2013. március 12., kedd

De a szemed, a szemed...



Nézz rám


Mikor a mozdulatlan árnyak nyúlnak majd,
Sovány tested-tested fölé.
Mikor a gondolatok majd elszabadulva törnek utat,
Hideg-hideg agyad mögé,
Még letagadnád és még elrejtenéd,
Ami az agyadban, a testedben, a lelkedben ég.
De a szemed, a szemed olyan őrjítően néz,
Olyan őrülten nehéz, nekem még olyan nehéz...


Nézz rám, ha ordítok a sötétben feléd,


Nézz rám, nézz rám még!


Én is elmúlok majd csendben,
És te várod már a percet,
De neked már senki nem felel.
Nem szabadulhatsz tőlem el,
Mert gondolatban majd
Mindig velem leszel.
Mikor hideg a tested és már nem ölel,
Én kitéplek majd magamból, ha kell.


Nézz rám, ha ordítok a sötétben feléd
Nézz rám, nézz rám még


Ne nézz rám, már nem ordítok, a sötétben feléd.
Ne nézz rám, én nem hiszem, hogy azt megértenéd,
Amit érzel bennem olyan vadul, csak nézel, csak nézel rám ártatlanul.