Rengeteg bölcs életvezetési,
párkapcsolati tanáccsal lehet a netes világban összefutni. Nyílván, ha nem ez lenne jelenlegi helyzetem szépen
elsiklanék felettük, de most jobban ki vagyok erre éleződve. Na nézzük a soron
következő magasztos gondolatot:
„Sokszor nem értem, hogy emberek miért maradnak együtt, ha látják, hogy
a sokadik eljátszott, eldobott, összetört esély után sem működnek a dolgok.
Igen, nehéz észnél lenni, ha valakit szeretsz, főleg elengedni... De ha nem
voltál boldog mellette, vajon mitől lenne másabb, ha újrakezdenétek? Pár hétig
nyilván minden működne, de ha két ember nem ugyanazt a puzzle-t rakja, akkor
felesleges egymás idejét húzni. Forgathatod, próbálgathatod, hátha beleillik a
képedbe, de nem fog. Egyszerűen csak annyi van, hogy a saját kirakósodat kell
kiraknod. Nem a máséval foglalkozni, hanem a sajátodéval. Nem beleerőszakolni
egy darabot, hogy illeszkedjen már végre, mert ott a helye, hanem felfogni és
elfogadni, hogy valami teljesen más illik oda.”
Talán egyet is érthetnék, ha nem
ismerném az alábbi párkapcsolatokhoz szükséges szavakat: kompromisszum,
tolerancia, elfogadás. Persze ha ezekben csak a megalkuvást látjuk, akkor
tényleg jobb azt a puzzle darabot eldobni. Persze ha közben rájövünk hogy igen
a társas élet nemcsak önmagunkról szól, akkor elgondolkozhatunk azon, hogy
érdemes-e a saját puzzle-nk összes darabját kirakni, hiszen akkor már nem lesz
hely benne egy másik darabnak.
