek közül a legfontosabb Caitanya Mahāprabhu megjelenési helye. A Yoga-pīţhának nevezett központi rész a kis falvakból és városkákból álló falusi település-együttes, Māyāpur területén található, a Bhāgirathī keleti partján, délre attól a ponttól, ahol a folyó a Jalāańgība ömlik. A māyāpuri vidék sík, trópusi árvízi alföld, tele rizsföldekkel, kókuszpálmákkal, mangó- és papaya-fákkal valamint veteményeskertekkel.”
Itt vannak a képek (a teljesség tökéletessége nélkül).
Voltunk Harihara ksetran. Ez az a hely ahol Siva (eksztázisában) egyesült az Úr Visnuval.
 |
| Harihara feketén-fehéren |
" Nitjánanda Prabhu a bhaktákkal együtt kiáltozta, „Hari, Hari!” és a szeretet hullámain haladt előre. Premától megperzselve, nem beszélt tisztán. Arcán lefolytak a könnyek, néha izgatottan felkiáltott: „Gaura, Gaura!” Ékszerei csillogtak, isteni formája megvilágította a tíz égtájat. Srivásza Dzsívával táncolt, néha sírtak, néha táncoltak, és a többi bhakta is táncolva ment az úton.
Amikor az Alakanandá közelébe értek, az extázisban elmerült Nitjánanda Prabhu így szólt, „Vilva Paksától (Bela Pukurijá) nyugatra indul a Mandákiní folyó, és körülveszi Nadiját. Az Alakananda folyó Szuvarna Bihárnál hagyja el a Mandákinít. Az Alakananda folyó keleti partján, Hari Hara Ksetránál egy gyönyörű múrtit fognak találni a jövőben, egy szép kis erdő közepén: „Látjátok, az Alakananda folyótól nyugatra van Kási, Siva hajléka, ahol a követők Sivát és a feleségét imádják. Navadvípa azonban jobb, mint a másik Kási, mert Siva itt mindig táncol, mindig Gaura nevét ismétli, könyörög a követőinek, hogy fogadják el a Gaura-bhaktit. Azt a felszabadulást, amelyet a szannjászik a gjána erejével és azzal nyernek el, hogy ezer évig élnek Kásiban, Navadvípában nagyon könnyen elnyerik a bhakták, akik csak kimondják Gaurana nevét, fölemelik a lábukat, és táncolnak. Amikor ezek az élőlények elhagyják a testüket, Siva a fülükbe kiáltja Gauranga nevét, és így megszabadítja őket. Ezt a Dhámát azért nevezik Maháváránaszinak, mert itt nincs halálfélelem.”
Ebben a pillanatban Nitjánanda Prabhu táncra perdült, és kérte Dzsívát, hogy fogadja el a Gaura-premát. Siva előjött, mindenki számára láthatatlanul, és leborult Nitjánanda lótuszvirág lábai előtt. Ilyen módon Sivának és feleségének minden vágyuk beteljesült, és Gauranga nevét énekelve távoztak."
Innen Narasimhapaliba mentünk. Az út szélén az emberek örültek, hogy látnak minket, pedig biztos sok bhakta zarándokol el ide minden évben.
" Bhágavata Purána elmondja, hogy valamikor régen, a Szatja-jugában egy Hiranjakasipu nevű démon nagyon nagy hatalmat szerzett, és rettegésben tartotta a három világot, mivel Brahmá ígéretében bízva egyáltalán nem félt a haláltól. Még a bolygók urai, a félistenek is csak akkor mertek támadást indítani a démonok ellen, amikor Hiranjakasipu visszavonult a Mandara-hegyre. Sikeresen kifosztották a démonkirály palotáját, és még a feleségét is magukkal akarták vinni, amikor közbelépett Nárada Muni, a nagy bölcs, és megtiltotta:
„Indra, ez az asszony bűntelen, és valaki másnak a felesége. Nem viheted magaddal. Gyermeket hord a méhében, aki feddhetetlen és bűntelen, sőt nagy bhakta, az Istenség Legfelsőbb Személyiségének a szolgája. Nem tudod őt megölni.”
Indra elengedte Kajádhút, aki egy ideig Nárada Muni védelmében élt. Nárada Muni mindkettejüket tanította: az asszonyt és a méhében levő gyermeket. Így aztán Prahláda nagy bhaktaként született meg, és már öt éves korában kereken megmondta az apjának, hogy sem a politika, sem a gazdaság nem érdekli, semmi jó oldalát nem látja a családi életnek, és egyáltalán az a véleménye, minden embernek az a kötelessége, hogy „Vrndávanába menjen, ahol mindent átitat a Krsna-tudat; ott kell oltalmat keresnie az Istenség Legfelsőbb Személyiségénél.”
Hiranjakasipu röviden családunk szégyenfoltjának nevezte Prahládát, és megparancsolta a démonoknak, hogy öljék meg.
„Hiranjakasipu hatalmas elefántok lábai elé vetette a fiút, rettenetes óriáskígyók közé dobta, pusztító varázsigéket mondott rá, ledobta egy hegytetőről, megtévesztő fortélyokkal csapta be, mérget adott neki, éheztette, rendkívüli hidegben, szélben, tűzben és vízben kínozta, súlyos köveket dobott rá, hogy agyonzúzza, de nem tudta elpusztítani.” Aggodalmában és haragjában a démonkirály átkokat szórt a fiára, majd rákiáltott:
„Örökké egy másik, legfelsőbb lényről beszélsz, aki nem én vagyok, aki mindenek felett áll, mindenkinek a vezetője, és mindent áthat. Hol van ez a személy? Ha mindenütt jelen van, akkor miért nincs jelen itt előttem, ebben az oszlopban?”
Hiranjakasipu haragjában ököllel rácsapott az oszlopra, amelyből félelmetes hang hallatszott, majd előlépett belőle az Úr egy félelmetes formája, félig ember és félig oroszlán. „Olvadt aranyhoz hasonló, haragos szemei, ragyogó sörénye, halált hozó fogai és borotvaéles nyelve rendkívül félelmetessé tették. Fülei az égnek meredtek, nyitott szája és orrlyukai pedig egy hegy barlangjainak tűntek. Állkapcsai ijesztően szétnyíltak, teste az égig ért. Nyaka rövid volt és vastag, mellkasa széles, dereka karcsú, szőre fehéren ragyogott, akár a hold sugarai. Karjai, melyek seregnyi katonára emlékeztettek, minden irányba elértek, amint kagylókürtjével, korongjával, buzogányával, lótuszával és többi természetes fegyverével sorra elpusztította a démonokat.”
Annak idején Brahmá azt az áldást adta Hiranjakasipunak, hogy egyetlen általa teremtett élőlény sem ölheti meg, sem házban, sem azon kívül, sem nappal, sem éjjel, sem a földön, sem az égen, nem végezhet vele semmilyen fegyver, ember vagy állat. Narasimha, az Úr félig ember-félig oroszlán formája azonban nem Brahmá teremtménye. Nem a házban és nem azon kívül, nem a földön és nem az égen ölte meg a démonkirályt, hanem a saját ölében. Nem használt semmilyen fegyvert, hanem a körmeivel szaggatta szét. Könnyedén végzett Hiranjakasipuval, aki egyáltalán nem érdemelt kegyelmet."
Narasimhapaliba az a hely ahol Narasimha egy tóban megmosta véres kezét. Itt egy önmegnyilvánult murti látható:
Ma végig buszokkal utaztunk. Visszafelé éreztem, hogy kissé kimerült vagyok. Talán most jött ki rajtam az időeltolódás, a klímaváltás. El is aludtam a buszon. A Gada Hallban ebédeltünk, de én csak az előételt ettem meg: édes rizs és pakora. Épp elég volt. Utána következett a szieszta. Kisebb elvonulásra vágytam, így 4-kor bementem a templomba japázni. Beválltak a számításaim, mert kevesen voltak bent, így végre el tudtam "kettesben" mélyülni Panca Tattvaval. Később ismét egy shoping körútra indultunk. Párom fájlalta a fejét, és lázasnak érezte magát. Most a külső piacsoron néztünk szét. Természetesen itt is volt látni és vásárolni való. Társaink is egyre jobban belejöttek az alkudozásba, hiszen a kereskedők kedvenc tevékenysége. Ritkaság számba megy ha valahol nem lehet alkudni.
 |
| Csípős tészta zöldséggel |
 |
| Puri -kenyérféle |
Párom a rosszulléte miatt magamra hagyott. De hát vásárlás közben néha egy férfi társasága még gátló is lehet. Szóval belemerültem a murti ruhák világába, egyet (lilát) sikerült is találnom. Útközben épp a varroda előtt mentünk el, s mit láttunk? Épp az én szoknyáimat varrták.
 | ||
| Mayapuri varrónőm |
Párom estére belázasodott...
