Az álmokkal az a baj, hogy
beteljesülnek és elmúlnak, vagy beteljesületlenül elmúlnak. De mindenképpen
elmúlnak, halványulnak vagy a régiek helyét újak veszik át. Amikor közeledik a
beteljesülés hiszed is meg nem is: megrémülsz, hitetlenül állsz előtte és bár
látod a célt, de még mindig van pár lépés és addig amíg tényleg el nem éred
kételkedve nézel előre: ez lehetséges? Ez mind igaz? És amikor felcsendül az
első hang, akkor valóság lesz az amire eddig csak vártál. Jelen esetben
mindenki tudja, aki nem az most megtudja, hogy a RHCP hazánkban 20 évvel
ezelőtt járt. Akkor még csak nagy plakátokon hirdették, már ha hirdették, hogy
ki mikor hol lép fel. Persze volt olyan, hogy Pest megyén kívül már nem volt
plakát, így ha nem voltál nagyvárosi (mert Szeged ugye olyan kicsi?!) akkor
szépen lemaradtál róla. Tény, hogy nem emlékszem rá mikor volt mikor lemaradtam
róluk, de lemaradtam az igaz. Tavaly egy kósza hír keringett, hogy jönnek így bőszen
gyűjtöttem a "kettőszázasokat", és a pénz meg is lett, de ők még sem jöttek. Idén
már a Novarock fesztivál útvonal is felmerült bennem, mert olyan nincs, hogy ne
lássam, halljam őket. Aztán pedig robbant a bomba és minden olyan jól meg lett
tervezve, hogy ki, mikor, hogyan veszi a jegyet. Csak épp nem számolunk azzal,
hogy más is így tesz, hogy összeomlik az OTP felülete, hogy a ticketpro sem
bírja majd kiszűrni a jegyüzéreket. Így aztán sóhajtva ugyan, de meglettek az
ülő jegyek. A számon nem volt őszinte a mosoly, de a jobb, mint a semmi mégis
adott egy kis vigaszt. De aztán robbant a második bomba, hogy másnap replay
lesz. És bár ott sem voltunk annyira ügyesek,de némi osztás szorzás után a mail fiókomban
landoltak a kiemelt jegyek: ha lúd akkor legyen kövér (van ilyen
mondás?..fáradt vagyok). Ezek után szépen megszabadultunk az ülő jegyektől és
kezdődött a visszaszámlálás, mert úgy tűnt egy álom válik valóra 2016-ban:
sokak egy álma. Közben fesztiválok jöttek mentek, de nap-nap után sallallá
kíséretében énekeltem, hogy biza szeptember 2-án RHCP lesz Budapesten. (itt
kérek elnézést, ha valakinek már az idegeire mentem, de hát emberek: RHCP!). Na
és ezek után beléptünk a Stadionba és egyre valóságosabbá vált az egész. Tömeg
volt, de szépen haladtunk mert az Aréna ebből a szempontból jó. Bementünk a
kiemelt helyre, megkaptuk a ki-be járásra jogosító karszalagot. Közben hirtelen
az első sorban találtuk magunkat: meglepően sok hely volt még, pedig az elő
zenekar már kezdte is. Sajnos most sem érdekeltek, pedig ők biztos örültek a
lehetőségnek. Közben kimentünk a büfé részre és egyből megértettük bent miért
vannak olyan kevesen. Mindenki sorban áll. Na ebben nem jó az Aréna. Sok a
pultos, de valahogy csak szaladgálnak és nem haladnak. Így beálltunk és
vártunk. Közel fél óra alatt már pult közelbe kerültünk, amikor is egy 16 év
körüli szőkeség elénk állt és a mellette levő srácnak pénzt adott. Persze
társam nem bírta ki szó nélkül és megkérdezte, hogy te aztán hogyan és miért és
leginkább mikor? A lány közölte, hogy velük van. Aham. Amikor a pulthoz értek a
fiúk és ő, én is előre léptem és nyomatékosabban kérdeztem: te mikor és
hogyan? Nekem is jött a sablon válasza: velük vagyok. Aham, én pedig élből
vissza: és hogy hívják a melletted álló fiút? A válaszon nem lepődtem meg: nem
tudom. Nos ekkor már idegből közöltem, hogy egy jó tanács kislány, ilyenkor
blöffölj be egy nevet, mondjuk ne Kati legyen (bár a mai világban igenis egy
férfi lehet Kati) mert talán így hitelesebb leszel. Majd ránéztem a srácra aki
szólni szándékozott, hogy te se szólj semmit, mert majd legközelebb hirtelen
leadok 25 évet és növesztek hosszú szőke hajat és egyből nem kell sorban
állnom. Nem is szólt legényünk, ellenben a pultos szólt, hogy akkor ő
kiszolgálna. Na de a pultos lánynak közben a négy srác közül egy leadta a
rendelést, aki kétszer 3 deci whiskey-t kért. Ezen a pultos ledöbbent, majd
próbálta győzködni a fiúkat hogy 3 cent az a 3 dl, mert a deci az sok. A srácok
állították, hogy elbírják ők ezt a mennyiséget, de a lány nem hitte. Én biztosítottam
arról, hogy az embereink tudják a különbséget a deci és cent között bár kértem
a fiúkat, hogy inkább kérjenek egy fél litert egyben, hátha azt könnyebben
érti. De nem, és mivel ott csak fél deciben mérnek így a lány gyorsan
kiszámolta, hogy 6 deci az pont 16 féldeci. Sóhajtottam egyet, de nem szóltam. Ha voltál olyan vagány és jófej hogy beengedted a szőkeséget, akkor számoljon ő utána, hogy ti most hogyan lettetek átverve, ha már te magad nem tudsz számolni.. A fiúk kértek még pár sört és mindez 21 ezer forintba került nekik. Khmm. Ekkor
vált gyanússá a dolog, hogy itt arany áron van minden. Szóval figyelj: fél
liter üdítő 500 és a mentes víz 450. Tehát ha nekem még egyszer valaki azt
mondja, hogy a fesztiválok drágák akkor elirányítom az Arénába. Miután a lány
kirabolta a fiúkat, végre mi is sorra kerültünk. És szép lassan vissza az első
sorokba. És egyszer csak elkezdődött. Lassan, szépen felfogtam, hogy tényleg
ott állok, és tényleg ott vannak. Gondoltam, hogy felveszem az elejét ahogy
berobbannak. És telt az idő és már szinte megint nem hittem el, hogy hol is
vagyok, de aztán nem várt szám kezdődött By the way..És még tartottam a
telefonomat, de a robbanásnál ugrás, sikítás telefon el és inkább éljük meg. És
utána ment minden, ahogy vártam. Sőt, jött az Otherside, ami miatt a
csütörtökiek sírtak, hogy nem volt. Mi megkaptuk. Közben kicsit hátrébb álltam,
mert a látványt is szerettem volna élvezni. Előttem kettővel egy Pumped Gabo
gyerek állt vagyis ugrált le és fel, aki szerintem a Sound óta nem jött le a
szerről és amúgy sem tudta hogy hol van. Szóval pattogott, mint egy labda és
emelgette a kezét, ahogy mostanság illik. Gondoltam bár kisebb vagyok de az
acélbetétemtől annál erősebb, így mellé álltam löktem rajta kettőt-hármat, aktuális barátnőt sem kíméltem, érezzék a törődést a kiemelt helyen 34.000-ért.
Arrébb is állt, és miután számára szarnak titulált szám jött, mert tudása a
Californation-nál megállt, így rágyújtott. Esküszöm a világ legjobb döntése
volt, hogy a szórakozóhelyeken nem lehet rágyújtani, erre itt a piros pöttyös
meg az arcomba fújta? Hát nah, ránéztem és barátságosan megkérdeztem:
most ezt te komolyan gondolod? A válasza laza igen volt, erre én még mindig
barátságosan megjegyeztem: hát én is! Majd farkasszemet néztünk és én nyertem
mert eltaposta. Na de a koncert ment tovább és most már a látványt is
élvezhettem, mert az is maga volt a csoda: színes lámpák fel és le, a kivetítőn
hol a tagok hol pedig winplay szintű képvarázsok, akár egy élő kaleidoszkóp.
Hihetetlen ám benne lenni egy ilyen filmben. Majd jött egy kis közös jam, és
már énekeltük is I want to hold your hand, mert hát peace van meg love meg
empathy, csak Gabo vissza ne jöjjön! Majd egy ismerős dallam, és és csak nézek
mert látom az üveges tekinteteteket, és hátra nézek mert érzem, hogy a mögöttem
levő 3 ember is megmozdul, de látom, hogy szavuk elakad, mert akár hogy is hallgatom
ez durr bele az arcba, ez ez Joy Division, és és az emberek nem értik, nem
ismerik, nem érzik és mi hisszük is meg nem is, mert nem hittem volna hogy ezt
a dallamot valaha élőben hallhatom, főleg tőlük és titkon vártam, hogy Ian
megjelenik a színpadon és nevetve közli, hogy hello csak vicceltem, mert akkor
és ott én nem akasztottam fel magam, csak játszottam egy kicsit! Persze Ian nem
jelent meg, a dalt sem lett végig játszva, nem is énekelt bele az Kurt
Cobain-es Josh gitáros, pedig hozzá
igazán illett volna. Aztán pedig jött a Under the bridge. És itt eltört a
mécses, tudod úgy amikor egy gombóc lesz a torkodban, ami nem mozdul, amikor
bekönnyesedik a szemed, és épp csak kibuggyan a sarkából és próbálod
palástolni, pedig mindenki tudja, hogy most könnyezel. És igen most nem kellett
titkolni, mert ugyan kit érdekel. Emlékszem ez volt az első számuk amit
slágerré tett a MTV és jajj de untam a Soundgarden Black hole sun-jával együtt.
Komolyan megutáltam, pedig igazán jónak tartottam. Majd évek múlva előkerült újra
és akkor már nem folyt a kulcslyukon is, így már élvezhettem szabadon. És most ott
szólt élőben olyan szíven ütősen. Ekkor kezdtem érezni, hogy lassan vége az
álomnak, és néha jobb várni, mint beteljesülni. Sokak szerint az utazásban az
út a fontos, nem a cél. Én nem szeretek utazni:
megérkezni szeretek. És most otthon éreztem magam, és már Gabo sem
érdekelt, de jobb hogy nem jött vissza. Nem is értem amúgy, aki egy számot
ismer az miért foglalja el a helyet mástól és miért szívja el a levegőt előlem?
És ekkor levonultak a színpadról, jött a vissza-kriszta és én kihasználva az
időt elszaladtam 500-ért inni egy életet adó folyadékot. A ráadás zárása a Give
it Away volt, és tudtam, hogy ennek itt tényleg vége van. Érdekes a végét
jobban elhittem, mint a kezdetét.
Másnap az állomáson az első emberrel, akit
ismertem megosztottam a Joy Division szösszenetet, és hogy miként reagált:
libabőrrel, pedig férfi ember! Majd a vonaton álomba szenderültem, mert fárasztó ám az álmaidat megélni, és köszönet a szemben ülőnek, akit idegenként meghatotta fáradtságom, így gondolta megörökíti.. lehet ő is ott volt ahol én?! Nem kérdeztem, mert ha igen úgyis tudja mit élek át, ha meg nem akkor meg tök mindegy! Hazaértem
és jó ideig csak néztem ki a fejemből, mert igen én ott voltam, igen én
megéltem az álmomat, ahogy tette velem ezt még pár ezer ember. És igen valahogy
ott mi akkor egy család lettünk, még a rossz Gabo-t is magunkkal vittük, hagy
tanuljon valamit a gyermek, hátha egyszer felfogja hogy az évtized koncertjén
lehetett jelen velünk!
 |
| a képet köszönöm a www.zenefesto.hu-nak (más |
