Éjszakai eszmecserét folytattam
közeli barátommal. Na és egyből egy gondolat: nekem pl. mivel nő vagyok a
barátom szóból egyből egy férfira kell gondolni? Vagy sejthető, hogy nőneműről
van szó? Szóval egy nőnemű barátommal váltottunk gondolatokat a férfi vs női
szerepekről, a családi minták öröklődéséről. És persze nem önálló gondolatok
ezek, innen-onnan összeszedett és akár nevezhetjük letisztult „tudásnak” is, de
mindenféleképpen valamiféle összegzésnek. Nézzük a legalapvetőbbet:
párválasztás. Pár zátonyra futás után, egy bizonyos korba lépve az emberlánya
csak el kezd gondolkozni, hogy mit ront el a választásainál. Vagy ha nem is
elrontja, de miért jut mindig ugyanoda, mikor a legelején direkt figyel arra,
hogy a választottja ne hasonlítson az előzőre. Nem a fizikai megjelenésre
gondolok, hanem viselkedésre. Szóval új ember, új kapcsolat, nagy remények
és egy idő után rájövünk, hogy a legjobb esetben sem írunk új könyvet, maximum
új fejezetet, de egy idő után sorismétlés történik, hiszen NE csak a másiktól várjunk el hogy másmilyen legyen, hanem önmagunktól is, mert a történetben mindig két szereplő van, és ha köztük valami gubanc van, na akkor lép be a harmadik. Hát van egy rossz és egyben
jó hírem is: a választásaink (akármennyire is mondják egyesek, hogy rajtunk
áll) karma és séma szerint történik. A séma pedig jöhet és jön is előző
életből, de leginkább a szülőktől. Igen mind a kettőtől. Az anyától meg kell
tanulni a női szerepet, az apától pedig a férfi mintát. Ha tetszik, ha nem
ebből kell kiindulnunk. Tehát vágyhatunk mi egy biztonságot adó férfira, de ha
nem tudjuk hogyan is kell vele viselkedni, akkor nem tudunk vele mit kezdeni.
És itt lépett be egy nagy felismerés, szinte hallottam és láttam, ahogy a chat
másik végén leesik. Hiszen akinek az utolsó emléke az apjáról annyi, hogy
együtt szaladnak, játszanak mert épp abban a korban éltek együtt, majd a
szeretett férfi ki is lépett lánya életéből..na akkor jelen lány, honnan
tudhatná azt, hogy mi is a férfi igazi szerepe?! És ekkor az apjához hasonló
típust keres felnőtt testben gyermeteg lélekkel. Közben persze az egyedülálló
anya mellett megtanulta, hogy csak magára számíthat, és mindent magának kell
megoldani. Így aztán az egyensúly felborul és hiába is küzd a gyermekből nem
lesz férfi, de ha lenne is mit érne vele, hiszen ő sem az „elesett” nő. Ne
tessék le antifeministázni, mert bár hiszem, hogy a nő akár egyenlő is lehet a
férfival, de ugye minden nőnek jól esik, ha előre engedik?! Plusz hozzá teszem
(igen lehet háborogni), hogy a fent említett példa a testi alapon megállapított
szerep-mintára vonatkozott. És hogy tisztább legyen a kép, körbenéztem azonos
neműek közti kapcsolatokban is. És igen ki kell hogy ábrándítsak mindenkit ez
sem jelent kitörést, mert a szerepek ott is megvannak testi vonásoktól
függetlenül.
Összegezve ördögi kör az egész
életünk, igen szépen samsaranak hívjuk! Kikerülhetsz belőle, csak épp légy
bölcs, hallgass az eszedre vagy másokra, mert mások kívülről mindig okosnak
tűnnek, csak épp ne nézz bele az életükbe, mert akkor láthatod, hogy ő is csak
kapálódzik kifele, és ha el is kap egy-egy kezet előbb-utóbb visszacsúszik..