2016. január 14., csütörtök

Magyar filmszüret -- láss, érts és érezz

Sokak szerint perverz vagyok, mert megnézek szinte minden magyar filmet. Tény, hogy egy ideig nem találtam kedvemre valót és én is vallottam azt, hogy az öreg Kabos. De néha-néha belefutottam egy-egy nagyszerű alkotásba. Pl. Szőke András filmjei, vagy egy-két Jancsó film. Valamiért művészfilm kategóriát kaptak, pedig szerintem csak nem lehet rájuk sablont húzni. Olyan ez, mint az alternatív zenei irányzat: ha nem tudjuk beazonosítani a stílust akkor legyen a zene alternatív a film pedig művész. 

Az utóbbi idők egyik legnagyobb alkotásának a Kontroll-t tartottam, ez nem is kérdés. De azóta elindult egy irányvonal és egyre több igazán jót látok hazánk fiaitól. Nézzük csak: Társasjáték. Igen tudom, hogy az első évad egy filmadaptáció, de akkor is. Nézzük meg a karaktereket, a színészeket, a hangot, és technikát. Igazán letisztult alkotás, végig leköt, nincs benne egy perc unalom sem. Lehet elfogult vagyok Simon Kornél miatt, de ha sz@r lenne akkor nem néztem volna végig. Aztán némi félelemmel ültem le a második évadhoz, mert az már hazai szülemény, de nem csalódtam: épp ugyanolyan jó volt benne minden. Szóval valami megváltozott. Ezután jött Liza, a rókatündér ami sokakat megosztott, én a végén már együtt sírtam, nevettem és japánul énekeltem hőseivel. Majd a Víkend, ami már thriller kategóriát kapott és bár kicsit fura és döcögős, de jó. Közben láttam a gárdista film bemutatóját is, ami igazán érdekesnek tűnt, még ha kicsit Amerikai História X-es is lehet. És igen a sorozatok. Lássunk a Terápiát. Megint egy nagy alkotás, nagy színészekkel és igazán jó rendezővel. Ebben is a letisztultság fogott meg, amikor szinte vág az ember hangja. És mert kell egy-két vicces film is, aminek szintén egyedi poénjai vannak: Munkaügyek. Aztán egy kis szünet lett, de jött az Aranyélet. Az első két rész után az a kérdés merült fel bennem: emberek, eddig hol voltak ezek a filmek, színészek, rendezők? De komolyan, ha ezt eddig is tudták a hazaiak ugyan miért titkolták. HBO jellel van ellátva mind a három (Társasjáték, Terápia, Aranyélet) sorozat, így kezdem azt vallani, hogy egy márkanévvel lettünk gazdagabbak.  
Szóval Aranyélet. Kőkemény valóság és ami mögötte van, egyszerűen meg kell nézni, főleg azoknak akik nem csak látni, nézni hanem érteni és érezni akarnak. És visszatérve a sorozatoktól nem szeretném kihagyni a Félvilág című filmet sem. Az egész olyan mintha egy színházban lennék, akkorát alkotnak benne a szereplők, hogy nem tértem magamhoz azóta sem..

Persze nem hazudtolom meg magam, az Aljas nyolcas-ra (Tarantino) csak benevezek, és nem, nem olvasok el semmi kritikát előre, mert majd én akarom véleményezni…