2015. február 25., szerda

A média hatalma

Régebben szerettem volna a médiában elhelyezkedni. Nem sztárként, celebként, nem a a tv-ben, csak egyszerűen írni valamiről, valakiről, bárkinek. Aztán rájöttem, hogy az általam oly csodált újságírás nem az igazságról szól, hanem leginkább a hírértékről, hatásvadászatról. Meg közben megláttam a felvételi tananyagot és egy szép isten áldjon kommunikáció szak felkiáltással elmentem nevelőtanárnak tanulni.
Tegnap elkaptam egy mondatot miszerint Ferenc pápa helyesli a gyermek „veréssel” fenyítését, mert igenis néha meg kell paskolni azt az feneket. Erre kedvenc csatornám (aki jajj de támadta az épp legnagyobb politikai hatalmat, ahol a bemondó mindig hangsúlyosabban beszél ha róluk van szó, és egy bizonyos szigorú, drámai arckifejezéssel ejti ki az odamondós szavakat) egyből összeállított a hírhez egy kisfilmet, melyben épp egy USA bébiszitter üti-vágja-dobálja a csecsemőt. Csak a mellettem alvó miatt nem kiáltottam fel, hogy édes istenem miért kell ezt így publikálni? Nem kiáltottam, de sóhajtottam egyet. Hiszen ha valaki nem használja az agyát (és oly sokan vegetálnak nélküle) akkor azt hiheti, hogy a pápa nem csak hogy jóváhagyja, hanem még helyesli is. Igazi szenzációhajhász és igazi megvezetés. Kövezzen meg bárki, de nem hiszem, hogy ez lenne a média szerepe. Oké elfogadom, hogy senki sem objektív, mert hát amíg az én gyerekem a legszebb, addig a szomszéd fűje mindig zöldebb.. Hiszem, hogy a médiának egy tájékoztatói funkciót kellene betöltenie. Mehetünk tűntethetünk a szólás és sajtószabadság mellett, de vajon tudjuk, hogy mit is jelent. A mostani újságokat, hírműsorokat elnézve a sajtószabadság egyenlő a hazugság legalizálásával. Ha az adott hírből indulok ki, már látom is a műsorokban olyan jól bevált és hiteles közönség/néző százalékos szavazatait. A kérdés pedig pl:
-          veri ön a gyermekét?
-          ön szerint a pápának igaza van?
-          ismer valakit aki veri a gyermekét?

És igen van aki majd telefonál, és mélységesen felháborodik, csak épp lehet gyermeke nincs, lehet nem is látott soha olyat, hogy „százszor mondtam el fiam, hogy ne firkáld a falat” és hopsz egy kis fenék legyintés, egy mű nyakleves már lendül is. Mert hát azzal egyet kell értenem, hogy ezeknek a tetteknek nagyobb a lelkiereje, mint a fizikai. És igen ez épp így van rendjén! A határt pedig az intelligencia határozza meg. Na nem az a fajta intelligencia aki tv műsorokban szavaz és aki elhiszi, hogy a pápa áldását adja a gyermekverésre.