2012. szeptember 13., csütörtök

Második tanítási nap


Nem akarok bezzegelni. Mármint bezzeg az én koromban mondatokat írni. Egyfelől mert öregít, másfelől meg én is utáltam mikor ezt mondták. Szóval reggel tekerek munkába, és egy iskola előtt haladtam el, mikor egy nagyobb csoport diákra figyeltem fel, akik körbeállnak valamit vagy valakit. Hát ez két valaki volt, akik épp egymás püfölték. Persze figyeltem őket is és a többiek reakcióját. A lányok jujj felkiáltással arrébb mentek, a fiúk meg szinte szurkoltak. S néztem a két verekedőt is, aki a filmekből vagy épp a küzdősporti tanulmányaikból felidézett ütésekkel, rúgásokkal próbálták önmaguk igazát megvédeni, bizonyítani és ráerőltetni a másikra. Emlékszem mikor ez kimerült egy két jól célzott öklösben arc és gyomor tájékán. Esetleg a földön fekvő megrúgdosásában. Erkölcsi szempontból tény, hogy az utóbbi elitélendőbb, s ha harc hát legyen harc. De vajon mi történt az első nap, hogy a második nap reggelén egymás öklében kerestél igazukat?
„A harcos nem olyan valaki, aki egyszerűen csak felveszi a harcot és végez az ellenséggel; a harcos mindent elkövet, hogy azt tegye, ami a helyes, hogy tisztelje a másikat, s a dicsőség és a tisztesség szabályai szerint éljen, még akkor is, ha mások nem e törvény szerint élnek.”
                                                                                                                         Dan Schmidt