2013. augusztus 27., kedd

Nehezített pályán

Van mikor élünk a nagy semmiben, mikor szinte semmi sem történik csak éljük a napokat egymás után, monotonon szürkén. Aztán egyszer csak mintha minden a feje tetejére állna: csak kapkodod a fejed és nem érted hogy történhet ennyi minden szinte egyszerre. Mikor az életed összes területén változás történik, mikor legszívesebben már csak élnéd a napokat egymás után monotonon. Szombaton a Biri fesztivál elhúzódott, így alig 5 óra alvás után már az étteremben voltam készülve a tökfőzelékre. Az étterem udvara mint egy atomrobbanás után: a kis épületek lerombolva, mindenhol törmelék és tégla. Tegnap még izgulhattunk, hogy lesz-e gáz, mára már izgulhattunk, hogy az állványok közt hogyan is pakolunk ki a pincéből. Alig 10 percet töltöttem el ezen körülmények közt, épp egy ládányi tököt tartottunk mi lent, más meg várta fent. Mikor fent társunk nem stabil támasztékot választott, így egyenesen ránk esett, még jó hogy volt mire. A láda repült, így viszont egyből nyilvánvaló volt, hogy némely tök és cukkini már nem felhasználható állapotban van. Na az izgalom után mindenkibe beleparancsoltam egy túró rudit, mert ez mindent megold. Jött a pucolási és a gyalulási fázis. Egy-két perc után kiderült, hogy az új gyalunk nagyon éles, így irány a bolt egy pár sebtapaszért. Ekkor már kilátásba helyeztem, hogy a következő „baleset” áldozatát hazaküldöm. Folytatódott a küzdelem a tökökkel, mert bár egyszerűnek tűnhet, de még sem olyan egyszerű a pucolása. Természetesen egyszerre főztünk, míg mások szigetelték kívülről az épületet. Fúrás,  faragás, flexelés… Majd a kinti furás, bent okozott némi változást a lámpatestben. Fáradtságom és idegeim kezdték feladni a szolgálatot, de még nem volt itt az összeomlás ideje, hiszen később derült ki, hogy a gázzsámollyal történt valami. Ott is jött a gáz ahol nem kellett volna, és ahol pedig ezerrel kellett volna lángolnia, na ott csak pislogott. Nehéz így 60-70 liternyi tököt forralni, főzni. Szakácsunk cserélgette az edényeket, és déli 12-re csak kész lettünk. Mivel az udvaron minden lebontva, árnyékot adó fánk pedig kivágva, így kicsiny csapatunk a forróságban állva osztotta az ételt az érkezőknek, aki csodálkoztak azon hogy mi minden történt itt egy hét leforgása alatt. Kérdezték milyen az étel. Nem mertem bevallani, hogy fogalmunk sincs, mert a kóstolásra nem volt időnk, hiszen épp kész lettünk, épp hogy az Úr ehetett belőle, és épp hogy túléltük az egészet. Az emberek jöttek és mentek, majd a maradékot mi is meg tudtuk kóstolni. Nagyot szusszanva ültünk a frissen burkolt teraszon és már csak nevettünk az egészen. Ezt is megcsináltuk, túléltük..