Tudtam, hogy délután sok lesz a teendőm, s hogy Sivarama Maharajahoz vagyunk este 6-ra hivatalosak, s hogy utána már bhajanon is maradunk. Így reggel egyedül mentem reggeli programra. Nem voltak sokan, de épp elegen. Japázni olyan könnyű ilyen helyeken. Majd következett az Urak üdvözlése. S ekkor éreztem azt amit annyira vártam. Azt a fajta fellélegzést, akkor amikor leborultam. a könnyeim a semmiből előtörtek, a szeretet, a hála érzésével emelkedtem fel, s csak néztem-néztem Őket. Mint aki most látja őket először, közben pedig csak arra tudtam gondolni, hogy köszönöm Nektek hogy ismét itt lehetek veletek. Csak álltam, énekeltem és a hála érzése töltött el teljesen.
A Kesi ghat következett parikram utunkon. Régebben itt fürödtek meg a bhakták a Yamunaban. Ma már senki sem vállalkozik itt rá. Sajnos egy egyszerű szennyvíz lett belőle. Három éve még nem volt ennyire lepusztult. Csak álltam és néztem, hogyan lehetséges ez. Azt mondják Yamuna devi elhagyta Vrindavana-t…
A bazárral zártunk: megvettük amit elfelejtettünk: kunti mala, hing gyanta, kámfor, csadar. Búcsút vettem a bazártól, ahol már az árusok előre köszöntek. Fogtunk egy riksát és szomorú szívvel beszálltam. Isten kegyes, így lassan haladtunk, szétnézhettem még, hiszen nem tudom valaha visszatérek-e még ide, erre a helyre. A szállásunkra érve összepakoltam a bőröndöket: belefértünk a súlyba. Kaptunk is megbízásokat: murtikra, Radhe Syama ruhára. Utóbbit csak a a kézi poggyászba mertem tenni. Meg sem merem kockáztatni a feladandó csomagba tenni. Hat órára mentünk Maharajahoz, aki elköszönt tőlünk. Majd Madhava prabhu bhajana-jára ültünk be. Aztán egy gyors pizza vacsora majd fürdés és indulás. Indulás előtt lemértük a csomagjainkat: 10-10 kg a kézibe, 20-20 kg a feladandóba. Az autó utat végig aludtam. Egy helyen álltunk meg, ettem is egy jégkrémet Rasikával búcsúzóul.
 |
| itt akarunk maradni fotó |
