2017. április 1., szombat

Szókimondós, nevén nevezős, valóságos 3

Volt itt bejegyzés már felfedezett epekövekről, tervezett (RHCP jegy vásárlása közben állapotfelmérésről) majd utolsó percben lemondott műtéti kibukásról. Aztán újabb kőfelfedezésekről, elégedett biztosítói bánásmódról..és akkor jöjjön a műtétről. Igen úgy, ahogy van: nem szépítve, hanem valósan, mert attól hogy fekáliának hívod, az bizony még szar a valóságban. És én most nem kérek elnézést.

És csak vártam és vártam. Lelki szemeim előtt láttam, ahogy erőre kapok (ki tudja mitől) és kezemben az infúziós állvánnyal kirontok az ajtón és szétverem a nővérpultot. Közben egy nénit mellém toltak, szegénykém nem tud semmit sem semmiről sem. Persze az ő állványát úgy tették be, hogy én nem férek majd hozzá a szekrényhez. Yess. Na és ekkor belépett a nővérke, jelzem üres kézzel. Odalibben és felemelt hanggal kérdőre von: Maga meg nem szól, hogy lecsöpögött az infúzió? Ha nem szól honnan tudjam? Na ekkor felnéztem, megköszörültem a torkom, amit nem volt egyszerű hasizom összehúzódás nélkül kivitelezni, felemeltem a bal kezem és elkezdtem: 1. ezelőtt két órával kértem fájdalomcsillapítót és azóta sem kaptam meg. 2. ha nem mondja, hogy figyeljem az infúziót (közben hogy el ne aludjak, kipöckölöm a szemem) és szóljak, akkor én honnan tudjam, hogy ezt kell tennem. 3. ezt megkönnyítené mondjuk ha nem a fejem mögé tették volna az állványt (ha csak egy mm-re is megmozdítottam a fejem forgott a világ és olyan hányinger kapott el, amit még életemben nem éreztem..persze semmi sem volt odakészítve amibe hányhattam volna, mert gondolom soha senki nem hányt még altatás után). 4. és ha a felsorolt három dolog meg is valósult volna, akkor még talán az is segítségemre lenne, ha a hívó csengőt elérném, mert hogy ezt sem sikerült fájdalmaim közepette fellelni. Na ennyi épp elég volt, jól elfáradtam benne. A nővér élből visszakérdezett, hogy miből gondoltam, hogy nem kaptam meg a fájdalomcsillapítót?! Nos közöltem, hogy egy percet sem aludtam, de nem volt eredménytelen a telefonálgatásom, mert megtudtam, hogy teljesen normális, hogy szédülök és majd elhányom magam, mert ez az altató hatása még. Valamint, hogy az is teljesen normális, hogy a nyelőcsövem és a mellkasom a lélegeztetőtől és a tubustól fáj és hogy a hasamra nőtt hőlégballon is természetes állapot. Na hozta is a csillapítót, ami szart sem ért. Közben betette az újabb infúziót, bár mondtam, hogy meglátogatnám a mosdót. Közölte, hogy ezt nem lehet, ha nem bírok magammal ágytálat hoznak. Majd este 6 körül kelhetek fel, és akkor a fáslit is leszedhetem lábaimról. Ezek után megpaskolta az arcomat és kijelentette: Tudtam Barbikám, hogy meg fogjuk érteni egymást! Ebben a szent pillanatban a 6-os szobában eldöntöttem, hogy bhakták indokolatlan kegye ide vagy oda: az eltervezett Govinda süti átadásból semmi sem lesz, mert igenis vannak olyan emberek, akik nem érdemlik meg az újabb emberi létformát. Gondoltam mindezt annak tudatában, hogy csak pár pillanat választott el attól, hogy árazólap legyek! És igen meg lehet kövezni, de akkor ott én ezt éreztem. Öt óra körül félretéve minden emberi méltóságomat jeleztem a csengővel, hogy hozzák azt az ágytálat, hiszen a hasam úgy feszült, mint egy lufi (ott van rajta a 4 lyuk, mi a fenéért nem jön ki rajta egy kis levegő?..ja hogy be van varrva és le is van ragasztva..és ez akadály?). A nővér hozta, majd mondta emeljem meg magam. Igen ez egyszerűen hangzik, de nem egy műtét után. Itt köszönöm meg a Tibeti 5 jóga gyakorlatnak, hogy sikeresen elvégeztem ezt a feladatot, majd alám tette és közölte igazítsam úgy, hogy jó legyen. Tessék, még egy feladat, amit ha férfi lennék könnyedén megoldanék, de így csak feküdtem egy rohadt pózban és próbálkoztam elengedni magam..igaz ketten voltak még mellettem, de van az a pont amikor ez sem érdekel. Igen ez az a pont volt. A célom az volt, hogy szűnjön a fájdalom, mert úgy sejtettem, hogy ha a hólyagom üres lesz kevésbé feszül majd a hasam. Lehet, hogy ennek köze sem volt az egészhez, de ettől megnyugodtam. Az ágytálat pedig elvitte a hölgy. Próbáltam filmet nézni, vagy zenét hallgatni, de igazán idegesített minden. A mellettem levő nénihez jöttek a rokonok, a néni egyből azt kérdezte, hogy ki fogja ezt a kórházi dolgot kifizetni. Szegénykém, alig él és egyből a pénz miatt aggódik. Hihetetlen. Ki volt aki kitalálta a pénzt? Megkeresem. Eljött a váltás ideje, nővér büszkén mondta rólam: Barbika, vega, epehólyag eltávolítás, spontán vizelet volt. Lett volna itt spontán pofon is, csak épp nem találtam magamban a szuflát. A harmadik infúziót is megkaptam, de ez aztán nem akart folyni én pedig újra a mosdóba készültem. Amikor közel 2 óra alatt is max fél cm folyt le jeleztem a mozgási szándékomat. A nő bejött, hirtelen már nem volt szükségem a haramdik infúzióra, de közölte, hogy bizony fel nem kelhetek. Hát mondom a délutános nővér nem ezt mondta, sőt a fáslit is le kellene szedni. Erre ő, hogy na azt ugyan nem majd csak reggel. Hmm felmerült bennem a kérdés, hogy ezek nem egy tankönyvből tanulnak? És ezt hangosan is szóvá tettem. Viszont közöltem, vagy kikísér vagy ágytál. Mondta ok üljek fel. Nos biztos hívő lélek, és hitte, hogy Isten majd megsegít, mert ő ugyan nem nyújtotta a karját, hogy segítsen. Így aztán balra fordultam és felnyomtam magam. Igen láttam a tejutat és az összes csillagot. A mosdó felé még vagány voltam, visszafelé szólt a kedves segítőm (irónia ezerrel) kapkodjam a lábamat, hogy az ágyban ájuljak el. So romantic. De igaza volt. Az ájulást megúsztam, viszont a vizes borogatás jól jött. Na ezek után már nem voltam annyira bátor, de 10 körül még egyszer kimentem és visszajöttem. Már szinte egyedül. Kis örömök életemben. Visszafeküdtem és ismét filmekkel próbálkoztam, de szó szerint zavart minden. Elkezdtem bhajana-t hallgatni, egy kis hare krisna mindig jól jön. És így is lett. Hirtelen nem zavart semmi sem. Igen fájt még, de már tudtam másra is gondolni. Vajon akinek nincs Isten tudata (akár Krisna, akár Allah, akár nevezzük bárhogy) az ilyenkor mit csinál? Átadja magát a szenvedésnek és ennyi? Örök hálám a bhakták kegyének, hogy nekem van hova menekülnöm a szenvedés elől. Éjszaka még ketten csatlakoztak a szobánkhoz, így reggelre full house lett..hittem én.


folyt.köv