2015. február 22., vasárnap

Európa Kiadó – Szeged – Nagy találkozások

Valahogy most minden összejött az utazáshoz, tervezett programok, tavaszias idő, és utazási kedv. Persze munka után rohanás az állomásra, vonatjegyet automatából nyomtatom, hiszen a mai kor gyermeke már semmiért nem áll sorba. Péntek révén mindenhol emberek, táskák és nyugalom: végre hazaérek. Ceglédig mint a kalauz vagy a fűtésfelelős nem szembesült volna azzal, hogy a napsütés ellenére még tél van és ilyenkor jobb fűteni, mint hűteni. Gondoltam arra, hogy szólok, mert akár, hogy néztem a menetjegyem nem láttam rajta feltüntetve, hogy fűtés nélkül X % kedvezménnyel vehető igénybe, vagy hogy a fűtésért felárat kellene fizetnem. Aztán inkább beletörődve sóhajtottam, majd magamra terített a kabátomat: melegebb nem lett, de elmém lenyugodott. Mikor Ceglédre érkezvén tudatosult bennem, hogy a csatlakozást is elérem, szinte már boldogság töltötte meg szívemet. Végső soron jó a MÁV marketingje, hiszen ha 10 esetből 9-szer nem, de egyszer igen eléred a csatlakozást, akkor úgy tudsz ennek örülni, mint az a bizonyos majom, annak a bizonyos testrésznek. Persze a szegedi járaton sem volt kevesebb ember, de tény volt fűtés, na meg igazi emberszag. Nem hittem volna, hogy visszasírom a Ceglédig tartó zimankót, pedig de, mert ez a több hetes állott szag nem igazán tetszett. Sebaj, mikor már megláttam a Pick házat, és közeledtem az állomásra minden eltörpült. Csodálatos leszállni a vonatról közel négy óra utazás után és mikor felnézel a kivilágított Dóm tornyait látod. Nem lehet ezt átadni, ezt egyszerűen érezni kell. Gyors lepakolás, majd telefon ide is meg oda is, aztán pedig indulás fiatalságom „party” helyére, Európa Kiadó koncertre. Már a kocsiból kiszállva meglepő és örömteli találkozásban volt részem: fel sem tudtam idézni, hány éve is, mikor utoljára, azon a bizonyos egy hetes Szigeten voltunk. Örömködés után elindultunk Szeged híres egyetemi klubjába, a JATE-ba. Tudtam, hogy felújították, de mégsem sejtettem. Ösztönösen mentünk a bejárathoz, amit most korlát zárt el. Pillanatnyi kétségbeesésünk nem pár pillanatig tartott. Nézelődtünk, hogy merre is az arra. Már a korlát átmászására szavaztam, amikor szóltak, hogy erre és ne arra. Bejutottunk. Némely foltokban felismerhető volt a régi törzshelyünk. Az ismerős arcok miatt nem éreztem idegennek, de azért valami akkor is megváltozott. Három bárrész? Hát ilyen sem volt anno: nekünk egy épp elég volt. Most választhattunk hova is üljünk. Majd leültünk és elkezdődött a jó öreg emlékezés. Közben balra-jobbra köszöngettem. Persze most könnyű dolga volt mindenkinek hiszen a hajam ismét rövid, mint anno akkor. Jól eső érzéssel töltött el, hogy biztonságban tudhatom magam, hiszen ismerősök mindenhol. És ha tetszik hanem mind megöregedtünk, de ott vagyunk és nem kell alkalmazkodni az új generációhoz. Természetesen a koncert csúszott, ami zavaró volt, de nem annyira, hogy egy hátraarccal hazamenjünk. Az első számok idegennek tűntek. Nem csoda, mert új albumról valóak. De aztán ahogy ismerősebbek lettek a számok, annál jobb lett a hangulat. Közben ismét nem várt találkozások, végre nem csak online, hanem fizikailag is. Majd gyors cigi szünetre kísértem a dohányról nem lemondottakat, és mosolyogva konstatáltam, hogy a 30 feletti korosztály épp úgy a korlát átmászásán agyalt, mint én. Hát igen nincs mit tenni, öregszünk és nehezen vesszük az újdonságokat. Visszatértünk mi is ahogy az együttes, majd szépen haza és ágyba tértünk. És még ott is ahogy a koncerten az összetartozás mosolyával tértem nyugovóra, mert a helyem még mindig megvan.