2014. május 9., péntek

Pihenő nap, kívánságteljesítő fa és a nagy búcsúzás

Puriban is kellett egy szinte mindentől mentes nap, egy kis magányosság. Persze voltak teendők: mosás, ruhaszárítás, hajmosás. De a nap pihenéssel telt. Lassan, hangsúlyozom nagyon lassan megszokom a kézzel mosást. Persze itt is csak a tetőn lehet szárítani (csipeszem nincs) így időnként csak  le kellett ellenőrizni, hogy a ruhák a szárítókötélen vannak-e. Igaz itt nincsenek lopós majmok, de van szél és nincs csipesz. Nagyobb veszteség nélkül megúsztam, csak egy párnahuzatom szállt el a szélben. Sebaj. A pihenő napot persze egy sétával zártuk na meg a szokásos jégkrémezéssel. Búcsút vettünk az óceántól, mert bár még egy napot Puriban töltünk, de másnap este elhagyunk ezt az édeni helyet. Valahogy ebbe belegondolni olyan torokgombócos helyzet, de hát ez van, minden elmúlik egyszer. Másnap újabb zarándokútra keltünk, persze az oroszok hűségesen velünk tartottak. És most nehezebben toleráltam őket. Így mikor egy templomba értünk, nem tudtam, bírtam, akartam ott ülni köztük, így a külső csarnokba távoztam, ahol az egyik sarokban virágot fűztek, a másik sarokban ketten bhajanoztak, a pujarik pedig sürögtek forogtak az oltárok körül. Leültem egy sarokba, elővettem a japámat és csak mantráztam. Ki tudja mennyi ideje ülhettem ott becsukott szemmel mantrázva, de mikor egyszer csak kinyitottam a szemem észrevettem, hogy az indiaiak körbe ültek és együtt mantráztak velem. Így míg az oroszok és a magyarok bent társultak, én kint a hazaiak körében hallgattam a szent nevet jobbról, balról, elölről és önmagamtól. Összesen egy helyben ülve 2160-szor mondtam el a mantrát. Ez az én búcsúm az Univerzum Urától. Egyszóval csodálatos volt. Majd mikor vége lett az előadásnak, egy újabb helyre érkeztünk. Mivel tapasztalataim már vannak, meg némi ismeretem, így egyből feltűnt egy igazán kedves fa sok kis agyag tallérral. Összeállt a kép: itt bizony kívánni kell, lehet és ajánlott. Megelőzvén a tömeget, megvettem a talléromat, hiszen semmi sincs ingyen, no de az a 10 forint kit is érdekel, ha egyszer kívánni lehet. És odamentem és rákötöttem a zsinóros tallért, és igen homlokommal ráhajtottam fejem, és kívántam. És hogy mit? Hát nyugatiasan úgy tudom megfogalmazni: legyen meg a te akaratod. Éreztem, ahogy mázsás súlytól szabadulok meg, mert bár szabad akarat, de akkor is minden úgy van, úgy lesz és úgy volt ahogy lennie kellett. S ha ezt felismered, akkor rájössz, hogy bármennyire is szeretnéd nem te vagy az irányító, mert mind csak eszközök vagyunk. Így ráborulva, kívánva és megnyugodva köszönetet is mondtam mindenért, mert hát ennek csak így van értelme. Hódolattal, de emelt fejjel, de alázattal köszönetet mondani mindenért: nem csak a jóért, hanem rosszért is, hiszen ki tudja hogy a rossz mikor válik jóvá, mert jóvá fog alakulni, mert semmi de semmi nem történik ok nélkül. Mert ugye bennünket sem a gólya hozott ebbe az életbe..