2012. október 31., szerda

Életképek

Reggel fél hét buszmegálló. Anyuka a tini lányával álldogál és újságot olvas. Tiszta idill. Jön a busz, a lány nem találja a bérletét. Anyuka hirtelen idegbeteg lesz, elkezdi rángatni a lányt, a táskáját és szitkozódik. A busz elindul, a lány nem akar az anyuka mellé ülni. Anyuka ráparancsol, a lány megszeppenve megy mellé. Anyuka még mindig káromkodik, és az arcán van a világ összes gondja. A lány szól neki, ne hozza ilyen helyzetbe mert a fél busz őket nézi. Anyuka figyelembe sem véve ezt a kérést, tovább szidja. Meg lesz a buszbérlet, addigra a lány kezébe temeti arcát és sír. 13 év körüli: neki ez a legnagyobb gondja. Majd felnéz, egy szót sem szól többet. Pár perc múlva tekintetünk találkozik én rámosolygok, ő pedig vissza. Később már pár szót képes váltani az anyjával. Közben én gondoltam egyet és a táskámból kivettem egy matricát. Azon agyaltam hogyan adjam oda a lánynak, akinek ez a legnagyobb gondja. Vajon az anyja nekem esik, vagy elküld a fenébe, hogy mégis mit képzelek én hogy bármit is adok az ő szeretett lányának? S leszállva a buszról megfogtam a lány vállát és a kezébe nyomtam:
légy boldog
Megköszönte, mosolygott.  Remélem tényleg ennyi lesz a legnagyobb gondja.