2015. január 7., szerda

Amikor együtt sírsz és nevetsz egy filmmel

Attól függetlenül, hogy imádom Indiát úgy ahogy van, nem vagyok elfogult indiai filmrajongó. Először is mert ők két óránál rövidebbet nem készítenek. Másod sorban sok a tánc a zene és az ének, és bár jó azt hallgatni, de valahogy nem tudok azonosulni amikor ez egy filmben van (a Walt Disney alkotásokban sem kedvelem a dalokat). És harmadjára ők nagyon és igazán csöpögősen tudnak szerelmesek lenni. Nem lehet ezen csodálkozni, hiszen egész India intenzív adrenalin bomba a nyugatiaknak, még akkor is ha  elmélyülni szeretnének önmagunkban, vagy Istenben vagy az Univerzumban. Szóval ők igazán nevetnek, és sírnak és szeretne. Érthető, hogy ezen előítéletekkel eltelt egy kis idő mire rászántam magam, hogy megnézzem A nevem Khan alkotást. Még jó, hogy volt aki noszogasson. Mikor elindítottam láttam, hogy a hátralevő idő nem 1 valamennyivel kezdődik, hanem a várt 2-es szám villant fel. Sebaj, miért is ne? Hisz egyszer élünk?! Na nem egyszer, hanem többször, de csak épp a jelen egyszeriről lehetnénk tudatosak. Ahogy elkezdődött a film a hatása alá kerültem. A történetet nem írom le, aki akarja nézze meg. A főszereplő egyszerűen tökéletes. A hit, a tiszta őszinteség, az igazmondás, a nemes egyszerűség, az önzetlenség, az Istenszeretet, az elvhűség, a hősiesség minden formája tökéletesen átjön. Amikor ő nevetett én nevettem, amikor sírnia kellett volna én sírtam, mert ő nem tudott. Amikor könnyebb lett volna hazudnia és hazudtam helyette, mert ő erre sem volt képes. Amikor közeledett a célja felé, vele izzadt a tenyerem, amikor elszalasztotta az alkalmat nem keseregtem, ahogy ő sem. És amikor feladhatta volna, tudtam, hogy nem adja fel véghez viszi hiszen megígérte. A film végén egy gondolat maradt meg bennem: Rain man, és Forrest Gump mehet a sarokba, mert a nevem Khan és nem vagyok terrorista. 

És Khan két gondolata amin érdemes elidőzni:
1. Nincs muszlim vagy hindu. Csak jó és rossz van.
2. Nem értem, ha valahova vendégségbe megyek azt mondják érezzem otthon magam. De hogyan érezhetném otthon magam, ha nem otthon vagyok?