Nem szoktam az év utolsó napján átgondolni az előző 364 napot. Miért? Mert ez egy naptár utolsó oldalán levő utolsó dátum. Nincs köze a valós lezáráshoz, az újrakezdéshez. Csak egyszerűen annyi, hogy eddig 2014, utána 2015. És mi változik? Jönnek a nagy fogadalomtételek, a nagy álmok és megvalósítási vágyak. A valóságban az a nagyszerű, hogy ezt február 22-én épp úgy megteheted.
„Az időnek a valóságban nincs tagozódása, az új hó, új esztendő kezdete nem jár mennydörgéssel vagy trombitaharsogással, és még az új évszázad beköszöntésekor is csak mi, emberek lövöldözünk és kongatjunk a harangokat.”
Thomas Mann
Tudom, hogy a népnek a kenyér mellett kell a cirkusz is, de a tűzijátékban még mindig csak a rengeteg pénzt látom, amit annyi minden másra fordíthatna az állam. Nem, nem politizálok (meg sem kell fogadnom) és nem kizárólag az ételosztásra gondolok, hanem megannyi másra. Igazából mindenre ami esetleg pénzzel kicsit enyhíthető lenne.
Na de visszatérve a 2014 01 01 - 2014 12 31 közti időszakára főbb pontokban: voltam Indiában immáron harmadszor. Elváltam papíron mint a nagyok. Végig fesztiváloztam a nyarat. Elhagytam mindenem és vissza is kaptam. Levágattam a hajam. Hol fogytam, hol híztam. Sok embert újra felfedeztem, sokakat megismertem. Megtudtam ki van mellettem és ki nem, ami igazán felszabadító érzés. És sokat sírtam és még többet nevettem, és igen ekkor is voltak mellettem és volt hogy nem volt mellettem fizikailag senki, de mégis éreztem hogy van ott Valaki. Köszönöm.
És igen kiosztottunk 15.600 adag ételt, megszámlálhatatlan ruhát, játékot és könyvet. Örömet szereztünk, mosolyt csaltunk az emberek arcára, melegséget a szívükbe és reményt a reménytelenségbe.
