2013. szeptember 30., hétfő

Amikor az időtök lejár..

Sokan gondolják, hogy az ember eredendően bűnös és azért kerül a földi életbe. Mert ez az egész egy büntetés. Hitem szerint azért kerülünk ide, mert erre van vágyunk, és vagyunk annyira szeretve, hogy nosza tessék megkapod. Hiszem, hogy az emberek nem véletlenül kerülnek életünkbe, mindenkivel van már egy közös múltunk, s van egy feladatunk amit meg kell oldanunk, így egymás mellett vagyunk hosszabb, rövidebb ideig. Hol szorosan, hol távolabb, hol csak néha bukkanunk fel. De jelen vagyunk, mert ösztönösen tudjuk kit keressünk, kihez forduljunk ha nem zárkózunk be önmagunk sajnálatába. Szóval szeretni sokféleképpen és sokféle szinten lehet, s nem biztos, hogy ha valaki csak bizonyos élethelyzetekben bukkan fel, csakis kihasználó szándékkal teszi ezt. Nem, mert épp ezzel mutatja ki, hogy számít rád, bízik benned, csak benned. S persze minden kapcsolat adok-kapok, és üzlet, de nem biztos, hogy te tudod, hogy mikor és mit adtál, mert lehet neked fel sem tűnik, mert amit adsz természetes, viszont aki kapja annak egyedi és megismételhetetlen élmény nyújtasz. És tarthatnak mások hülyének, mert hagyod magad, de amíg te nem így éled meg, addig csak hagyd magad. Ha pedig egyszer így éled meg, még mindig tehetsz valamit. Kommunikálj, mondd el mit érzel, mi fáj, mi bánt, hogy te ezt hogy éled meg. Adj esélyt a másiknak, hogy eloszlassa kételyeidet, vagy mondja el, hogy ő mit gondol, érez és mit miért tesz. Ha viszont meghagyja a kételyeidet, akkor lépj tovább, fogadd el az időtök lejárt. És eljöhet még az időtök, de ez már csak rajtad áll kit mennyire engedsz be, vissza az életedbe, mert vannak akiknek már nincs helyük, s vannak akiknek mindig nyitva hagyod azt a kiskaput. De fontos, hogy tudasd a személyekkel ki az aki bármikor bemászhat a nyitott ablakodon, s ki az aki már csak a szúnyoghálón keresztül szemlélődhet…