2017. március 30., csütörtök

Szókimondós, nevén nevezős, valóságos 1

Volt itt bejegyzés már felfedezett epekövekről, tervezett (RHCP jegy vásárlása közben állapotfelmérésről) majd utolsó percben lemondott műtéti kibukásról. Aztán újabb kőfelfedezésekről, elégedett biztosítói bánásmódról.. és akkor jöjjön a műtétről. Igen úgy, ahogy van: nem szépítve, hanem valósan, mert attól hogy fekáliának hívod, az bizony még szar a valóságban. És most én nem kérek elnézést. 

Szombaton még dínom-dánom, vasárnap pedig már csak egy szendvics, mert a kórházban hashajtás lesz a fő program. Mert eljött a műtét ideje. Kis bőrönddel és egy kis táskával érkeztem, mert pontosan senki sem tudta, hogy meddig is kellene pizsamában lennem a kórházban. Ennek örömére nem is vittem pizsamát. Az első akadályt 20 perc alatt küzdöttük le, mert csak nem találtuk meg a sebészeti onkológiát. Nem mintha onkológus kellett volna, de valamiért itt fogak műteni. Szóval beléptünk az épületbe és elindultunk. Próbáltuk megfejteni a nyilakat, ha már nyilas nemzet vagyunk. Nem sikerült, így elkaptam egy zöld ruhás hölgyet, mert bár nem az én színem, de sejteti, hogy itt dolgozik és csak nagyobb helyismerete van, mint nekünk. Nos a feltett kérdésre a válasza az volt, hogy ő ugyan nem tudja ezt, kérdezzünk mást és már el is ment lifttel. Hmm. Nem volt egyszerű másik egyenruhást találni, de csak sikerült, aki elmondta, hogy totál a másik oldalon van, de hogy miért is akarok én odamenni? Hát mert mondom epehólyagműtétem lesz. Ott? Mondom igen, de ha ránézne a lapomra akkor lehet hogy nem is ott, mert én már nem tudom. Hát ránézne ő mondja, de szemüveg nélkül semmit sem lát. Mondom, ha felvenne egyet talán haladnánk is, de ő már el is fordult. Sebaj harcra fel! Újra elindultunk és célba értünk. Megkaptam a 6-os szobát. Valahol úgy rémlik, mikor a mandulámat vették ki vagy 35 éve, akkor meg a 6-os ágyon feküdtem. De lehet csak a képzeletem játszik velem.


A szoba épp a nővérpulttal szemben volt, ami akár jó is lehet, ha gyors segítség kell (hittem én) de rossz is lehet, mert nem egy csendes, pihenős szoba. A tisztasággal nem volt gondom, és 4 ágyasban ketten lettünk. Persze a szoba két legtávolabbi sarkába voltunk, biztos ami biztos alapon. Megnézetem a wc-t. Nos szag az van! Szóval a kötelező cuccokon kívül, ha kórházba mész vigyél magaddal légfrissítőt, mert ahogy az elején írtam hiába nevezed fekáliának, attól az még egyszerű szar szag. Na letettem a cuccaimat, és jött is a nővér, hogy felvegye az adataimat és megitassa velem a keserűsó adagomat. Én is kérdeztem, mert hát bizonyos napok voltak és hogy a műtőben tampon vagy betét? Tampon lett a válasz. Számos kérdésen fennakadtam, de azon a megjegyzésen elgondolkoztam, amit a hölgy mondott: majd elmegy templomba!? Miért kérhetnék papot egyből? Hmm. Fel sem merült benne, hogy pl. ateista vagyok, vagy csak nem bírom a papokat?! És ha estére ellepik a kórházat a lepedős bhakták? Na de túllépve ezen, közöltem, hogy speciális étrendem van, mert hogy én nem eszek húst. Hát meglepődve közölte, hogy akkor nem tudja mi lesz, mert ők ugyan zöldséget nem adnak. Majd elköszönt tőlem és nevemen nevezett: Barbikám! Kísérőm majdnem leesett székről, én pedig próbáltam akkor még nem arcot vágni. Aztán átöltözve vártam, hogy a keserűsó tegye a dolgát. Ha az ember lánya ésszel él és nem zabál össze meg vissza mindent, akkor a keserűsó nem hatja és hajtja meg annyira. Ráadásul ezen cucc ismerős már nekem, így hello haver engem nem lepsz meg. Feltöltöttem a vízszűrő kancsómat, mert sejtettem, hogy max csapvíz a menü. Nos a fürdőben szemebsültem azzal a ténnyel, hogy nincs zuhanyzófej. Vagyis ha nem egy napra készülsz, akkor a légfrissítő mellé tegyél be a táskádba egy zuhanyfejet. Persze lehet, hogy ilyenek nincsenek alapból egy kórházban, nem tudom szerencsére nincs tapasztalatom. És megérkezett az altató orvos. Elmondta, hogy jó buli lesz az altatás. Feltett pár kérdést, megnézte a vénámat: tetszett neki, ahogy az ekg-m is. Ugyanis kérdezte mennyire vagyok ideges típus, bár rég látott ennyire szép és kiegyensúlyozott ekg-t. Mondtam is, hogy jó szívem van azt ne bánsták, mert ezt kérte K. Zoltán. Aztán jöttek a kérdések az állapotom felől: mennyire görcsölök, és fájok? Mondtam, hogy én bizony kicsit sem produkálok ilyeneket. Na erre: akkor mit keres itt?! Mondtam unatkoztam, gondoltam bejövök ide. Így zajlott még a beszélgetés, majd mondta, ha gondolom kérjek altatót, de reggel biztos kapok egy kis nyugtatót. Tőle is megkérdeztem a tampon vs betét dolgot, ő a betétre szavazott. Gondoltam éjszaka szerzek egy pelenkát, az a legbiztosabb, mert hát ahány ember annyi válasz. Persze közben leellenőrzöm, hogy más szobákban van-e zuhanyfej. Rendben. Filmnézés, zenehallgatás, beszélgetés a keserűsóval. Egyszer bejött egy nővér, hogy kérek-e teát. Nem kértem, mert oly mindegy hogy a víz vagy a tea jön ki belőlem: ne pazaroljunk! Este kérdés nélkül hoztak egy altatót, de nem vettem be. Éjfélig még ihattam vizet, így aztán nem akartam kilenckor elaludni kockáztatva, hogy másnap majd jól szomjan halok. Közben a szobában lévő hölgy kérdezte, hogy izgulok-e? Mondtam, hogy valamennyire igen, de ha izgulok, ha nem, ez meg fog történni. És nem is kaptam névre szóló karkötőt, mert a nővér megállapította, hogy nem tűnök szökős betegnek. Felismerte bennem a valódi Barbikát. 

Valamint egy délután alatt rájöttem, hogy az ajtók nem csukódnak be sem önmaguktól sem a nővérektől, így huzatban voltunk egész délután. Végülis jobb egy kórházban megfázni, mint bárhol máshol. Most még ugráltam, hogy becsukjam, de valamiért úgy sejtettem másnap nem ugrálok.

folyt. köv