2017. április 3., hétfő

Szókimondós, nevén nevezős, valóságos 4

Volt itt bejegyzés már felfedezett epekövekről, tervezett (RHCP jegy vásárlása közben állapotfelmérésről) majd utolsó percben lemondott műtéti kibukásról. Aztán újabb kőfelfedezésekről, elégedett biztosítói bánásmódról..és akkor jöjjön a műtétről. Igen úgy, ahogy van: nem szépítve, hanem valósan, mert attól hogy fekáliának hívod, az bizony még szar a valóságban. És én most nem kérek elnézést. 

Reggel 5 körül ismét megmérték a hőmérsékletem: 34,8. Ekkor már biztos voltam abban, hogy kihűltem. Az sem nyugtatott meg, hogy másokat ez nem izgatott. Tegnap még műtét előtt bejött egy külföldi és egy magyar tanuló srác, akik megvizsgáltak, hogy tanuljanak az esetemből. Jelzem értetlenül álltak a műtétem előtt, hiszen nincsenek tüneteim. Mondtam is, hogy max ellenpélda leszek. Ettől függetlenül, most tökéletesen érzem a tünetmentes epehólyagom helyét. Szóval miután kiderült, hogy csak nem hűltem ki, megpróbáltam saját erőmből felülni és kijutni a mosdóba. Felülés után szédülés, így visszafeküdtem. Épp kezdtem sajnálni magam, amikor a négy személyes szobába betoltak egy ötödik ágyat, mert hogy a mellettünk levő szobát elöntötte a fekália (mondom én hogy ez egyszerű szar) így a fertőtlenítés idejére szétosztották a betegeket. Na  ez nem tett jót az önsajnálatomnak, így már a hüppögés kerülgetett. Volna. Mert a hüppögéshez kell hasizom, az meg most igazán fájt. Szóval adott egy szitu amikor tehetetlen vagy, és adott lenne a pillanat, hogy bőgj, de még erre is képtelen vagy. És amúgy is egy tű áll ki a kezemből, egy valami lóg ki az oldalamból. Éreztem, ahogy kezdek kibukni (mindezt csendben) és szívem szerint kitéptem volna magamból a dolgokat és akár négykézláb menekültem volna haza. Önsajnálatomban belépett kedvenc sebészem, aki megnézte azt a kis zacsit, amibe nem tudom minek kellett volna lennie, de az ápoló szavaival élve egy korty sem volt benne. A doki rám nézett és közölte, ha ilyen jól viselkedek akár délután haza is mehetek. Na, felemeltem bal hüvelykujjamat erre mosolyogva válaszolt: értettem a jelzést. Dugiban megszabadultam a fáslitól. Ettől erőt kaptam, vagy csak elszántságot, mert közel a cél. Így szépen felültem és ülve maradtam. Majd indulás a mosdóba. Ebbe annyira belejöttem, hogy egyből mentem is fogat mosni: mennyei érzés volt. Aztán vissza az ágyba, mert valahogy a függőleges üzemmód fárasztó. Bejött egy takarítónő és megjegyezte, hogy a fáslinak nem a földön a helye. Ránéztem nem válaszoltam, de aki ismer az tudja, hogy a vonásaim ezt jelentették: és? Én kérek elnézést, hogy nem tekertem fel, pedig Évi is rám szólt amikor a bokámat javítgattuk.  És elérkezett a reggeli ideje. Így 36 óra nem evés után elmondhatom az étel hiányzott a legkevésbé. Most sem azért ettem, mert éhes voltam, hanem mert ebben láttam a szabadulásom kulcsát. Kaptam 10 db háztartási kekszet és egy bögre teát. Gyerekkorom óta szeretem ezt a kekszet. Szépen komótosan ettem, két részletben. Ezek után már hobbiból is felkeltem, sőt a teraszra is kimentem, hogy mindenki lássa: készen állok a távozásra. A szemben fekvő hölgy több kérdést is feltett nekem: pl milyenek a sebeim? Nos, bevallom, nem mertem még megnézni, de neki megmutattam a tapaszokat. Érdekelte, hogy mennyi pénzt szokás/illik egy ilyen műtétre adni. Hmm… velem aztán melléfogott, mert én ugyan nem terveztem semmit sem adni. És a terveimhez hű maradok. Bejött egy nővér és bátran megkérdeztem, ki mikor szabadít meg a bennem levő felesleges dolgoktól. A válasz: a doktor úr. Hát akkor ez a délutáni vizitnél lesz, vagyis kettőkor. Sóhajtva feküdtem vissza, mert valahogy sok mindent kiszed belőlem a járkálás..leginkább a szuflát. És jött az ebéd! Húslé és natúr krumplipüré. A húslét élből elutasítottam, pedig a nővérke közölte ez nem hús csak a leve. Mondtam köszönöm ezt is passzolnám. Majd tanácstalanul mondta, hogy az is lehet, hogy zöldségből készült. Nem is tudja pontosan. Sok buktatót láttam ebben a storyban, így még mindig ellenálltam. Ekkor flegmán közölte: ha nem ízlik nem kell megenni. Elengedtem a fülem mellett, de valljuk be büszke voltam a lányra… még ilyen sok kedves, megértő embert kérek az egészségügybe. Amúgy halkan megjegyzem, meglátogatott előző nap egy dietetikus, akivel megegyeztünk, hogy a napi vega menüt kapom és kiválogatom, mit ehetek belőle. Nos ez nem jött össze! Nem hisztiztem, megettem a krumplit. Most sem azért mert éhes voltam, hanem mert tudtam a szabaduláshoz enni kell. És jött kedvencem dokim, aki egyből nyújtotta a karját (ő nem hitt abban, hogy Isten is megsegít) amibe belekapaszkodva könnyedén elhagytam az ágyat. Gondoltam szólok, hogy a nővéreknek tartson már egy továbbképzést, hogyan is kell csinálni. Átmentünk egy szobába és mondta, hogy most kiveszik azt a csövet, ami több mint egy napja hű társam. Volt egyszer egy hű társam Odie (hatvan kilós bullmasztiff), akinek az elvesztése igazán fájt. Hát a cső elvesztése is könnyekig hatott, de nem a szeretet könnyei voltak ezek. Megkértem a nővért, hogy a kézfejemből is szedje ki azt a tűt, mert nagyon nehéz nem éreznem, hogy az ott van és benne a vénámban csak úgy álldogál. Kérdezte nincs rá szükségem?! Mondtam köszi ennyi épp elég volt. Fél négyre ígérték a papírjaimat és időre kész is lett. Utólag kollégám biztosra vette, hogy azért igyekeztek, hogy minél hamarabb megszabaduljanak tőlem. Időre érkezett Évi is. És ő hozta a formáját. Hiszen a nagy hévben a szomszéd néni dolgait is összeszedte és a bőröndömbe tette. Na ezen jót derültünk. Mondjuk én közben fogtam a hasamat és kb. mint Mikike (aki nézte a Nyerő Párost az tudja kiről beszélek) szinten nevettem, mert közben fájt mindenem. Lassan igazán lassan elvánszorogtam a lépcsőig, majd be a liftbe, majd ki a kocsiba. Ott egy fekvő pózban ültem és kértem Évit, hogy legyen kegyes és az aszfalt kátyúkat ugyan kerülje már ki. Aztán csiga léptekben (jó tudom a csiga nem lép, de én léptem, bár inkább kúszás volt az) fel a másodikra, ami majdnem a harmadik, mert hát magasföldszint. Aztán egy gyors tusolás (mennyei érzés) és vízszintbe helyezkedés. Este egy kis önsajnálat, majd háton alvás és nem alvás lett a programom. De végre szabadon! 

És.. bónuszként másnap reggeli tusoláskor vettem észre a tükörben, hogy 4 lyuk illetve tapasz helyett rajtam bizony 5 van. Na de mi az ötödik? Leszedhető vagy sem? Nem volt más ez, mint egy ekg tapasz.. Yess! Remélem majd a leltár után felhívnak, hogy fizessem ki... Sebaj, majd a biztosítási pénzemből kifizetjük!