Egyik reggel a 12 éves Levi egy Metallica koncert napjára ébredt. Érezte, de nem tudta mit is hoz el neki az este, sejtette, de nem tudta, hogy ez lesz az a bizonyos nap..
Szóval Metallica. Amikor 13 hónapja megveszed a jegyed és csak vársz, és van aki elfelejti, hogy koncert lesz..kétszer is, de aztán mégis ott van.
Korán érkeztünk, a Budapest Aréna környéke már fél egykor nyomokban Metallica rajongókat tartalmazott. Mi nem csatlakoztunk: korán van még. Fél 6-ra visszaérkeztünk a helyszínre, akkor már nem csak nyomokban tartalmazott rockereket a terület. Beülni már sehova sem lehetett, így egy bolt előtt szobroztunk: nem mentünk még be a stadionba, korán van még. Összegyűltünk innen és onnan, közelről és távolról egy kupacba. Majd bázisunkat áthelyeztük egy közeli lángos árushoz, nem megyünk még be a stadionba: korán van még. A téren meghallgattuk az utca nyári slágerét: zokni-szandál, majd elindultunk, bár korán van még.
Az Arénába bejutni (ha nem az elsők között mész) nem egy nagy kaland. A stadionba érve rájöttem, mi a jó abban, ha egy olyan koncerten vagy, ahova jellemzően a másik nem képviselői járnak (persze voltak nők is)..az, hogy a női mosdóban nincs sor, nincs várakozás: jössz és mész: perfect.
Majd beléptünk a küzdőtérre, aminek a közepén állt a körszínpad. Próbáltunk a széléről előrébb jutni..de nincs is széle. Sebaj, körülöttem úgyis mindenki olyan nagy: így se úgy se látok sokat. A kezdés 20:45-re volt tervezve, kicsit késtek, de megbocsájtottam egyből ahogy felcsendül Ennino Morricone dallama, épp úgy ahogy a dohányzóknak is a füstöt..pedig utóbbi zavart, de nem érdekelt. Miközben néztük a kivetítőn (ami sok kis tv-ből állt) a film részletet, tudatosul bennem, hogy itt vagyok, tényleg és több ez mint, egy pipa azon a listán. Ettől a zenétől (The Ecstasy of Gold) amúgy libabőrös lesz az ember lánya, és ha tudja és reméli, hogy utána berobban a Hardwired, akkor még izgatott is lesz. És berobbantak! És ott voltak az arcomban, a fülemben, az ereimben lüktettek keményen..mint egy flash. És innentől kezdve megállíthatatlan volt minden. Csak úgy zúdult be az agyamba a látvány, a hangzás, az érzelem. És volt idő mindenre: szeretni és szeretve lenni. Egy családba tartozni, viccelni, mókázni, örülni és boldognak lenni. Kaptunk ajándékot: egy Tankcsapda számot. Vélhetően a gitár rész nem okozott nehézséget, a szöveg annál inkább, de senki nem bánta, hiszen mind tudjuk: az élet a legjobb méreg.
Gondoltam kérem az én szegény, kicsi Johnny-mat, aztán ugyan több csapdára el nem megyek..mit nekem ezek után Lukács Laci és csapata?
Persze a show nem állt meg. Mert James kiszúrta magának, azt a 12 éves fiút, aki Levi és akinek ez az első Metallica koncertje, és aki reggel még nem tudta, hogy mit is rejt..s bár ő happy volt, de a Sad but true neki lett dedikálva, mert tiszteletbeli családtaggá vált. És ő örült, és mi örültünk..mert így tartozunk mi egybe.
Ezen a napon kétszer tört el a mécses, egyszer itt a One alatt, de előtte még hamarabb. Ott ahol láthattam szemeimmel, hogy mekkora is egy magzat, hogy hogyan fejlődik és milyen csoda is az ott, és van, akinek nem kell..más téma: ha már van, akkor tessék megszülni, és tessék örökbe adni annak, akinek nem lehet, aki vágyik rá, aki szeretné egy életen át és tovább..mert egy csoda, egy élet, egy lélek..de ez más téma.
Szóval a mécses eltört a One dalnál, mert egy és egyetlen:
I can’t remember anything
Can’t tell if this is true or dream
Deep down inside I feel the scream
This terrible silence stops me
Now that the war is through with me
I’m waking up, I cannot see
That there’s not much left of me
Nothing is real but pain now
Hold my breath as I wish for death
Oh please, God, wake me
Utána egymásra néztük, és tudtuk ennek lassan itt vége lesz. De addig is élvezzük, hiszen jobb ez mint a Kis Grofó! És szívesen hazavinném őket, még ha a motoros dzsekiket ki is kell pakolni…
Kis szünet után jött a Nothing else matters. Itt nem volt könny csak libabőr..persze az én sekélyes érzelmimnek egy Unforgiven jobban tetszett volna, de oké legyen egy kis romantika..és igen itt már tudtam, hogy közeleg a vég, és robban az Enter sandman, aztán pedig két órás autóút, majd fekvés és ébredés és eszmélés: igen pacsi!megcsináltuk!ott voltunk!adj egy ötöst!adj egy tollat!kipipálom!de még akarom újra és újra!
Az írást Kurt Cobain emlékének szentelem, mert peace love & empathy, mert ezen a napon (április 5-én) 24 éve távozott el..
