2012. december 23., vasárnap

Ételt az Életért 2012-ben


Lehet, hogy mi sem hisszük, csak a média sulykolta belénk, de tény: változásokkal teli évet zártunk mi is. Semmi sem állandó, minden változik. Változnak az emberek, az általuk betöltött szerepük, pozíciójuk. Egy dolog ami állandó volt ebben az évben: minden hónap utolsó vasárnapján kicsiny csoportunk zöldséget pucolt, darabolt, főzött, ételt osztott, takarított, és nyugtával dicsérte a napot. És hogy mit is jelent ételt osztani? Lehetetlen szavakkal kifejezni, hiszen van aki csak ekkor jut meleg ételhez, italhoz vagy épp egy két kedves, szerető szóhoz.  Nem akarom túl misztifikálni a történeteket, mert igen vannak zűrös emberek, van mikor türelmünket veszítve emeltebb hangon kérjük a zavarót okozókat, hogy menjenek el, még ha sajnáljuk is hogy éhes, üres gyomorral távoznak. Célunk nem csak az étel osztása, hanem egy hangulat megteremtése, ahova az emberek szívesen jönnek, ahol tudják mit kapnak, hogy mit várhatnak, ahol ismerős arcok fogadják őket hónapról hónapra. Cél egy béke sziget megteremtése, ahol nem nézik honnan jöttél, csak azt hogy hova tartasz. Ahol nem ítélkeznek sem nemre, sem fajra, sem vallásra, sem semmire.
És hogy mit értünk el ebben az évben? Januárban elkezdtük a hivatalossá tételt, december 1-től már hivatalos telephelyként működünk. Kiosztottunk közel 5000 adag ételt. Szerepet kaptunk a helyi médiában: újságok és rádiók. Hónapról hónapra egyre több és többféle adományt kaptunk, amit kiosztottunk. Ezek legtöbbje ruhanemű volt, de gyereknapkor és karácsonykor játékokat, könyveket osztottunk. Kaptunk cukkinit, sütőtököt, almát és mézeskalácsot. Csicsókát is ajánlottak, de ezt visszautasítottuk, mert sajnos a feldolgozása túl körülményes. Egyre több önkéntes keres meg bennünket, hogy segítenének. Szervezetek hívnak meg bennünket rendezvényekre, családsegítők pedig megbeszélésekre. Az emberek pedig szeretnek bennünket. Összegezve a debreceni élet szerves részévé váltunk. Köszönet ezért mindenkinek: segítőnek, önkéntesnek, szervezőnek, adományozóknak… És köszönet Srila Prabhupadanak, aki lehetővé tette ezt a fajta szolgálatot, prédikáló tevékenységet: prasadamot mindenkinek. 

Beszéljünk a franciákról: az első nap

Ohh hát oda nem menj, csalódás, koszos, büdös, és nem kedvesek. Még angolul sem beszélnek. Jó, de ott van Mr. Morrison, és hát bakancslistám...