2012. október 21., vasárnap

Coelho: A harcos és a hit

„Fontos, hogy elfogadjuk a szenvedélyeinket, és ne mondjunk le sikereink felett érzett lelkesedéseinkről: ezek az élet részei, és a résztvevőknek örömet szereznek. De a fény harcosa soha nem feledkezik meg a tartós dolgokról és az idő edzette kötelékekről: meg tudja különböztetni egymástól az átmenetit és a végérvényest. Van azonban egy pillanata, amikor a szenvedélyek hirtelen, se szó se beszéd, eltűnnek. Hiába a harcos minden bölcsessége, hagyja, hogy legyűrje a csüggedés: hite egyik pillanatról a másikra már nem olyan, mint volt, a dolgok nem úgy mennek, ahogy megálmodta, a tragédiák igazságtalanul és váratlanul következned be, és egyszer csak úgy érzi, hogy imái már nem lelnek meghallgatásra. Továbbra is imádkozik, eljár vallása szertartásaira, de hiába is próbálná áltatni magát: a szíve nem felel úgy, mint régen, s mintha a szavaknak sem lenne értelmük. Ebben a pillanatban csak egy lehetséges út létezik: folytatni. Folytatni az imádkozást, akár kötelességből, akár félelemből, mindegy mi okból – a lényeg az, hogy folytatni kell. Kitartani, akkor, is, ha úgy tűnik, semmi értelme.”