2017. november 2., csütörtök

Még mindig Tirupati: a második nap

Nos a szári nem puhult. Azt viszont megtanultuk, hogy egy párás légkörben csakis úgy lehet ruhát szárítani, hogy bekapcsolod a légkondit, mert kiszívja a párát és bekapcsolod a ventilátort, hogy keverje a levegőt, hogy száradjon. Igen száradt volt, de még mindig kemény. Sebaj újra beáztattam.

Reggelihez levittem a nutellát, hogy megmutassam így mulat a magyar. Igazából senkit sem érdekelt a tettem, csak mi nevettünk egyet, hogy én mégiscsak én vagyok.

Busszal mentünk egy több mint 500 éves templomhoz, vagyis oszlopcsarnokhoz: Sri Kalahasti (pók, kígyó,elefánt) Na a déliek nem engedik, hogy fotózzunk a templomaikban (nem lett a kedvenc helyem). Persze a neten fellelhető számos fénykép, mert mindig vannak renitensek.

A templomi oszlopcsarnok maga volt a csoda. Talán már kezdem érteni miért is nem lehet fényképet készíteni, mert egy év sem lenne elég ahhoz, hogy mindent megörökítsek. Szóval az oszlopok kézzel faragottak voltak. És hogy hány évig tarthatott? Elképzelni sem tudom. Elmondhatatlan és leírhatatlan érzés olyan köveken lépdelni természetesen mezítláb, melyek ekkora múltat hordoz magában. Amikor nemzedékek faragják, vagy épp több százan. Tényleg felfoghatatlan. Számtalan kis és nagy oltár volt. Mint egy gyűjtemény. Természetesen karácsonyfa izzók mindenhol voltak a falon. Azt hiszem India az egyetlen olyan hely a világon, ahol egész évben fent vannak az izzók, pedig nem is karácsonyoznak. Ebben az oszloprengetegben volt egy Siva szentély, ahol már tudósok is vizsgálták, hogy miért nem alszik el a láng..ők nem tudják, mi igen: ott van Siva.





Közben átmentünk egy másik kis oltárhoz, ahol nem tudtuk mi a menet így megkérdeztük. Kiderült, hogy gyermekáldásért állnak sorban az emberek. Pánikszerű menekülésbe kezdtünk, a vigyázó nyitott is egy menekülő sávot nekünk. Mikor megálltunk nem meglepődve láttuk, hogy 13 emberből 11 fogta menekülőre, kettő pedig lelkesen mesélte, hogy előző nap férjre kaptak áldást, ma meg gyermekre, úgyhogy itt most már biztos történni fog valami.

Szépen visszasétáltunk a buszhoz, közben vettünk két jégkrémet ami a kukában landolt. Elvileg, mondom elvileg egyformát vettünk, de gyakorlatilag kicsit sem hasonlítottak egymásra. Meg hát az íze sem volt baráti, így fájó szívvel megváltunk tőle. Visszatértünk a szállásunkra és egyből ebédelni mentünk. Egy északi tali tálat ettünk ketten. Azért északit, mert az nem annyira erős: elvileg. Gyakorlatilag most sem kellett erő az orrfújáshoz.

Ebéd után meglestem a szárimat. Jelentem még nem puha, de legalább kemény. Utolsó próbálkozásként samponos vízbe áztattuk ki tudja, hátha. Délutánra ismét shoping körutat terveztünk, jól el is indultunk. Közben rájöttünk, hogy vasárnap van. Na ez az a dolog amit egyszerűen imádok itt: megszűnik az idő. Valójában azt sem tudnám, hogy milyen nap van, ha nem lenne telefonom. Az idő meg amúgy sem fontos, mert a hazaiak alszanak amikor én nem, vagy épp fordítva: szóval egyszerűen nem fontos!

Így aztán bolt híján betértünk egy parkba, melynek a közepén Hanuman állt. Ha azt hiszed, hogy majd te eldöntöd, hogy merre is mész: tévedsz. Ahogy az oltároknál itt is az óra járásával (nem a nézésével) megegyező irányban lehet csak menni. És igen volt aki futásra használta a parkot, mint minden normális országban. Mi mentünk egy kört, majd betértünk a hely sparba és újabb magnummal zártuk a napot, mert hát abban nem lehet csalódni. 

Jelezem a szárim a sampontól sem lett puhább. Szobatársam javasolta a kondicionáló balzsamot..de azt már passzoltam. Elfogadta: nem megyek száriba.  Este jött az eső. Mielőtt elindultunk szervezőink szóltak, hogy készüljünk, mert kaphatunk a monszunból, de az indiaiak szerint csak éjszaka lesz eső. Na persze! Ahogy idő is másként van, ahogy a kilométer sem 1000 méter (legalábbis úgy tűnik, hogy minimum 3000 méter) biztos az eső is csak éjszaka fog enni. És tessék! Láss csodát: tényleg csak este esett…


Mondtam/mondom én, hogy India: hihetetlen. Például ezt láttuk minden nap reggel, ahogy kiléptünk a szobánkból..




Beszéljünk a franciákról: az első nap

Ohh hát oda nem menj, csalódás, koszos, büdös, és nem kedvesek. Még angolul sem beszélnek. Jó, de ott van Mr. Morrison, és hát bakancslistám...