2013. szeptember 25., szerda

Ismét egy gondolat Müller Pétertől

„Egy kapcsolat - még a jó is - sokféle gyötrelmet rejthet magában. Vad indulatokat, haragot, kétségbeesést. Néha hűtlenséget is. Mégis azt mondom: addig érdemes benne maradni, amíg a "szív szeme" átlát a viharok felhőin. Amíg benne van az, amit szeretetnek nevezünk. Akkor kell kiszállni, amikor azt érzed, hogy egy kapcsolat rosszabbá tesz, lesüllyedsz benne. Ez a "ne tovább!" pillanata.
A szeretet azt jelenti, hogy fölfelé nézünk egymásban. Ha ez nincs, tudd, hogy nem szeretnek. Bármi lehet két ember között: összeveszhetnek, szakíthatnak, megbánthatják egymást. Néha a megcsalás is előfordulhat. Egy nem fér bele: ha nem fölfelé néznek rád, hanem közönyösek, vagy lefelé tekintenek.
A szeretet ugyanis hatalmas felhajtóerő. Emel, s túllép minden ellenerőn. Megbocsát, kiegyezik, és nem enged el. Nem akar elmenni. Láthatatlan karokkal ölel - akkor is, ha a lelketek másik, alacsonyabb szintjén éppen összevesztek, vagy megbántjátok és ellökitek egymást.
Amíg szeret valaki, többnek lát, mint amilyen vagy. Szebbnek, okosabbnak, kedvesebbnek, kívánatosabbnak. Fölfelé néz rád. Nagyobb értéknek vél, mint amilyen vagy. Azért sem akar elengedni, és te is így vagy vele. Ha ez a "fölnézek benned" megszűnik - vége a szeretetnek. Onnan kezdődik a közöny, az idegenség. Ilyenkor már nincs oldószere az indulatoknak. Megszűnt köztetek az, ami összetartott. Sőt, így is mondatnám: ami miatt érdemes volt együtt maradni. Ilyenkor már nem húz a mágnes. Jobb különválni.
Ha nincs szeretet, menj tovább. Nem vesztesz semmit. Sőt, néha nyersz: önmagadat.”

És jön a következő nagy feladat, ha megtaláltad mihez kezdesz vele. Elkezdesz élni úgy ahogy neked jó, vagy megrémülsz és hirtelen keresel valakit aki mellett ismét eltörpülhetsz, hiszen mégis csak könnyebb mást hibáztatni saját nyomorunkért. Szóval ha megtaláltad önmagad, tartsd meg és fejleszd. Mindenki akar és tud jó lenni valamiben, csak el kell hinnünk, hogy jók vagyunk, és ne féljünk ezt ki is mondani. Ettől nem leszünk nagyképűek, csak épp saját szemünkben érünk valamit. S ha már önmagunkat tudjuk értékelni, akkor mások is értékelni fognak minket. Olyan ez, mint a mosolyogj a világra, és a világ visszamosolyog rád. Nagy igazság. Épp egy fotós ismerősöm mesélte, volt egy kiállításon, mely utcafotókat mutatott be. S igen Dél-Amerikában mindenki mosolygott, Magyarországon pedig szinte senki sem. Pedig a mosoly épp úgy feltölt ha adod, mintha kapod. Ezért van az, hogy képesek vagyunk egy mosolyba mindent beleképzelni, mert hihetetlennek tűnik, ha valaki csak úgy mosolyog a nagyvilágban.