2015. április 22., szerda

Sinead O’ Connor

Szerintem a korosztályomból mindenki ismeri azt az egy bizonyos számát, amiben szinte kopaszra nyírva, sírva énekel, miközben széttépi a pápa képét. És korosztályomból sokaknak itt véget is ér a történet. Emlékszem sokan támadták a tette miatt, a sírása miatt stb. Engem megfogott az angyali hangja, a nagy szép szeme, az egyedisége. Emlékszem, sokszor könnybe lábadt szemem, ahogy meghallottam felcsendülni. És igen, én sem követtem tovább a zenei karrierjét. Aztán úgy hozta a sors, hogy egyik munkaadóm felhívta rá a figyelmemet, hogy ebben a nőben van valami. És igen. Szépen összegyűjtöttem az albumait, mert mind egytől egyik maga a csoda. És még mindig angyali. Függetlenül a mániákus depressziójától, attól hogy hol csont sovány, hol pedig elhízott, mert ezek nem vesznek el értékéből semmit sem. Maximum emberivé teszi. Aztán eltelt sok-sok év. Jött Madonna Evitája, és közben Sinead már rég elénekelte a maga módján a betétdalt. Mondanom sem kell, hogy nálam ki volt a befutó, bár tény, hogy Madonna sem énekelte csúnyán. Igaz amíg ő énektanárhoz járt, addig Sinead csak úgy kiénekelte magából, de érthetően a főszerepet nem ő kapta. Pár hónapja belefutottam egy hirdetésbe, hogy hazánkban fog fellépni. Rácsodálkoztam, főleg mikor megláttam a jegy árát: 3900Ft. Mivel csendes ülős koncert, így nem kell az első sorba venni. Leghátul és középre vettem. 13-as szék. Még jó, hogy nem vagyok babonás. Aztán Sinead lázban égtem. Valahol kicsit tartottam attól, hogy csalódni fogok benne, mint emberben. Nézegettem oldalát, láttam, hogy barátkozik Krisnával: van tetkója, van festmény a szobája falán. Így aztán már tudtam, hogy egy kis ajándékot csak megpróbálok bejuttatni hozzá. Szóval vártam, majd elindultam. Életemben először jártam a Művészetek Palotájában. Nos ha mész, ne hidd, hogy a bejárat a földszint. Nem, nem. Az a bejárati szint és onnan vezet fel a lépcső a földszintre. Manapság már nem lehet tudni mi az alagsor, mi a pince, mi a földszint. Végül is én is a másodikon lakom, ami máshol a harmadik lenne, de nálunk ezt magas földszintnek hívják. Tehát kértem egy kis infót, hogy hányadikon is van a földszint, aztán felsétáltam. (csak nekem fura az hogy a földszintre fel kell sétálni, amikor már a bejárat is a lépcső tetején van?) Szépen leültem a helyemre és érdeklődően vártam, hogy mi is lesz ebből. Aztán 10 perc késéssel fellépett a színpadra. Sinead egyszerű piros ing, kék farmer, napszemüveg. Utóbbiért elnézést kért, de nagyon zavarja a színpadi fény és közölte, hogy mi is nyugodtan csukjuk be a szemünket, őt nem zavarja. Majd nevetett és elkezdett énekelni. Megkönnyebbülés: igen jó fej, kedves, közvetlen, barátságos, egyszerűen szeretni való. A számok közt megálltak, sok thank you hangzott el. Semmi feszülés, sztárság, csak a zene és az ének. Mikor a gitárváltás nem volt zökkenőmentes, ők is és a közönség is nevetett, majd mikor végre megtalálta az erősítő bevetető nyílását, mindenki megtapsolta. Valahogy ők és mi egyek lettünk ott abban a másfél órában. Nem volt olyan dal amit ne ismertem voltam. Egyszerűen csodálatos, ha valakinek nem csak hangja van, hanem még énekelni is tud. Tudja,hogy melyik hangnál mennyire tartsa a mikrofont, mert több szinten énekel. Egyszer csak feleszméltem, hogy én totál szemben vagyok Sineaddal. Mintha így lett volna kitalálva. Gondolatban egy láthatatlan egyenes fonallal össze is kötöttem magam vele. Igen, az utolsó sorban is lehetett érezni a belőle kiáradó energiát, kedvességet, szeretetet. Nem voltak nagy szavak, mondatok felénk. Nem volt a szeretlek Budapest, te vagy a legjobb mantra tőle. Egyszerűen csak megköszönte. Majd a ráadásban eljátszották a sírós, pápás dalt. Áthangszerelve, más stílusban.  Valahol olvastam, hogy Sinead azt nyilatkozta, hogy már nem tud ezzel a számmal azonosulni így soha többet nem adja elő. Hát vagy nem nyilatkozott ilyet, vagy egyszerűen csak a mostani énjére formázta a dalt. A végeredmény pedig igazán jó lett. A koncert végén az öltözőhöz vettem az irányt, de secusokon fennakadtam. Mondtam, hogy nem akarok én bemenni vagy beszélni vele, csak egy kis ajándékot hoztam. Tanácsolták, hogy menjek a hang technikushoz, és ha nem magyarul beszél biztos segít. Hát odamentem. Elmondtam, hogy ajándékot hoztam. Mosolyogva mondta, hogy természetesen átadja, láttam nem érti ki is az a nagy szemű mosolygós színes egyéniség. Így gyorsan hozzátettem, hogy az Univerzum Ura. Még ezek után is láttam némi kérdőjelet a homlokán, így gyorsan hozza tettem, hogy Hare Krisna. Ekkor nagy mosollyal jelezte, hogy érti és odaadja neki. 



Én pedig mosolyogva sétáltam le a földszintről, a bejárati szintre, mint aki már tudja a titkok titkát..