2014. május 10., szombat

Érkezés Mayapurba

A buszon már tudtam aludni. Időm is volt rá, hiszen ez az út is közel négyórás. Néha mikor kinyitottam a szemem, nyugalom árasztott el, hiszen ezen a helyen már jártam: egy-két dolog ismerős volt, bár Indiában aztán tényleg mindig minden változik, kivéve az utak minősége. Nem meglepő módon az eső ismét esett. Úgy néz ki ez egy ilyen utazás: eső ott ahol szinte sosincs. Leszálltunk a busztól, és elkezdtem figyelni az embereket, hát voltak elegen. Jó eső érzés olyan helyen lenni, ahol ismered a szegleteket, és biztonságban vagy. Így a kis szusszanást Rasikával ki is használtuk és elrohantunk venni egy szelet maha pizzát. Hogy mi a csodálatos ebben? Hát az, hogy gondolkoznod sem kell, mert itt mindig találsz mahát: pizza, tészta, sok édesség. Igen ez már a nyugatiaknak készült, de persze megtalálhatóak az igazán fűszeres, csípős indiai ételek. Volt egy kis tanakodás, hogy ki melyik szállásra kerül: szám szerint csapatunk négy felé oszlott. Búcsút vettünk egymástól kedvenc szobatársammal és mindenki ment amerre mennie kellett. Mi négyen kerültünk abba a szállóba, ahol már két éve is voltam. Így tapasztalatomat megosztottam a nagyobb méretű csótányokról, s mikor átforgattuk az ágyakat megnyugodtam, hogy most a lakótársak ajtón kívül maradtak, s bíztam benne, hogy ez az elkövetkező napokban így is marad. Egy a titok: fürdőszoba ajtót zárva kell tartani. Azt nem mondhatnám, hogy nagy hely maradt az ágyak és a bőröndök közt, de az alváshoz épp elegendő. És igazából mi másért is lennénk a szobába. Tény,  hogy az éjszakai vonatút kivett belőlem, így egyből vízszintbe helyeztem magam és már aludtam is. Közben kardinális problémánk lett ugyanis négyen voltunk három lakatkulcsra. És hát mindannyiunk szabadnak született, függeni nem igazán akartunk egymástól, ha már alkalmazkodni meg mégiscsak illendő. Szóval némi fejtörés után főszervezőnket megkérdeztem és megvilágosodtam: számzáras lakat. Igazából leesett az álam, hogy ez a nagyszerű és egyben egyszerű ötlet ugyan nekem, hogy nem jutott eszembe eddig. Mondjuk itt meg is értettem, hogy útszervező nem leszek egyhamar. Szóval szereztük egy számzáras lakatot és így már mindenki megnyugodhatott. A nap hátralevő részét nem töltöttem a többiekkel, hanem szépen meglátogattam az Urakat, és igazán tetszett, hogy lehet fotózni. Két éve még nem lehetett. Tény, hogy nem értem miért és mikor lehet és miért és mikor nem lehet, de hát ugye ez India a csodák országa, ahol igazán minden megtörténhet. Szóval kihasználva az alkalmat és a lehetőséget, mindent fotóztam amit csak láttam. Igazán szeretném az egészet úgy ahogy van hazahozni.