Basbousa, anyum kérésére

Ha Szegeden vagyok mindig nosztalgiázok. Bevillant egy süti képe, amit szerettem, de nagyon. Nem tudtam a nevét, csak azt, hogy arab süti és nem a baklava. Hazudnék, ha azt mondanám napokon át kutattam..egyből rátaláltam: basbousa. Így beszereztem a hozzávalókat és egy youtube videó alapján elkészítettem. Anyum pedig kérte is egyből a receptet. Persze én a tojást lecseréltem egy porra, de bárki elhiheti (vagy nem, de ez nem zavar), hogy észre sem vesszük, hogy nincs benne. 

A tésztához:

400  gramm gríz

150 gramm cukor

1 tasak sütőpor

100 gramm kókuszreszelék

2 tojás (én 4 teáskanál tojáshelyettesítő port tettem bele)

170 ml vaj

2 doboz joghurt

1 tasak vaníliás cukor

A sziruphoz:

400 gramm cukor

480 ml víz

fél evőkanál narancs víz

fél evőkanál rózsavíz

A tésztának valót összekeverjük, majd kivajazott tepsibe tesszük. Ezután két órára a hűtőben pihentetjük. Közben elkészítjük a szirupot: felforraljuk a vizet, beletesszük a cukrot és 10 percig forraljuk. Ha kihűlt tegyük bele a rózsavizet és a narancsvirág vizet. Ha nincs akkor egy evőkanálnyi friss citromlevet.

A tésztát felszeleteljük és a szeletek közepére mandulát teszünk, nyomunk. És már mehet is az előre melegített sütőbe:190 fokon 40 percet sütjük, nem légkeveréssel. Majd kivesszük, ráöntjük a szirupot és újra 15 percig sütjük. Megvárjuk amíg kihűl majd megesszük. 

..én és a gomba

Lassan 12 éve élem vegetáriánus életem. Kijelenthetem, hogy küzdelmekkel teli élet ez. Sokaknak még mindig életidegen ez a táplálkozás. Igaz több millió hindu él így Indiában, de ez az embereket nem hatja meg. Sokan úgy gondolják, hogy azért nem esznek húst, mert szegények, bezzeg ha lenne pénzük. Ember! Vettél te télen padlizsánt, karfiolt? Szerintem az ára vetekszik a húséval.

És tudom ám fokozni vegetáriánus dolgomat azzal, hogy nem eszek gombát. Ekkor már szemöldök felhúzással jelzik az emberek, hogy ez már nonszensz. Én megmosolyogva közlöm: nekem ez az extrém sportom.

Na de mi is a bajom a gombával? Ez már gyermekkoromra visszavezethető. Egyszerűen, ahogy a halnak úgy a gombának sem tetszett sem az illata (nekem szag) sem az állaga. Ráharaptam, rágtam és semmi. Csak forgattam a számban. És ekkor még a hússal semmi bajom nem volt. Később már tudatosan nem ettem, hiszen az egyik megközelítés szerint (a védikus/keleti/indiai kultúra) a világon mindent uralnak a kötőerők. Ezen kötőerőket három osztályba sorolják: jóság, szenvedély és tudatlanság. Aki lelkileg fejlődni szeretne (nem az össze indiai) az törekszik a jóság kötőerejébe tartozó dolgokat végezni. És hova tartozik a gomba? Melyik osztályba? Természetesen a tudatlanságba ugyanis az nedves, hűvös, hideg helyen terem. Így azt tartva, hogy az elfogyasztott ételek befolyásolják a fogyasztó tudatát, igyekeznek csak a jóság minőségébe tartozó ételeket fogyasztani, és kerülni azt, ami a másik kettőbe tartozik. És ugye azzá válsz amit eszel? És ki akar tudatlan lenni? Na, én ugyan nem.

Ha egy kicsit biológiai szemmel nézzük, akkor a rendszertanban régebben a növények világába sorolták a gombákat, ma már azonban külön csoportba sorolják őket, mivel sejtjeik felépítése, testszerveződésük, és anyagcseréjük nagymértékben eltér a növényekétől. Nekem, mint ahimsa (erőszak nélküli) vegetáriánusnak ez épp elég. Valójában, majd ha eldöntik az okos emberek, hogy növény vagy állat, akkor lehet másként állok hozzá. Bár az állagán, az illatán, az ízén az identitás zavar megszüntetése nem változtat. És akkor meg sem említettem a mérgező gombákat, vagy a gombás betegségeket. Persze ismerem a gyógyító hatásukat is (magas vérnyomás, érrendszeri megbetegedések, életelixir, véralvadásgátló stb) vagy kábító hatásukat. Igen tudom, hogy ezek nem azonosak az étkezési gombákkal, de valahogy úgy vagyok én ezzel, mint a penésszel. Értem én, hogy nemes penész, de köszönöm én a sajton sem akarom látni.

Szókimondós, nevén nevezős, valóságos 4

Volt itt bejegyzés már felfedezett epekövekről, tervezett (RHCP jegy vásárlása közben állapotfelmérésről) majd utolsó percben lemondott műtéti kibukásról. Aztán újabb kőfelfedezésekről, elégedett biztosítói bánásmódról..és akkor jöjjön a műtétről. Igen úgy, ahogy van: nem szépítve, hanem valósan, mert attól hogy fekáliának hívod, az bizony még szar a valóságban. És én most nem kérek elnézést. 

Reggel 5 körül ismét megmérték a hőmérsékletem: 34,8. Ekkor már biztos voltam abban, hogy kihűltem. Az sem nyugtatott meg, hogy másokat ez nem izgatott. Tegnap még műtét előtt bejött egy külföldi és egy magyar tanuló srác, akik megvizsgáltak, hogy tanuljanak az esetemből. Jelzem értetlenül álltak a műtétem előtt, hiszen nincsenek tüneteim. Mondtam is, hogy max ellenpélda leszek. Ettől függetlenül, most tökéletesen érzem a tünetmentes epehólyagom helyét. Szóval miután kiderült, hogy csak nem hűltem ki, megpróbáltam saját erőmből felülni és kijutni a mosdóba. Felülés után szédülés, így visszafeküdtem. Épp kezdtem sajnálni magam, amikor a négy személyes szobába betoltak egy ötödik ágyat, mert hogy a mellettünk levő szobát elöntötte a fekália (mondom én hogy ez egyszerű szar) így a fertőtlenítés idejére szétosztották a betegeket. Na  ez nem tett jót az önsajnálatomnak, így már a hüppögés kerülgetett. Volna. Mert a hüppögéshez kell hasizom, az meg most igazán fájt. Szóval adott egy szitu amikor tehetetlen vagy, és adott lenne a pillanat, hogy bőgj, de még erre is képtelen vagy. És amúgy is egy tű áll ki a kezemből, egy valami lóg ki az oldalamból. Éreztem, ahogy kezdek kibukni (mindezt csendben) és szívem szerint kitéptem volna magamból a dolgokat és akár négykézláb menekültem volna haza. Önsajnálatomban belépett kedvenc sebészem, aki megnézte azt a kis zacsit, amibe nem tudom minek kellett volna lennie, de az ápoló szavaival élve egy korty sem volt benne. A doki rám nézett és közölte, ha ilyen jól viselkedek akár délután haza is mehetek. Na, felemeltem bal hüvelykujjamat erre mosolyogva válaszolt: értettem a jelzést. Dugiban megszabadultam a fáslitól. Ettől erőt kaptam, vagy csak elszántságot, mert közel a cél. Így szépen felültem és ülve maradtam. Majd indulás a mosdóba. Ebbe annyira belejöttem, hogy egyből mentem is fogat mosni: mennyei érzés volt. Aztán vissza az ágyba, mert valahogy a függőleges üzemmód fárasztó. Bejött egy takarítónő és megjegyezte, hogy a fáslinak nem a földön a helye. Ránéztem nem válaszoltam, de aki ismer az tudja, hogy a vonásaim ezt jelentették: és? Én kérek elnézést, hogy nem tekertem fel, pedig Évi is rám szólt amikor a bokámat javítgattuk.  És elérkezett a reggeli ideje. Így 36 óra nem evés után elmondhatom az étel hiányzott a legkevésbé. Most sem azért ettem, mert éhes voltam, hanem mert ebben láttam a szabadulásom kulcsát. Kaptam 10 db háztartási kekszet és egy bögre teát. Gyerekkorom óta szeretem ezt a kekszet. Szépen komótosan ettem, két részletben. Ezek után már hobbiból is felkeltem, sőt a teraszra is kimentem, hogy mindenki lássa: készen állok a távozásra. A szemben fekvő hölgy több kérdést is feltett nekem: pl milyenek a sebeim? Nos, bevallom, nem mertem még megnézni, de neki megmutattam a tapaszokat. Érdekelte, hogy mennyi pénzt szokás/illik egy ilyen műtétre adni. Hmm… velem aztán melléfogott, mert én ugyan nem terveztem semmit sem adni. És a terveimhez hű maradok. Bejött egy nővér és bátran megkérdeztem, ki mikor szabadít meg a bennem levő felesleges dolgoktól. A válasz: a doktor úr. Hát akkor ez a délutáni vizitnél lesz, vagyis kettőkor. Sóhajtva feküdtem vissza, mert valahogy sok mindent kiszed belőlem a járkálás..leginkább a szuflát. És jött az ebéd! Húslé és natúr krumplipüré. A húslét élből elutasítottam, pedig a nővérke közölte ez nem hús csak a leve. Mondtam köszönöm ezt is passzolnám. Majd tanácstalanul mondta, hogy az is lehet, hogy zöldségből készült. Nem is tudja pontosan. Sok buktatót láttam ebben a storyban, így még mindig ellenálltam. Ekkor flegmán közölte: ha nem ízlik nem kell megenni. Elengedtem a fülem mellett, de valljuk be büszke voltam a lányra… még ilyen sok kedves, megértő embert kérek az egészségügybe. Amúgy halkan megjegyzem, meglátogatott előző nap egy dietetikus, akivel megegyeztünk, hogy a napi vega menüt kapom és kiválogatom, mit ehetek belőle. Nos ez nem jött össze! Nem hisztiztem, megettem a krumplit. Most sem azért mert éhes voltam, hanem mert tudtam a szabaduláshoz enni kell. És jött kedvencem dokim, aki egyből nyújtotta a karját (ő nem hitt abban, hogy Isten is megsegít) amibe belekapaszkodva könnyedén elhagytam az ágyat. Gondoltam szólok, hogy a nővéreknek tartson már egy továbbképzést, hogyan is kell csinálni. Átmentünk egy szobába és mondta, hogy most kiveszik azt a csövet, ami több mint egy napja hű társam. Volt egyszer egy hű társam Odie (hatvan kilós bullmasztiff), akinek az elvesztése igazán fájt. Hát a cső elvesztése is könnyekig hatott, de nem a szeretet könnyei voltak ezek. Megkértem a nővért, hogy a kézfejemből is szedje ki azt a tűt, mert nagyon nehéz nem éreznem, hogy az ott van és benne a vénámban csak úgy álldogál. Kérdezte nincs rá szükségem?! Mondtam köszi ennyi épp elég volt. Fél négyre ígérték a papírjaimat és időre kész is lett. Utólag kollégám biztosra vette, hogy azért igyekeztek, hogy minél hamarabb megszabaduljanak tőlem. Időre érkezett Évi is. És ő hozta a formáját. Hiszen a nagy hévben a szomszéd néni dolgait is összeszedte és a bőröndömbe tette. Na ezen jót derültünk. Mondjuk én közben fogtam a hasamat és kb. mint Mikike (aki nézte a Nyerő Párost az tudja kiről beszélek) szinten nevettem, mert közben fájt mindenem. Lassan igazán lassan elvánszorogtam a lépcsőig, majd be a liftbe, majd ki a kocsiba. Ott egy fekvő pózban ültem és kértem Évit, hogy legyen kegyes és az aszfalt kátyúkat ugyan kerülje már ki. Aztán csiga léptekben (jó tudom a csiga nem lép, de én léptem, bár inkább kúszás volt az) fel a másodikra, ami majdnem a harmadik, mert hát magasföldszint. Aztán egy gyors tusolás (mennyei érzés) és vízszintbe helyezkedés. Este egy kis önsajnálat, majd háton alvás és nem alvás lett a programom. De végre szabadon! 

És.. bónuszként másnap reggeli tusoláskor vettem észre a tükörben, hogy 4 lyuk illetve tapasz helyett rajtam bizony 5 van. Na de mi az ötödik? Leszedhető vagy sem? Nem volt más ez, mint egy ekg tapasz.. Yess! Remélem majd a leltár után felhívnak, hogy fizessem ki... Sebaj, majd a biztosítási pénzemből kifizetjük!

Szókimondós, nevén nevezős, valóságos 3

Volt itt bejegyzés már felfedezett epekövekről, tervezett (RHCP jegy vásárlása közben állapotfelmérésről) majd utolsó percben lemondott műtéti kibukásról. Aztán újabb kőfelfedezésekről, elégedett biztosítói bánásmódról..és akkor jöjjön a műtétről. Igen úgy, ahogy van: nem szépítve, hanem valósan, mert attól hogy fekáliának hívod, az bizony még szar a valóságban. És én most nem kérek elnézést.

És csak vártam és vártam. Lelki szemeim előtt láttam, ahogy erőre kapok (ki tudja mitől) és kezemben az infúziós állvánnyal kirontok az ajtón és szétverem a nővérpultot. Közben egy nénit mellém toltak, szegénykém nem tud semmit sem semmiről sem. Persze az ő állványát úgy tették be, hogy én nem férek majd hozzá a szekrényhez. Yess. Na és ekkor belépett a nővérke, jelzem üres kézzel. Odalibben és felemelt hanggal kérdőre von: Maga meg nem szól, hogy lecsöpögött az infúzió? Ha nem szól honnan tudjam? Na ekkor felnéztem, megköszörültem a torkom, amit nem volt egyszerű hasizom összehúzódás nélkül kivitelezni, felemeltem a bal kezem és elkezdtem: 1. ezelőtt két órával kértem fájdalomcsillapítót és azóta sem kaptam meg. 2. ha nem mondja, hogy figyeljem az infúziót (közben hogy el ne aludjak, kipöckölöm a szemem) és szóljak, akkor én honnan tudjam, hogy ezt kell tennem. 3. ezt megkönnyítené mondjuk ha nem a fejem mögé tették volna az állványt (ha csak egy mm-re is megmozdítottam a fejem forgott a világ és olyan hányinger kapott el, amit még életemben nem éreztem..persze semmi sem volt odakészítve amibe hányhattam volna, mert gondolom soha senki nem hányt még altatás után). 4. és ha a felsorolt három dolog meg is valósult volna, akkor még talán az is segítségemre lenne, ha a hívó csengőt elérném, mert hogy ezt sem sikerült fájdalmaim közepette fellelni. Na ennyi épp elég volt, jól elfáradtam benne. A nővér élből visszakérdezett, hogy miből gondoltam, hogy nem kaptam meg a fájdalomcsillapítót?! Nos közöltem, hogy egy percet sem aludtam, de nem volt eredménytelen a telefonálgatásom, mert megtudtam, hogy teljesen normális, hogy szédülök és majd elhányom magam, mert ez az altató hatása még. Valamint, hogy az is teljesen normális, hogy a nyelőcsövem és a mellkasom a lélegeztetőtől és a tubustól fáj és hogy a hasamra nőtt hőlégballon is természetes állapot. Na hozta is a csillapítót, ami szart sem ért. Közben betette az újabb infúziót, bár mondtam, hogy meglátogatnám a mosdót. Közölte, hogy ezt nem lehet, ha nem bírok magammal ágytálat hoznak. Majd este 6 körül kelhetek fel, és akkor a fáslit is leszedhetem lábaimról. Ezek után megpaskolta az arcomat és kijelentette: Tudtam Barbikám, hogy meg fogjuk érteni egymást! Ebben a szent pillanatban a 6-os szobában eldöntöttem, hogy bhakták indokolatlan kegye ide vagy oda: az eltervezett Govinda süti átadásból semmi sem lesz, mert igenis vannak olyan emberek, akik nem érdemlik meg az újabb emberi létformát. Gondoltam mindezt annak tudatában, hogy csak pár pillanat választott el attól, hogy árazólap legyek! És igen meg lehet kövezni, de akkor ott én ezt éreztem. Öt óra körül félretéve minden emberi méltóságomat jeleztem a csengővel, hogy hozzák azt az ágytálat, hiszen a hasam úgy feszült, mint egy lufi (ott van rajta a 4 lyuk, mi a fenéért nem jön ki rajta egy kis levegő?..ja hogy be van varrva és le is van ragasztva..és ez akadály?). A nővér hozta, majd mondta emeljem meg magam. Igen ez egyszerűen hangzik, de nem egy műtét után. Itt köszönöm meg a Tibeti 5 jóga gyakorlatnak, hogy sikeresen elvégeztem ezt a feladatot, majd alám tette és közölte igazítsam úgy, hogy jó legyen. Tessék, még egy feladat, amit ha férfi lennék könnyedén megoldanék, de így csak feküdtem egy rohadt pózban és próbálkoztam elengedni magam..igaz ketten voltak még mellettem, de van az a pont amikor ez sem érdekel. Igen ez az a pont volt. A célom az volt, hogy szűnjön a fájdalom, mert úgy sejtettem, hogy ha a hólyagom üres lesz kevésbé feszül majd a hasam. Lehet, hogy ennek köze sem volt az egészhez, de ettől megnyugodtam. Az ágytálat pedig elvitte a hölgy. Próbáltam filmet nézni, vagy zenét hallgatni, de igazán idegesített minden. A mellettem levő nénihez jöttek a rokonok, a néni egyből azt kérdezte, hogy ki fogja ezt a kórházi dolgot kifizetni. Szegénykém, alig él és egyből a pénz miatt aggódik. Hihetetlen. Ki volt aki kitalálta a pénzt? Megkeresem. Eljött a váltás ideje, nővér büszkén mondta rólam: Barbika, vega, epehólyag eltávolítás, spontán vizelet volt. Lett volna itt spontán pofon is, csak épp nem találtam magamban a szuflát. A harmadik infúziót is megkaptam, de ez aztán nem akart folyni én pedig újra a mosdóba készültem. Amikor közel 2 óra alatt is max fél cm folyt le jeleztem a mozgási szándékomat. A nő bejött, hirtelen már nem volt szükségem a haramdik infúzióra, de közölte, hogy bizony fel nem kelhetek. Hát mondom a délutános nővér nem ezt mondta, sőt a fáslit is le kellene szedni. Erre ő, hogy na azt ugyan nem majd csak reggel. Hmm felmerült bennem a kérdés, hogy ezek nem egy tankönyvből tanulnak? És ezt hangosan is szóvá tettem. Viszont közöltem, vagy kikísér vagy ágytál. Mondta ok üljek fel. Nos biztos hívő lélek, és hitte, hogy Isten majd megsegít, mert ő ugyan nem nyújtotta a karját, hogy segítsen. Így aztán balra fordultam és felnyomtam magam. Igen láttam a tejutat és az összes csillagot. A mosdó felé még vagány voltam, visszafelé szólt a kedves segítőm (irónia ezerrel) kapkodjam a lábamat, hogy az ágyban ájuljak el. So romantic. De igaza volt. Az ájulást megúsztam, viszont a vizes borogatás jól jött. Na ezek után már nem voltam annyira bátor, de 10 körül még egyszer kimentem és visszajöttem. Már szinte egyedül. Kis örömök életemben. Visszafeküdtem és ismét filmekkel próbálkoztam, de szó szerint zavart minden. Elkezdtem bhajana-t hallgatni, egy kis hare krisna mindig jól jön. És így is lett. Hirtelen nem zavart semmi sem. Igen fájt még, de már tudtam másra is gondolni. Vajon akinek nincs Isten tudata (akár Krisna, akár Allah, akár nevezzük bárhogy) az ilyenkor mit csinál? Átadja magát a szenvedésnek és ennyi? Örök hálám a bhakták kegyének, hogy nekem van hova menekülnöm a szenvedés elől. Éjszaka még ketten csatlakoztak a szobánkhoz, így reggelre full house lett..hittem én.

folyt.köv