Reggel egy kis eligazítást tartottak vezetőink, mert hát vannak szabályok Vrindavanaban. Pl. a majmokkal: először is mindig a majomnak van igaza. Ha valamit el akar vinni, akkor inkább hagyjuk vigye, ne álljunk ellen, hiszen erősebb is és a hazai pálya előnye is nála van. Másodszor (még mindig a majmok) ne együnk az utcán, ne hordjunk szemüveget, ne vigyünk a kezünkbe zacsikat és ne nézzünk a szemükbe. Ja és az ajtókat tartsuk zárva, mert okosan kinyitják és bemennek. Ez még nem lenne baj, de szétszednek mindent és még le is pisilhetik. Némileg ijesztőnek tűnhet, de valójában a velük való együttélés szabályait betartván semmi meglepetést nem okoznak.
Ezután elindultunk reggelizni, majd a Krisna Balarama mandírba. Jó volt újra itt lenni. Hihetetlen de már másodjára léphettem Vrindavan földjére. A templomba érvén feltüntettek az apró változások. Három év a fejemet vették ha a fényképezőgéppel akartam bemenni, most csak az nem fotózott akinél nem volt gép. Így szépen sorba végig is jártam mindenkit.
Az önálló nézelődés után Pradhupada házába mentünk. Itt ismét az osztálykirándulások hangulata fogott el. Annyira hihetetlen, hogy itt élt, hogy a dolgait látjuk, hogy a szobájában állhatunk.
A könyvtár helységben egy rögtönzött leckét hallgathattunk Caitanya prabhutól, aki közben nem egyszer érzékenyült el. Mások is követték ebben. Jó látni, hogy a kapcsolat a guruval tényleg működik. Vajon én eljutok valaha erre a szintre? A délelőtt hamar eltelt, délben pedig átköltöztünk a már jó ismert helyre. Egy egész szintet elfoglaltunk.
Gyors kipakolás után meglátogattuk a szemközti kis boltot, s felfedeztem kedven mangó italomat. Majd egy pizza ebéd következett a szálloda tetején. Utána a sziesztára menet találkoztam egy majommal, akinek megtetszett az italom, így el is vitte. Eddig üveget nem loptak: hát ők is változnak. Két helyi prabhu visszaszerezte az italomat: megküzdöttek érte, pedig nem volt benne több három kortynál. Szieszta után elindultunk a bazárba. Most inkább felderítés volt: mit hol mennyiért. Persze azért vettünk az Uraknak ruhákat, fejdíszeket. Az eladók ismerősek voltak: három éve is náluk költöttem el a pénzemet. Autós riksával mentünk vissza a szállásra, akivel megbeszéltük, hogy pénteken fél négykor találkozunk a szállás ellőtt, és indulunk a bazárba. A szálláson szembesültünk azzal a ténnyel, hogy páran megbetegedtek. Általában megfázás vagy hasmenés és láz a tünet. Párom már jobban van. Úgy tűnik ő a szerencsésebb, mert neki már nem lesz problémája a hazaúttal.
