Időben érkeztem, nem hamarabb, mint oly sokan, így el sem zavartak, hogy várjak még. Az oltás olyan gyors volt, hogy a szelfire ismétlést kértem. Senki ne fogja a fejét: nem kaptam meg kétszer, így nyugodtan lehet a kép alá írni, hogy csalás, mert a második tényleg az volt. Nos az original elsőt meg sem éreztem. Letekertem bicajjal 10 km-et utána és éltem nyugodt maszkos életem.
Oltás után két héttel tüneteket
észleltem: hőemelkedés, majd láz, hasmenés és az a tipikus megvert kutya érzés
(nem mintha valaha vertem volna meg kutyát!). Háziorvosom rövidre zárta: pcr.
Na mondom jönnek a hetedikre a szkafanderes emberek (nem, nem a SKAfunderz,
mert őket legalább kedvelem) és az összes szomszéd a szájára vesz, majd
elmeséli a helyi híreknek: mindig is furcsa ember volt. Sosem vette le a
maszkot, de éreztem a maszk alatt azt a gúnyos mosolyt. Na meg a haja is
milyen: piros. Hát kinek pirosa haja?! A
telefonom csörgése félbeszakította celeb álmaimat. Egy hölgy kérdezte mennyire
vagyok rosszul, mert ha képes vagyok járni jobb és gyorsabb, ha én megyek be a
szűrésre. Hát jó! Értem én, ha pozitív vagyok akkor 10 nap elzárás, de ha csak
esélyem van a pozitívumra akkor sétáljak, ’tömegközlekedjek’ a szűrésre meg
vissza. Logikát nem kerestem, így szépen a kétkerekűvel el is indultam. Hárman
álltunk és vártunk. A másik két embernek a gyorstesztje pozitív lett így a pcr
már nem szükséges. Mondhatni az esélytelenek nyugalmával léptem be az általános
iskolai székekkel, asztalokkal felszerelt terembe. Gyorsteszt negatív. Őszintén
megmondom, lehet egy pozitívnak jobban örültem volna, mert a második tesztnél
már azon agyaltam, hogy tényleg ennyire fel lehet dugni az ember agyába ezt a többszörösen
hosszabbított fültisztítót?! Esküszöm már vártam, hogy a számon keresztül
távozzon. Nemes egyszerűséggel bekönnyeztem, pedig bírom a fájdalmat. Könnyes
búcsúval köszöntem el újdonsült űrhajós barátomtól. Másnapom az ügyfélkapu
oldal frissítésével telt, miközben tüneteim enyhültek. Majd érkezett az
eredmény: negatív. Elfogadtam, bár a tünetek azok voltak, de a teszt az teszt.
Majd következett a második oltás. Kevesebb várakozással és fájdalmasabb szúrással, valamint szelfi nélkül végeztem. A 10 km-et kihagytam. Estére hőemelkedésem lett, minden izmomat, ízületemet és nyirokcsomómat is éreztem. Pánikba nem estem, mondták ez ilyen dolgozik a szer és a szervezetem pedig válaszol: nem halkan, hanem hangsúlyosan. Szerintem éjszaka már jambikus ritmusban, ütemesen tette mindezt. Lefekvéskor nem tudtam, hogyan is helyezzem fejem. Persze nem csak az érzékeny nyirokcsomóm akadályozott, hanem a tragus piercingem, ami a fülemben helyezkedik el és új. Gondoltam, hogy két szúrás nem elég a vakcinával: ide még kettővel. Mivel a fejem a nyirokcsomómtól duzzadt a háton fekvés kizárt. Az oldalfekvést pedig az ékszer gátolta. Persze van másik oldalam, de ha az ember lánya egyszerre szúratja át mind a kettőt, akkor eléggé lekorlátozza magát. Nos ideiglenes lakótársam nyakpárnájával próbáltam valami pihenő pózt felvenni. Aztán elnyomott az álom. Hogy volt-e lázam? Valószínűleg igen, mert több alkalommal arra ébredtem, hogy lefutottam két maratont oda-vissza, majd leúsztam több ezer métert és vizesen be is dőltem az ágyamba..én marha. De egyszer sem szedtem össze magam annyira, hogy megmérjem. Mire is mentem volna vele? Van és kész, így kell lennie.
Reggel kutyával közöltem, hogy több opciója is van a reggeli eü-i sétára, de egyikben sem szerepel, hogy ezt velem teszi meg. Mivel az erkélyen nem akart lemászni (a hetedikről..meg is értem) így a 'kibírom, mert kemény vagyok és visszatartom, amíg a vendégszoba lakója fel nem kel és le nem visz-re' esett választása. Én addig összeszedtem magam és elkezdtem dolgozni. Éreztem, hogy van testem ez tény. Délután egy órára már két flectorral tartottam magamban a lelket. Viszont a flectorok számával a látásom is kettőződött, így befejeztem ténykedésem és a home office adta kényelemmel élve az asztal mellől felállva egy lépéssel az ágyban landoltam. A tagurusok sem zavartak már, bármilyen fejtartással képes voltam aludni. Este hiába győzködtem négylábút, hogy nem kell az a séta..szegénykém már a nyakörvet is magára tette, csak haladjunk. Jójóó a haladás túlzás: vánszorogtunk. Lefekvés előtt jött a harmadik flector: nem, nem érdekel a gyomrom. Éjszaka már csak egy maratont futottam és úszás után talán a törölközőt is használtam, mert csak háromszor ébredtem vizesen.
Reggel a tükörben az utóbbi 24 év összes olimpiai karikája a szemem alatt volt, de a testem felettébb kellemetlen fájdalma már csak a múlt homályos emlékeként derengett előttem. Oké a reggel is túlzás, mert mindez délelőtt 10-kor történt. Bulldogom is végigaludta ezt az időt (lehet ő is kapott vakcinát, vagy maratont futott..mindkettőre pont ugyanannyi esély van). Egészen a ház melletti tóig jutottunk. Ott a stégen a Napon úgy éreztem magam, mint egy akkumulátor, aki épp 0%-ról próbál életre kelni és minden receptorom rákapcsolódott a fényre. Harminc perc ruhában napozás után itthon már étvágyam is lett. A nap hátralevő részében pedig kedvenc hősömnek Jack-nek szurkoltam, hogy mentse meg a világot vagy legalább az USA elnőkét egy nap alatt újra és újra. Én saját magam hőse lettem, aki túlélte ezt is. És, hogy újra megtenném-e? Persze. Mert ez az én döntésem, épp úgy, mint másé pedig ennek ellenkezője. A lényeg, hogy ne ezen döntések alapján ítéljük meg egymást, hogy ne bántsuk egymást hiszen peace van meg love na meg empathy.
Halkan megjegyzem..egykor régen az agyhártyagyulladás elleni
oltástól pont így érzetem magam, csak épp 5 napig tartott 39 fokos lázzal. És
nem, nem tudom ki gyártotta és a mellékhatásokat sem olvastam el: ez az én extrém
sportom!
