New life

ha sikerül mindent áthozok a nirriti.freeblog.hu-ról.

Nem sikerült. Így 2012-től itt folytatom.

Március

2011. március

Beköltöztek az Urak - szülinapi ajándék - köszönjük SZÉP ASZTALOS MUNKÁK

2011. márc. 19. 19:53

Reggeli program

2011. márc. 18. 13:37

Hirtelen felindulásból ma reggel mangala volt központunkban. Régen voltam efféle programon, hiszen hétköznaponként nincs, így marad a reggeli közös japa.  Nézzük sorjában mi is történik ilyenkor.

Mangala aratai (természetesen közösen énekeljük)
Nrsimha pranama
Tulasi Arati
Japa
Guru puja
Lecke

Természetesen a szereplől sajnos nem ők voltak, hanem mi. De így is jó volt ez a reggel.

Én fél 7-kor indultam dolgozni, így az 5-6 kimaradt, mint ahogy szinte minden nap. De hát ez van ha pénzből él az ember. S hogy milyen így a napom? A kollegák szerint biztos rossz kedvem van. Pedig nem, épp ellenkezőleg: olyan mintha lebegnék, mintha nem lennék részese annak ami ia munkahelyemen van…

Nőnapi mizéria

2011. márc. 9. 9:47

Tisztában vagyok azzal, hogy ez egy mondva csinált ünnep és hogy a tiszteletet nem ez az egy nap határozza meg. De mégis „nőből” vagyok, s ilyenkor várakozással töltöm a napot. Idén ismét volt meglepetés köszöntő és persze volt csalódás is: nehogy felboruljon az egyensúly. S hogy az ember miért mindig a csalódást éli meg jobban? Hogy miért a rosszra emlékezünk? Hogy miért nem értékeljük azt amit kaptunk, s miért azt hangoztatjuk amit nem kaptunk? Na ha ezekre a kérdésekre tudnám a választ, akkor nyílván nem ezzel a beírással tölteném az időmet. Jött sms, jött email, kaptam virágot, kaptam csokit. A virággal volt némi kis nézeteltérés kollegám és köztem. Hiszen szép hosszú szárú (természetesen narancssárga) rózsát kaptunk mi nők. Én amúgy is hadilábon állok a vágott virágokkal. Azt már el tudtam fogadni, hogy a szépsége és illata miatt az Úrnak ajánljuk, így ne sajnáljam, hogy azzal mozdulattal, hogy levágják l kezd haldokolni. Szóval megkaptam a virágot, s én egy mozdulattal, levágtam a szárát, majd egy kis edénybe az irodai „oltárom”-ra tettem. Ezen kollegám meglepődött, majd duzzogva közölte, hogy lefejeztem a nekem szánt virágot. Mondtam én neki, hogy mi mindent az Úrnak adunk, s az Úrnak adjuk a legkedvesebbet, a legjobbat, de mindhiába, ő egyszerűen csak azt látta, hogy lefejezetem. Végül ráhagytam. Hiszen nem várhatom el, hogy megértse, örülök hogy egyáltalán elfogadja. A kis köszöntő versek közül, pedig az alábbi fogott meg:

„ Nélkületek oly’ szürke lenne a világ!

Nélkületek nem nyílna a Földön virág!

Nélkületek nincsen férfi!

Nélkületek nem is lehetne élni!

Éljetek hát soká, Ti nők!”

Hát köszönöm azoknak akik gondoltak Rám, s azoknak is akik nem, hiszen nincs ezzel baj… De a gesztus mindenkinek jól esik (aki azt mondja hogy nem, az hazudik, s ezt bátran ki is jelentem) !

Buli öregesen

2011. márc. 7. 10:33

A hétvége munkával telt, de helyt kapott egy kis öröm-szolgálat. Olvastam a híres közösségi  oldalon, hogy TACF koncert lesz, s hallottam, hogy a fiúk új album kiadásán dolgoznak, ehhez pedig borítót készítenek. Nem kellett nagy ész és összeraktam . Így fel is ajánlottam, hogy fotózok nekik a koncerten. Persze közben kiderült, hogy lesz vagy 6 együttes. Majd a félelmem is beigazolódott: ők lesznek az utolsó fellépők. Így hát munka után este 7-re hazaértem. Majd hirtelen gondolatból megszereztem a  fellépő Gulab telefonszámát. Épp jókor hívtam őket, mert eltévedtek. Hát vak vezet világtalant, de hát csak eljutottak a helyre. Közben megkértem, hogy az utolsó előtti fellépőnél hívjanak, s indulunk, mert hála az égnek 10 percre lakunk. Így koncert előtt aludtunk, majd a hívásra indultunk, majd pedig koncert után ismét aludtunk. Na ez ám a buli…

Az a bizonyos még mindig készül...

2011. márc. 3. 10:48

Valami készülődik... jajj de izgi!

2011. márc. 2. 10:48

Mert egyedül megy, vagy legalábbis nehéz

2011. márc. 1. 14:56

Egyik elhatározásom, hogy kelek minden reggel (mikor máskor) és legkésőbb 5.15-re beérek a templomba. Japázok, majd 6.45-kor elindulok dolgozni. Ehhez társat is kaptam az Úr kegyéből  Zs személyében, aki szinte egy karnyújtásnyira lakik tőlünk. Több szempontból is célszerű. Az egyik, hogy a japa leginkább reggel ajánlatos, hiszen akkor nyitott az elménk. A másik, hogy így remélhetőleg emberi időben végzek a munkámmal, s lesz időm délután magamra, másokra. Keddenként viszont nincs senki ilyen korán a templomban így már a második kedd reggeli japaját töltjük együtt Zs-vel és az Urakkal. Érdekes ez az ösztönzés, lelkesedés. Érdekes ki miből merít erőt. Egy fiatal bhakta mindig lelkes, és előhozza  a bennünk levő, de épp feledésbe merülő lelkesedést. Azt az érzést élhetem át, amit e kezdetek kezdeten, s amit sajnos magamtól nem tudok/tudtam fenntartani. Foghatom én ezt a munkámra, a fáradtságra, de ha szembe nézek magammal, akkor csak a nem akarást látom. A nem akarás kettős érzéssel tölt el, mert ha megkérdezik akkor a válaszom igen én akarom Krisnat, én akarok gyakorolni. S persze itt az ÉN és az AKAROM fogalma. Vasárnap programon megtudtam, amiben benne vagyok ÉN és az hogy mit akarok az legkevésbé sem odaadás és nem szolgálat.  Így hát erőt kell merítenem, hogy magáért Krisnaért mondjam a szent nevet. S azt is meg kell mondanom, hogy a reggeli japáknak köszönhetően, mindent élesebben látok.  Valahogy most minden átmenet nélküli lett: fekete illetve fehér. Az hiszem, vagyis biztos vagyok benne, hogy ez segített át a múlthéten a zavaró tényezőn. Szóval Zs 5-re jön reggelente (keddenként). Első alkalommal megmutattam az általam végzett puja-t. Szóval biztos van benne kivetni való, de hát örülök ha ezt a minimális dolgot is fenn tudom tartani napi szinten. Utána pedig elindítjuk Prabhupada-japáját, s csatlakozunk hozzá. Nekem jó és nagy segítség, gondolom neki is, hiszen ha nem akkor csak nem jönne. Szóval az ösztönzés és a lelkesítés kölcsönös dolog. S milyen a másokra gyakorolt hatása? Elég volt csak elmesélnem, s már hatást váltott ki  B matából. Azt mondta, most úgy érzi elindítottunk egy fonalat, s ő próbálja elkapni a végét, Hát én azon leszek hogy csomót is kössek rá. Mert hát ők a legszebbek:

Ferbruár

2011. február

Hétvégi történések 2

2011. febr. 27.

A türelmet kell gyakorolnom. Egyre többet szembesülök ezzel: vagy mások szembesítenek vagy én teszem ezt magammal. De vajon mindig minden esetben türelmesnek kell lenni? Hol van az a pont amikor már nem türelmes vagy hanem egyszerűen hülye hogy eltűröd a dolgokat? Van egy zavaró pont az életemben. Sokak véleményét kikértem, hogyan reagáljam le. Voltak, akik azt ajánlották, hogy konfrontálódjak.  Voltak, akik türelemre intettek, s voltak, akik sértőnek is tartottak. Én a nézek, mint a moziban álláspontot választottam. Meghallgattam majd elhallgattam, mert nem találtam nyitott fülekre. Senkit nem akartam olyan helyzetbe hozni, hogy döntenie kelljen például abban, hogy kinek hisz. Hiszen jelen korban az őszinteség az egyik legnehezebb emberi tulajdonság. Nehéz őszintének lenni, s ha te még azt is hiszed, hogy az vagy, s a legjobb szándék is vezet a dolgok továbbításában, akkor is félre mehet az információ. Mert mi van akkor, ha annak, aki dönt kedvesebb a hazugság, mint a valóság? Szóval nyeltem, és nyeltem. De végül eljött egy pont, az a bizonyos ékezet. Nem dühöngtem, nem kiabáltam: egyszerű tényként közöltem, hogy a bizonyos zavaró tényezővel minden kapcsolatot megszakítok. Ne kérdezzenek a pontos okokról, egyszerűen fogadják el.  Aztán a zavaró tényező, másnak is zavaró lett.  Akaratlanul belekeveredtem. S hogy mit tanultam?  Önmagamról annyit, hogy semmit sem fejlődtem az elmúlt 5 évben: hiszen idegből reagáltam le mindent. Nehezen, de kontroll alá helyeztem magam, majd szétfeszültem. Próbáltam megerősítést kapni, de a válasz annyi volt: én nem nyilvánítok véleményt. Értem is meg nem is. Mert értem, hogy valaki nem akar belefolyni, és értem hogy ez könnyű út. S persze nem értem, mert tudnom kellett volna, akkor és ott hogy jól döntök, vagy épp túl reagálok.  Mikor szembesültem öt évvel ezelőtti (állandó és változatlan) tehetetlenséget éreztem. Meg is kérdeztem „feljebb valómat” erről. Ő csak annyit mondott, hogy szentimentalizmus azt hinni, hogy ezen indulatok nem tőrnek fel. A fejlődésünk abban rejlik, hogy felismerjük, majd sok idő elteltével észleljük, de nem veszünk róla tudomást. Hát jelentem van hova fejlődöm még.

Hétvégi történések 1

2011. febr. 26. 14:20

Rég volt talán igaz sem volt mikor Replika koncerten voltam. De ismét megtettem. Kicsit öregesen, hiszen épp kezdésre értünk be, és az utolsó szám után el is jöttünk. Valahol elbúcsúztam ettől az érzéstől. Álltam, fotóztam és hallgattam. Igazából a tömegből, már ha volt semmit sem észleletem. Emlékszem első debreceni élményem épp a Lovardához és a Replikához köthető. Igen akkor más élményt nyújtott. Akkor lázadónak tűnt, mára meg már megszokottá. Így hallgatván és fotózván, egyszer csak azon kaptam magam, hogy a frontember meglát, rám mosolyog és énekel tovább. Ekkor éreztem legjobban a búcsú pillanatát. Még jó hogy füstre fogatóan eldörzsöltem a szemem sarkában megjelenő könnycseppet. Akkor még nem sejtvén, hogy nem ez az utolsó könnyem. Mert hát sorsom nem kerülhetem el, és a koncert végén én kifele más épp befele: fejünk találkozott, ajkam felrepedt, s bár vega vagyok, de mégis vér jutott a számba..  Szóval maradandó élményekkel távoztam.

Hálásnak lenni

2011. febr. 22. 14:30

Sokszor kell önvizsgálatot tartanuk, azért hogy tudjuk, hol vagyunk, hova és merre tartunk. Hogy tudjuk hol a helyünk, s ahol éppen vagyunk az nekünk a legjobb-e. A nagy általánosságot tekintve mindig biztos vagyok abban, hogy jól döntöttem mikor Debrecenbe költöztem, hogy jól döntöttem hogy próbálom követni a vaisnavák lábnyomait. Aztán történik valami, s darabjaimra hullok: elbizonytalanodok, dühöngök. Azt már megtanultam, hogy hirtelen felindulásból ne írjak a blogomba, és szóbeli megnyilvánulásaimban is visszafogom magam. Mert tudom, az idő múlásával másként látom majd a dolgokat. Nem történt ez most sem másként. Próbáltam erősnek mutatni magam, majd véleményt nyilvánítottam, majd összetörtem.  Talán az eltelt 5 év alatt háromszor láthatta bhakta a könnyeimet. Na most volt a harmadik. Valójában a tehetetlenség és a nem értés az, ami elkeserített. Nem értettem miért kapom, amit kapok. Dühös voltam és megbántott. Szinte elmenekültem. Majd jött a másnap és jött egy mondat. Csak az tud hálát érezni, aki használja az intelligenciáját. Hálát kell éreznünk a bhakták iránt: azok iránt akik voltak, van és lesznek. Azok iránt, akik elindítottak ezen az úton. Érdekes az elme. Szombaton hallottam, és keddre tisztult le bennem a kép. Valójában még mindig nem értem miért kaptam azokat a cáfokat, de elfogadom, és nem hagyom magamon eluralkodni a negatív érzéseket, mert igen is hálásnak kell lennünk azoknak, aki még ha a maguk módján is, de méltónak tartanak arra hogy segítsenek rajtad!

Ahogy Ők buliznak

2011. febr. 19. 14:11

Idén is Egerben töltöttük az Úr megjelenési napját. Nem merem kijelenteni, hogy ez már rendszeres és hogy így is lesz, bár tény, hogy amióta komolyabban foglalkozom a Krisna-tudattal, azóta ezt az ünnepet mindig ott töltjük, s amióta az Urak velünk vannak, azóta Őket is visszük. Szóval így buliznak Ők.

Én a vízilovakkal vagyok

2011. febr. 17. 15:40

Egy afrikai folyónál éldegélő víziló a vízen átkelő állatok megmentője lett.
Rengeteg állat vándorol minden évben Kenyából a Tanzániai Serengeti Nemzeti Parkba, hogy új élelmet és lakhelyet találjon magának az ínségesebb időszakokban. Ez az út pedig átvezet a Mara-folyón, amin minden jószágnak át kell kelnie ahhoz, hogy folytathassa vándorútját. Ám a folyónak igen erős a sodrása, így minden évben rengeteg fiatal négylábú odaveszik az út során. Most azonban úgy tűnik, hogy az átkelni igyekvő állatoknak már nem kell attól tartaniuk, hogy elragadja őket a víz. Egy ott élő viziló ugyanis önjelölt életmentő lett, és a Baywatch-ot megszégyenítő módon menti a bajba jutott patásokat. A hősies víziló tevékenységét a nemzeti park látogatói vették észre. Éppen a folyó mellett haladtak el, amikor egy nagyobb gnu-csorda próbált átkelni a folyón. Az egyik fiatal jószágot azonban elragadta a sodrás, és nagy valószínűséggel megfulladt volna, ha az anyai ösztönökkel jócskán megáldott vízilólány nem siet a segítségére.
“Hihetetlen volt. A víziló megmentette a kis gnut, és segített neki kievickélni a partra” – mesélte lelkendezve Abdul Karim, a kenyai park vezetője. És ez még nem minden! A víziló tíz perccel később egy zebracsordának is segített épségben átjutnia a túlpartra!
“Felejthetetlen élmény volt. Úgy látszik az anyai ösztönök a faji határokat is átszelhetik” – tette hozzá Karim. Ez annyira aranyos! Reméljük, hogy ezek után a víziló kitüntetett figyelmet kap majd a park fenntartóitól.

Srí Nityánanda Prabhu megjelenési napja

2011. febr. 16. 15:29

Srí Caitanya legbensőségesebb társa Srí Nityánanda Prabhu (15.-16.sz.) volt, aki a gaudíya hagyományok szerint maga Srí Balaráma (Krisna testvére).

brajendra-nandana jei saci-suta hoilo sei
balaráma hoilo nitái

(Narottama dása: Ista-deve Vijńapti)

"Az Úr Krisna, aki Varja királyának a gyermeke, Saci fia lett (Srí Caitanya), és Balaráma pedig Nitái (Nityánanda egyik gyakori neve)."

Srí Nityánanda Prabhu Ekacakrá falujában Rádhadesa tartományban (Nyugat-Bengál Birbhúm körzetében) jelent meg 1474 körül, mintegy 12 évvel az Caitanya megjelenése előtt. Édesapja, Hádái Ojha egy neves, Mithilából származó bráhmana család sarja volt, és maga is híres pandita, azaz tudós volt. Édesanyját Padmávatinak hívták. Egyedüli fiuk, Nityánanda a mágha hónap növekvő holdciklusának tizenharmadik napján született, ami asztrológiailag nagyon kedvező időnek számít.

Gyermekkorában kedvenc időtöltése az volt, hogy barátaival Krisna, Rámacandra és más avatárák kedvteléseit játszották el. E játékok során a kis Nitái olyan beleélést tanúsított és olyan sok meglepően hiteles részletet mutatott be az Krisna kedvteléseiből, hogy a falubeliek nem győztek csodálkozni a gyermek tehetségességén, de iránta érzett bensőséges szeretetük miatt haboztak, hogy Krisna inkarnációjának tekintsék-e Őt. E kedvtelések töltötték ki életének első tizenkét évét.

Mielőtt azonban betöltötte volna tizenharmadik életévét, falujukba egy vándorló sannyásí érkezett, akit Hádái Pandita a bráhmanikus szokásoknak megfelelően készségesen látott vendégül házában. Az illető egyesek szerint Mádhavendra Purí Gosvámí volt, mások szerint pedig Laksmípati Tírtha. Hádái Pandita kötelességének tartotta, hogy minden szempontból gondoskodjon az utazó szent igényeiről és amikor az továbbindulni készült, nagylelkűen felajánlotta neki, hogy bármijét odaadja, amit a sannyásí csak akar. Ő azonban azt felelte, hogy nincsen szüksége anyagi javakra, ám egy utazótársnak nagyon örülne, és a fiatal Nitáit erre éppen megfelelőnek találta. Hádái és Padmávati szívébe persze belenyilallt a szülői ragaszkodás okozta fájdalom, de ígéretüknek eleget téve végülis lemondtak egyetlen gyermekükről és elengedték a sannyásíval. Miután Nitái elment, Hádái Pandita képtelen volt elviselni a fiától való elkülönülést és hamarosan feladta a testét.

Nityánanda Prabhu azonban felettébb örült, hogy útra keltek, hiszen tudta, hogy öccse, Nimái Pandita is megjelent már és húsz év múlva találkozni fognak Navadvípában, hogy elkezdjék a sankírtana-mozgalom terjesztését. Ezalatt az idő alatt Nityánanda különböző szent zarándokhelyeket látogatott meg, köztük Vaidyanáthát, Gayát, Kásít, Prayágát, Hastinápurát, Dvárakát, Siva-kańcít, Visnu-kańcít, Kuruksetrát, Prabhását, Naimisáranyát, Ayodhyát, Haridvárát, Godávarít, Mathurát és Vrindávanát.

Srí Nityánanda utazásai során sannyásíként élt, bár soha nem fogadta el formálisan a sannyása (lemondott) rendet. Viselkedésével gyakran mindenféle társadalmi szabályt figyelmen kívül hagyott. Ez a legmagasabb lelki szinten levő személyek (paramahamsa avadhúták) egyik jellemzője. Zarándoklata közben hosszabb időt töltött Pándarpurában (Mahárástrában), ahol kiterjedése, Visvarúpa (Maháprabhu bátyja) eltávozott. Ekkor Nityánanda magába fogadta Visvarúpa saktiját. Ezt a Caitanya-bhágavata (Ádi 6. 81.) és a Gaura-ganoddesa-dípiká is megerősíti.

Ekkor fogadott el formális avatást Laksmípati Tírthától, aki a Nityánanda Svarúpa nevet adta neki és ugyanitt találkozott Laksmípati kedves tanítványával, Mádhavendra Purival, akit szintén lelki tanítómestereként tisztelt. A fentebb említett sannyásí, aki magával hozta az Úr Nityánandát Ekacakrából egyesek szerint Laksmípati volt, mások szerint Mádhavendra Purí, míg megint mások pedig azt mondják, hogy egy harmadik, ismeretlen személy volt.

Nityánanda Prabhu hamarosan megérkezett Vrindávanába, ahol az eksztatikus istenszeretet óceánjába merülve járta végig Krisna kedvteléseinek színhelyeit. Ott tartózkodása alatt a Yamuná partján álló csodálatos Sringára-vata nevű banyanfa alatt lakott, amit később Nityánanda-vatának neveztek el. A Krisnától való elkülönülés eksztázisában meditálva itt kapta meg az inspirációt, hogy induljon el Navadvípába és találkozzon Srí Caitanya Maháprabhuval, hogy együtt tudják terjeszteni a harináma-prema-sankírtanát.

1506-ban Nityánanda meg is érkezett Navadvípába és egyenesen Nandanácárya házába ment, aki Antardvípa déli oldalán lakott a Gangesz és a Jalangí találkozásánál. A ház mellett egy szép kert is volt, amelyet Srí Ísodhyánának neveztek és Vrajára emlékeztetett. Maháprabhu érezte, hogy az Úr Nityánanda megérkezett, ezért elküldte Haridása Thákurát és Srívása Panditát, hogy keressék meg. Amikor azonban három óra múlva dolgukvégezetlenül tértek vissza, Srí Caitanya Maga ment Nandanácárya házába az összes bhaktával.

A két testvér találkozása eksztatikus volt. Nitái körülbelül harminckét éves volt, Maháprabhu pedig húsz. Mindketten úgy érezték, hogy találkozásukkal életük teljessé vált. Röviddel ezután Maháprabhu elvitte Nityánanda Prabhut Srívása Thákura házába, hogy a Vyása-pújá ceremóniát ajánlja fel Neki, mint a guru-tattva megtestesülésének. Nityánanda azonban elvette az imádatszereket Caitanya Maháprabhutól és Őt imádta velük. Igy versenyeztek állandóan egymással, hogy ki szolgálja a másikat. Ettől a pillanattól fogva Nitái és Gaura elválaszthatatlan társak lettek egészen addig, míg később Caitanya el nem indult Jagannátha Puríba. Maháprabhu arra kérte meg Nityánanda Prabhut és Haridása Thákurát, hogy menjenek ajtóról ajtóra Navadvípa falujában és terjesszék Krisna szent nevének éneklését. Egyik nap a két lelkes prédikátor két testvérrel futott össze Jagánanda és Mádhavánanda Bandopadiyával, azaz Jagái-jal és Madhái-jal, akik egy hírneves bráhmana család lezüllött sarjadékai voltak. Elesettségüket látva Nityánandában részvét ébredt irántuk és arra kérte őket, hogy adják fel bűnös szokásaikat és énekeljék a Hare Krisna mahá-mantrát. A két részeg gazember azonban szidalmazni kezdte és üldözőbe vette Nityánandát és társát.

Másnap Srí Caitanya Maháprabhu kérésére újra megközelítették őket, ám Jagái és Madhái ekkor nem csak szidalmakat vágott Nityánanda fejéhez, hanem egy jókora boroskorsót is, amely vérző sebet ejtett rajta. Madhái elvetemült tettét még öccse, Jagái sem helyeselte és visszatartotta, amikor az újabb támadást akart indítani. Amikor Caitanya értesült a történtekről, azonnal a helyszínen termett és fegyverét, a Sudarsana-cakrát is hívta, hogy megölje a két agresszort. Nityánanda Prabhu azonban arra kérte, ne így szabadítsa fel a két elesett lelket, hanem adja oda nekik a tiszta istenszeretetet, hiszen ebben a korban majdnem mindenki olyan elesett, mint ők. Srí Caitanya hajlott is arra, hogy megbocsásson Jagáinak, aki meg akarta védeni Nitáit, de Madháinak csak Maga Nityánanda bocsájthatott meg. Caitanya Maháprabhu végül beleegyezett, hogy feloldozza őket bűneik alól és indokolatlan kegyéből tiszta bhaktákká tegye őket és elfogadta az összes bűnüket a Saját fejére. Ekkor transzcendentális teste néhány percre teljesen fekete lett. A két megtért testvér az Caitanya sankírtana-missziójának alázatos szolgájává vált.

1510-ben az Srí Nityánanda elkísérte Maháprabhut és jelen volt sannyása-avatásakor, mely után Caitanya azonnal Vrindávanába akart menni, de Nityánanda Prabhu elrendezése folytán Sántipurában kötött ki, ahol egy hétig együtt élvezték Advaita Ácárya és a többi Navadvípai bhakta társaságát, mielőtt ténylegesen elindultak volna Puríba, ahova Maháprabhu főhadiszállását helyezte édesanyja, Sací-deví kérésére.

Úton Puríba, Caitanya Maháprabhu megállt a Purítól hat mérföldre északra fekvő Kámalapura falujában, és fürdőt vett a Bhárgí folyóban. Erre az időre újonnan kapott sannyása-botját Nityánanda Prabhura bízta, fürdés után pedig a közeli Kapotesvara templomba ment. Ezalatt Nityánanda három darabra törte a szent botot és a folyóba dobta. E szokatlan, "avadhúta" viselkedésre három indokot sorolnak fel a magyarázók:

• Maháprabhu újonnan avatott sannyásí volt, ezért a dandát mindenhova Magával kellett volna vinnie és nem másokra bíznia. Nityánanda Prabhu azonban arra gondolt, hogy Srí Caitanya Maháprabhu az Istenség Legfelsőbb Személyisége és messze fölötte áll a sannyása minden szintjének, ezért nincs szüksége dandára.
• Srí Caitanya a Bháratí (Sankara)-sampradáyában fogadta el a sannyását, akik máyávádík és ekadandát (egyetlen rúdból álló botot) hordanak, hogy ezzel is hangsúlyozzák Istennel való azonosságukat. Valójában viszont Caitanya vaisnava sannyásí volt, akik tridandát (három rúdból álló botot) hordanak. Ez okból Nityánanda Prabhu három darabra törte Caitanya dandáját.
• Végül pedig Srí Caitanya egyedül akart megérkezni Puríba, hogy az első találkozását az Úr Jagannáthával ne zavarja meg semmi. Ez az eset okot adott Neki a haragra, és így társait hátrahagyva, egyedül előrefuthatott, hogy elsőnek érkezzen Puríba.

A folyót, ahová Nityánanda bedobta Maháprabhu sannyása-botjának darabjait, Danda-bhángá-nadínak nevezték el.

Srí Caitanya nem sokáig időzött Puríban, hanem hamarosan útnak indult dél-indiai zarándoklatára. Ez volt az első alkalom, hogy a két transzcendentális testvér hosszabb időre különvált. Maháprabhu távollétének hét éve alatt Srí Nityánanda sikeresen elterjesztette a sankírtana-mozgalmat Puríban és Orisszában. Visszatértekor azonban Maháprabhu azt az utasítást adta Neki, hogy térjen vissza Bengálba, ahol a prédikálás el volt hanyagolva, és tegye vaisnavává az egész országot. Így 1512-ben Srí Nityánanda visszatért Navadvípába és megkezdte prédikáló körútjait. Ő alapította meg az első Navadvípa-mandala-parikramát amelyen később Jiva Gosvami is részt vett Vele együtt. Bengálba visszatérve elsőnek Pánihátiban kezdett el prédikálni. Majdnem öt hónapot töltött a Kalkuttától négy mérföldre északra, a Bhágírathí folyó partján fekvő falucskában, sok ezer hívőt toborozva Caitanya Maháprabhu kultuszának. A siker koronáját a Chidá-dahí (rizs és joghurt) fesztivál jelentette, amelyet Raghunátha Dásza Goszvámi rendezett Nityánanda kérésére, és amelyre sok ezer zarándok érkezett a környékről. Nityánanda főhadiszállása Pánihátiban Rághava Pandita házában volt.

Ezek után Srí Nityánanda Ráma továbbindult Varáhanágarába, ahol Gadádhara dásánál vendégeskedett, majd Khadadahába, ahol Purandara Pandita házában szállt meg. Prédikálókörútjának további állomásai Saptagráma , Sántipur, Navadvípa, Thánájorá, Baragáchi, Dogáchiyá, Fuliá és más bengáli falvak voltak. E helyeken önfenntartó prédikálóközpontokat alapított, amelyek közül sok még ma is funkcionál. Nityánanda több tízezer követőt gyűjtött össze utazásai során.

Nityánanda Prabhu életének erre a szakaszára esett házassága, amelyet Jáhnavával és Vasudhával kötött. A két lány a Navadvípától néhány mérföldre fekvő Sáligráma falujában született. Apjuk Nityánanda követője és Gauridasa Pandita bátyja, Súryadása Sarakhela volt. Kavi Karnapúra szerint Revatí deví és Váruní deví (vagyis az Úr Balaráma két fő társnője) inkarnációi voltak, bár ugyanakkor Ananga Mańjarí, Rádhárání húga inkarnációjának is tartották őket. Vasudhának két gyermeke született: Vírabhadra vagy Víracandra (Ksirodakasáyí Visnu inkarnációja) és Gangádeví (a Gangesz folyó megtestesülése). Vírabhandra később nagy vaisnava ácárya lett.

A gyermekek születése után nemsokkal Vasudhá eltávozott, és Jáhnavá nevelte fel a két gyermeket, akik mellé örökbefogadott egy harmadikat, Rámacandrát (Rámáit). Rámacandra vér szerinti apja Caitanya dása volt, akinek Jáhnavá Thákurání kegyéből sikerült gyermekáldáshoz jutnia. Hálából elsőszülött fiát rábízta Jáhnavá mátára. Nityánanda és Jáhnavá Khadadahában éltek. Nityánanda Prabhu eltávozása után Jáhnavá fontos szerepet vállalt a gaudíya vaisnava mozgalom bengáli és Vrindávanai ágainak egyesítésében és a prédikálásban. Fia, Vírabhadra Gosvámí, akit később ő maga avatott fel, szintén híres prédikátorrá vált.

Ekacakrá-grámában, nem messze Nityánanda prabhu megjelenési helyétől áll Bankíma Ráya, Krisna múrtija, amelyet Maga Nityánanda avatott be. A múrti jobb oldalán Jáhnavá Má, bal oldalán pedig Srí Rádhá múrtija áll. A templom papjainak állítása szerint Nityánanda ebbe a múrtiba merült, amikor elhagyta ezt a világot. Eltávozásának időpontja nem ismert. Nityánanda azonban mindig jelen van a lelki tanítómester formájában, hiszen a guru Nityánanda Prabhu szeretetének élő megnyilvánulása

Ismét víz

2011. febr. 15. 15:20

Már tényleg nem lepődöm meg azon a tényen, hogy gond van nálunk a vízrendszerrel. Történt minap, hogy az esti főzést követően a mosogató víz a fürdőkádban köszönt vissza. A poén, hogy este nyolc után volt. Nem voltam rest és felhívtam a kedvenc vízszerelőnket, aki közölte hogy dugulás áldozata lettem, s ezen egy csőgörénnyel ő másnap segít is. Hát gondoltam szép az élet. De rá kellett jönnöm, hogy a másnap még szebb. Ez már reggel látszódott, hiszen gondoltam egy gyors zuhany csak belefér: öblítés, dörzsölés, öblítés. De a fogmosásnál megbukott a dolog: mert már az az egy deci víz is visszajött. Így gyors mosdást követően indultam el dolgozni. Nem éreztem magam tisztának, így az Urak aludtak tovább, én pedig azon gondolkodtam, hogy hány éve fordult az utoljára el ő velem, hogy reggeli fürdés nélkül indultam el otthonról. Igazából nem tudtam megmondani, mert bár a vaisnava etikett megköveteli a reggeli fürdést (még a sorrendet is, ami megjegyzem racionális) én mégsem bhaktaságommal kezdtem el ezt a tevékenységet. Sokan azt mondják szerencsés családba születtem, hiszen van pár dolog ami észrevétlenül beleépült a mindennapi életembe, s csak a bhaktákkal való társulás után kapott igazi értelmet. ilyen a nem játszom a étellel, csak úgy hobbiból nem taposok agyon rovarokat mert nem szépek, nem csúfolódok beteg és más emberekkel, nem beszélek trágárul, vagy épp „nagy” wc után tisztálkodjak. Ez utóbbi sok felnőttnek fura, de a gyermekünknek csecsemő koruktól fogva megmossuk. Szóval igen, egyre gyakrabban gondolok arra, hogy szerencsés helyzetem van. Sokat tanulok Cicustól, mert ő a legpozitívabb az életemben. S igen ha a 100%-os karmi életemből a pozitív dolgokat emelem ki, akkor a negatívumok eltörpülnek, így nem is tűnik annyira szánalmasnak. Mondjuk valójában sosem tűnt annak, mert elmondhatom, hogy nem bántam meg semmit amit tettem, s miként éltem. És hogy jutottam el a dugulásból idáig? Már magam sem tudom..

Kaptam ezt a linket

2011. febr. 10. 11:51

Növényevő-e az ember?

Általános nézet hazánkban - az iskolában is azt tanítják -, hogy az ember mindenevő. Sokkal több bizonyíték létezik arra, hogy az ember növényevő, mivel testfelépítése, és működése a növényevők testfelépítéséhez és működéséhez hasonlít! Ha valakit a téma behatóbban érdekel, számos hagyományos biológiai vagy orvosi könyvben utána nézhet, az alábbi tényeknek. Itt csupán összegyűjtöttünk egy csokorra valót. Mindenkire rábízzuk, hogy levonja a következtetéseket.

Külső jegyek

1. A húsevőknek karmai vannak, mely a zsákmány megragadására és szétmarcangolására szolgál. Egy almát vagy egy reteklevelet nem kell ízekre szedni fogyasztás előtt, ezért a növényevőknek és természetesen az embernek sincsenek karmai (Darwin).

2. A húsevők lefetyelik a vizet, a növényevők többsége és az ember is issza.

3. A húsevők hőleadása részben a nyelven keresztül történik. A nagytestű növényevők nem tudják így leadni a hőt - bőrpórusaik vannak, és nagyrészt izzadás segítségével szabadulnak meg a felesleges hőtől. Az ember is bőrpórusokon át, izzadás útján adja le a felesleges hő nagy részét. A húsevő állatoknak nincsenek bőrpórusaik (Dr. W. Ganong).


Állkapocs, fogak és nyelv

1. A húsevők állkapcsa csupán fel-le képes mozogni mivel a táplálékot csak megragadják, de nem rágják meg igazán, hanem darabokban vagy egészben lenyelik. A növényevők és az ember állkapcsa oldalirányú mozgásra is képes, így tudják a növényi rostokat is megrágni (Dr. Szentágothai).

2. A húsevők éles, hegyes elülső fogakkal rendelkeznek, melyek a táplálék (hús) megragadására alkalmasak. A növényevőknek és az embereknek nincsenek éles, hegyes frontfogai, mivel táplálékukat nem megragadni, hanem szétrágni kell (lásd csipkebogyó).

3. A rágáshoz a növényevők és az ember hátsó, lapos örlőfogakat használnak, a húsevőknek erre nincsen szüksége, mert nem őrlik meg táplálékukat, így nincs is ilyen típusú foguk.

4. A szemfogak keresztmetszete is az ember növényevő mivoltára utal. A húsevők szemfoga kör keresztmetszetű (ez könnyebb behatolást tesz lehetővé a húsba), míg a növényevők és az ember szemfogának keresztmetszete háromszög alakú, nem húsevésre specializálódott (Dr. Szentágothai).

5. A húsevők érdes nyelve nagyon praktikus segítség húsdaradok kiszakítására, csontok megtisztítására. A növényevők és az ember nyelvének felülete sima, mely ezeket nem teszi lehetővé (Darwin).


Emésztés

1. A húsevők nyála erősen savas kémhatású, mivel a hús - vagyis a magas fehérjetartalmú táplálék - lebontására specializálódott. A növényevők és az ember nyála lúgos kémhatású. Ez a szénhidrátban gazdag táplálék előemésztéséhez megfelelő közeg (Dr. Fonyó Attila).

2. A növényevők nyálában található ptyalin enzim is ezt segíti elő, mely a húsevők nyálából hiányzik. A lúgos nyál egyáltalán nem alkalmas fehérjék lebontására (Dr. Fonyó Attila).

3. A növényevők, és normális körülmények között az ember is sokáig rágják az ételt, például egy kisgyermek fél órán keresztül is csócsál egy almát. Nagyok a nyálmirigyeik, hogy elegendő nyál termelődjön, ugyanis a növények előemésztéséhez sok nyál kell. A húsevőknek csupán kis nyálmirigyei vannak, hiszen alig rágnak, és emiatt kevesebb nyálra van szükségük.

4. A táplálék további útját tekintve vizsgáljuk meg a gyomor működését. A húsevők gyomrában erősen savas, vagyis magas sósavtartalmú gyomornedv termelődik. A hús, vagyis a magas fehérjetartalmú táplálékok emésztéséhez - a nyálról leírtaknak megfelelően - erősen savas környezet szükséges. A növényevők és az ember gyomorsava ötször kevesebb, mint a húsevőké, tehát egyértelműen nem fehérjedús táplálkozásra lett kitalálva (Dr. W. Ganong).

5. A bélrendszer hosszúsága a húsevő állatoknál a testhosszhoz képest rövid, mert a hús hasznosítható tápanyagai hamarabb lebonthatóak, kivonhatóak a táplálékból. Az ember és a növényevők bélcsatornája relatíve hosszabb, ami a növényi rostok jobb megemésztését teszi lehetővé. Ha viszont hús kerül bele, az emésztetlen húsfehérjék megrothadnak, és lassúbb távozás miatt több káros bomlástermék keletkezik és szívódik fel (Dr. Kelogg).

6. A húsevők bélfala simább, míg a növényevőké lényegesen bolyhosabb, nagyobb felszívódási felületet képezve. Az ember ebben is a növényevőkhöz hasonlít, mert bélfala lényegesen bolyhosabb, mint a húsevőké (Dr. W. Ganong).

7. A különböző megfigyelések szerint sem a húsevők, sem a növényevők vizelete nem tartalmaz nagy mennyiségű húgysavat. A vegetáriánus emberek vizelete is mentes a húgysavtól, míg a húst fogyasztók vizeletében sok húgysav mérhető. Valószínű, hogy az ember húgysavbontó képessége gyengébb, mint a húsevőké, mert a húsfogyasztás révén keletkező nagy mennyiségű húgysavtól a vesén keresztül próbál megszabadulni, míg a húsevő állatok könnyedén megbirkóznak a táplálékukból keletkező húgysavval. Az ember veséje a húgysavat csak részben képes kiválasztani, mivel nem húsevésre rendezkedett be - a maradék lerakódik a szervezetben (vesekő), vagy az ízületek között apró kristályok formájában (köszvény). Növényevő állatokon végzett kísérletek is ezt támasztják alá, melyek során húst kevertek az ételükbe. Mindegyik állat vizeletének húgysavszintje nagyságrendekkel megnőtt. A folyamatos húsadagolás hatására pedig különféle húgysavkristály lerakódások indultak be.

8. A növényevők epéje lúgos kémhatású, a húsevőké savas. Ez a savasság a különböző savas anyagcseretermékekkel függ össze, melyek a hús lebontásakor keletkeznek, és a máj kiválasztó munkája folytán jutnak az epébe. A savas kémhatás előnyös a húsevő bélrendszerében a sok fehérje lebontása miatt. A tisztán növényevő ember epéje lúgos kémhatású, míg a húsevőé savas. Ez a savasság viszont kárt tesz az ember bélfalában, fekélyeket okozhat, mivel a mi bélrendszerünk nem ehhez a kémhatáshoz alkalmazkodott (Dr. Bárdos György).


Anyatej

A húsevők teje magas, míg a növényevőké alacsony fehérjetartalmú. Az emberi anyatej is alacsony fehérjetartalmú.

http://efealapitvany.hu

Tami: A pontosság kedvéért van egy jegy, amely húsevő mivoltunkat bizonyítja: a két szemünk előre néz (ragadozó), nem pedig oldalra (növényevő). De a mérleg két serpenyője ettől még nincs egyensúlyban.

Veg.hu

Gyerekkor öregkor

2011. febr. 8. 17:58

Az egyik közösségi oldalon futottam bele abba a felhívásba, ami arra lelkesíti a regisztrált tagokat, hogy egy rövid időre legyünk ismét gyerekek, és töltsük fel a profilképünket kiskori gyermek fotókkal. Valami oknál fogva pár hónappal ezelőtt négy kiskori fényképemet hoztam el Szegedről. Így bescaneltem és már ment is a feltöltés. Közben elgondolkoztam, hogy sok fénykép készült rólam, de egy időben közkedvelt lett baráti körömben kiskori fényképeket cserélgetni, így sokat elosztogattam. Már bánom, de akkor ez volt a menő. Érdekes az emberi test: annyi változáson megy keresztül, s mi mégis ragaszkodunk hozzá. Pedig ha szüleim nem mondják, hogy ezen a képen te vagy, fel sem ismerném magam. Gondolom így lesz ez 30 év múlva is, ha akkor majd jelen képeimet nézem vissza. Történt egy haláleset is yatra-n belül, ami szintén gondolkodásra ösztönöz. Igaz elmélyülni nem akarok benne, de a felszín alatt ott húzódik megint a halál. De hát az élet egyik szépsége, hogy a halállal együtt kell tudni élni, hiszen elkerülhetetlen, s azt hiszem jobb ezt elfogadva élni, mint rettegve tőle.

A díj

2011. febr. 2. 22:06

Ma reggel egy érdekes dolog várt a levelezőmben. Kaptam egy BLOG DÍJ-at kaptam Cicustól (http://larixde.blogspot.com/).  Először értetlenül álltam előtte, majd felfogtam a lényegét. Köszönöm a díjat, a kedves szavakat, melyekkel engem és blogomat illeti. Veled Cicus tényleg többet ér az életem. S persze a blogom kinézetét is neked köszönhetem.

Szóval nézzük csak mit is kell tennem a díjért.

A Kreatív Díj feltételei:

1.- A díjat meg kell köszönni.
2.- A logót ki kell tenni a blogomra.
3.- Be kell linkelnem, akitől kaptam.
4.- Tovább kell adnom 7 embernek.
5.- Be kell linkelnem őket.
6.- Megjegyzést kell hagyni náluk.
7.- El kell árulnom magamról hét dolgot.

El kell gondolkoznom, hogy van-e 5 blog amit rendszeresen olvasok.

Szóval akiknek én küldöm: http://szappangomb.blogspot.com/.  S hogy miért? Szeretnék olyan nagy szemekkel, csodálkozva nézni a világra mint Ő.  S mert mindig is bámulatba ejt a kreativitása.

Aztán adom a díjat http://deadly.freeblog.hu/, Ricsi prabhunak. Mert remélhetőleg egyszer tényleg Istentestvérek leszünk.

A harmadikat pedig adom Vijaya prabhunak a http://bhaktijoga.freeblog.hu-nak. Mert az Ő blogja lelkesít a legjobban a mindennapokban.

A negyedig díjat egy kis manó mindennapjainak adom: http://narottam.freeblog.hu/, mert jó tudni, hogy így is lehet gyermeket nevelni.

És az ötödik díjat a http://harciszerzi.hu oldal kapja, bár sok mindennel nem értek egyet az oldalán, de becsülöm a kitartását, ahogy napi szintem írja sorait.

És a hét dolog:

1. imádom a napfényt, a homokot, a meleget és a tengert

2. imádom Ágnes Vanilla József Attila verses albumát, ha egy albumot vihetnék magammal arra bizonyos lakatlan szigetre tuti ez lenne

3. a Hair című filmet nem tudom sírás nélkül végignézni

4. csodálom a mai magyar filmeket, mert egyre jobbak

5. a sport szeletről nem tudok lemondani

6. szeretnék minden nap úszni

7. imádom a nagyfejű kutyákat

Köszönöm még egyszer a díjat, s azt hogy elgondolkozhattam hét dolgon ami rám jellemző, s láthatod Cicus tanultam tőled: semmi negatívum, semmi nem szeretem dolog nem jutott az eszembe. Írhattam volna hogy utálom a hideget és a telet, de ehelyett az írtam, hogy imádom a meleget. Mégis csak jobban hangzik.

Értekezlet, szekrény, zöldborsó és természetesen Krisna

2011. febr. 1. 21:11

Hamar eltelt a múlt heti táppénzem, így már tegnap is dolgoztam. Ma meg jött egy oktatásos-értekezlet. Sok újat nem adott. Talán annyit, hogy megtudtam a felsőbb vezetés kedvenc szava a kvázi. Ez a harmadik ismétlésre fel is tűnt, így vettem egy tollat és papírt s húztam a vonalakat. 10 perc 10 kvázi.. hmm nem rossz arány. Közben végig a telefonom figyeltem, mert ma hozták meg a bútort a gardróbba. Izgultam nagyon, bár a „szép asztalos munkák”-ban még nem csalódtam. Így az okítás után rohantam haza. És szép lett: pont amilyennek megálmodtam. Persze tegnap elterveztem, hogy túl sűrű ez a hét, s erőt veszek magamon s kibírom, hogy csak hétvégen kezdjek neki a pakolásnak. Hát persze hogy nem bírtam ki. Igaz nem jutottam a végére. Kitakarítottam, s bepakoltam pár dolgot. Aztán jöttek a vendégek. Már kb két hete megbeszéltük, hogy főzök zöldborsó főzeléket, s evés közben megnézzük a Krisna 3D rajzfilm első részét. Így tettünk. A „mese” és az étel is sikert aratott.