2013. március 16., szombat

In memoriam


Sokat gondolkoztam írjak-e pár sort Cipőről. Szóval annak idején mikor a Republic elkezdte pályafutását, a bulikban sokat játszott számok nekem is tetszettek. Ereszd el a hajam bulikon jó volt az. Sosem tettem erőfeszítést arra, hogy jobban megismerjem őket. Aztán egy 32 órás buszút végleg megszakította közös életünket. Ugyanis a sofőrnek volt egy Republic válogatás cd-je, és ezt hallgattuk oda és vissza. Vagyis ezek után ha meghallottam őket, szívesen kikapcsolta a rádiót. Tavaly úgy alakult, hogy a Campuson láthattam és hallgathattam őket. Akkor is írtam, hogy felejthetetlen volt, de negatív értelemben, mert hogy nem történt szó szerint semmi a koncertjükön. Hogy nagyobb hévre gondoltam, vagy bármi másra. És akkor jött a hír, hogy beteg. Mondhatnám, hogy megérintett, de nem jobban mint más ember betegsége. De hát a média világát nem lehet kizárnunk, így akarva akaratlanul megtudtam, már régóta beteg a szíve, az átültetést nem akarta stb stb. És ekkor villant be: hogy ja, hogy ezért nem ugrált rohant, hanem egyszerűen csak énekelt. Némi megbánást éreztem, hogy akkor lehúzó kritikát írtam róla, mert így hogy betekintést nyertem a miértekbe, állíthatom, hogy Cipő szívből zenélt, énekelt. Hogy neki szó szerinte élete volt a zene. Hiszen sejtem, hogy a dokik tanácsolták, hogy hagyja abba, de ő nem tette. Egyszerűen tette a dolgát, amihez értett, amit szeretett. Ettől még nem fogom jobban szeretni a zenéjét, és halála után sem fogom magasztalni, de minden elismerésem. Mérföldkő a magyar zenei életben, és nem az ő hibája, hogy nekem más a zenei ízlésem. S hogy képmutatónak tartom-e maga, hogy így halála után már jó szavakkal jellemzem? Nem, nem tartom magam annak. Egyszerűen csak szembe nézek saját gyarlóságommal, hogy ítélkeztem tudás nélkül. S nem hiszem, hogy valaha hallotta olvasta azt a pár bíráló szót, vagy ezeket a sorokat, de hiszem, ha valamit megbánunk, akkor az egy jó dolog. Nem hiszem a bűnbocsánatban: ha kioltod valaki életét, azért megfizetsz, azt nem lehet meggyónni, és nem hiszem, hogy Jézus össze bűnünket magár vette… De hiszem, hogy annál csak több leszek azzal, hogy elismerem nem megfelelő ismeretekkel rendelkeztem és mégis véleményt nyilvánítottam. Hányat tesszük és hányszor egy nap ugyanezt? Meg kell néha állni, és el kell gondolkozni: vajon alkothatok-e véleményt, vajon kritizálhatok-e? Megtettem anno, s megteszem most. Akkor Őt kritizáltam, most meg önmagam. Ezekből tanulunk. Valaki mások hibájából, valaki önön hibájából és van aki másokéból sem. Kívánom, hogy a média hagyja békében nyugodni, ne keressen orvosi hibát, mű magyarázatokat, és ne kezdjék el az emberek túlmisztifikálni sem őt sem a halálát. Egy ismert ember is épp úgy hal meg, mint te meg én… És ne keressünk másokat aki ilyen idősen haltak meg, mint az a bizonyos 27-esek klubját. Egyszerűen hagyjuk elmenni úgy ahogy jött: egyszerűen és nemesen.