2012. február 26., vasárnap

Pár hét pár mondatban


Vége lett a februári hajtásnak. Minden vasárnap osztottunk ételt. Vagyis hétfőtől péntekig dolgoztam, vasárnap pedig ételt osztottam. Minden vasárnap közel 400 adag étel osztottunk ki. Elsődlegesen nagycsaládosoknak, de a betévedő rászorulók sem távoztak üres gyomorral. Közben elkezdtük intézni a hivatalos telephely engedély beszerzését. Nem egyszerű, hiszen azon kívül, hogy ez úgy működik mint egy vállalkozás csak épp nonprofit, még az ÁNTSZ-el is meg kell küzdenünk. Nem titok a jog útvesztőjében két mondat után elveszek. Így többszöri olvasás kell. Eddig négy szervezettel dolgozunk együtt. Az engedélyek beszerzésénél úgy gondoltuk ez jó referencia lesz. Kaptunk egy pofont is. Így hivatalosan három szervezet a társunk, a negyedik pedig inkább úgy döntött, hogy nem küld családokat, mert papíron már nem kívánnak velünk dolgozni. Próbálunk nem lelkiismereti kérdést csinálni belőle, de azért nem esik annyira jól. De hát van ilyen szeretetszolgálat is..
Pár kép, hogy mi is történt ezeken a hétvégéken: 







2012. február 10., péntek

Heti 10.000 adag meleg étellel készülnek a Krisna-hívők a rendkívülifagyokra

A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége, Ételt az Életért Szegényélelmezési Programja keretében, a rendkívüli fagyokra való tekintettel kiemelt ételosztási akciótszervez. Mától a hét minden napján másfélszeresére növeli az adagszámotételosztó pontjain. Ezzel hetente már több mint 10.000 adag ételt oszt szétcsak a fővárosban, és további több ezer adagot országszerte, pl. Eger,Debrecen, Somogyvámos, Kecskemét, Miskolc térségében, de szükség esetén –a helyi hatóságokkal együttműködve - újabb osztópontokat is kijelölnek. A Krisna-hívők az év minden napján segítik a rászorulókat Budapest több kerületében, az olyan rendkívüli krízishelyzetekben, mint a mostani, 25 éve nem tapasztalt, jeges időjárás azonban emeltszintű ellátást biztosítanak.
„ Az év minden napján friss, meleg étellel várjuk a bajba jutott személyeket. A téli napokon azonban kifejezetten figyelünk arra, hogy fűtő hatású, tápanyagokban gazdag, forró ételeket kínáljunk. A nagy hidegben fokozottan megnőtt az igényélelmiszer-csomag szolgáltatásunkra is. Ezeket a megkereséseket is igyekszünk kielégíteni. Az önkéntesek szintén fokozott erővel vesznek részt a szolgálatukban. Vannak segítők pl., akik hajnalban, munkába menet előtt segítenek az előkészületekben.” – meséli Szilaj Péterné programkoordinátor.
A Krisna-hívők Közössége ezzel a felajánlással szeretné felhívni minden állampolgár figyelmét a társadalmi összefogás fontosságára!

2012. február 9., csütörtök

Együttműködés

Régóta agyalunk, hogy kikkel kellene együttműködni az ételosztás projectben. Így felkerestük a debreceni Vöröskeresztet. Egerben jól együtt tudnak működni velünk, így gondoltuk ez már egy bejáratot út. Beszélgetésünk jól kezdődött, kedvesen barátságosan fogadtak. Mikor a lényegre tértük, és kiejtettem a varázsszót, ami nem más mint a TELEPEHELY. Akkor mondták, hogy hát ez nekik sincs. Ugyanis az önkormányzat vagy visszavette, vagy épp a lakók bejelentésére bezáratta. Így végül én ajánlottam fel a segítségünket. Nem gondoltam, hogy itt Debrecenben van olyan Alapítvány, aminél mi jobb helyzetben vagyunk. De van…

2012. február 2., csütörtök

Amikor meg van kötve a kezünk

Még a múlthéten telefonon felhívtam egy családsegítő központot akivel eddig nem álltunk kapcsolatban. Örültek, hogy hívtam őket, én meg örültem, hogy hallottak rólunk. Szóval örömködve időpont egyeztettünk, hogy elmegyek és személyesen is bemutatkozok. Gyorsban legyártottam prezentációs anyagunkat, és Magdi segítségével ad-hoc névjegykártyát is készítettünk (legyek már hivatalos). Aztán ma reggel meg sem lepődtem, hogy mínusz 12 fok várt a kapu előtt a szabadban. Jobb időt nem is választhattam volna a látogatásra. Munkahelyemen meggyőztem kolléganőmet ugyan vigyen már el. Szó szerint lefizettem egy-két nutellás palacsintával. Még jó, hogy várandós, így édességgel bármit el lehet érni nála. Persze nem volt egyszerű eljutni a családsegítőhöz: kissé kint van a távolban, s ki hinné, hogy egy utcában kettő óvoda is van. S persze a másodiknak a belső udvarában, hátul. Na de nem ismerünk akadályt, így megérkeztünk. Rövidre sikerült a beszélgetés, mivel messze vagyunk egymástól, így a rászorulók nem tudnak eljönni érte, s ha ki is tudnánk szállítani, nincs helyük ahol ki tudnánk osztani. Igazi patt helyzet. A bemutatkozó anyagot azért otthagytam, s megbeszéltük: ha van valami változás akkor keressük egymást. 

Beszéljünk a franciákról: az első nap

Ohh hát oda nem menj, csalódás, koszos, büdös, és nem kedvesek. Még angolul sem beszélnek. Jó, de ott van Mr. Morrison, és hát bakancslistám...