A mosottság érzése tovább fokozódott. Tehát a tegnap délután ismétlődött: fürdés, bicaj. A Road-ra nem értem, így fotókat sem készítettem. Eddig kétszer láttam őket, s nem tettek rám mély benyomást. Ellátogattam a Doors emlékzenekarhoz. A Doors és Morrison mindig lehúz: szeretem a zenéjüket, szeretem Morrison-t. De az emlékek előtörnek megállíthatatlanul. Igaz az átszellemülésem elmaradt mert az énekes leginkább Kozsóra emlékeztetett. Ezután a Hopika koncertjét néztem meg. Ők kedvesek lettek számomra, mind zeneileg mind emberileg. Főleg mikor fotózás közben az énekesen felfedeztem egy buddhát. Mondjuk magamtól nem néztem volna meg őket, de barátnőm kérésének megfelelően mentem fotózni. A Dumaszínháznál ismét többet idéztünk, bár a Magna cum laude koncertet egyáltalán nem bántam. A Tankcsapdára visszatértünk. Kíváncsi voltam, hogy mit tud az új gitáros. Egyet biztosan: gitározni. Kisebb infarktust kaptam mikor beindulta a tűz mint színpadi kellék, de hamar túltettem magam ezen s fotóztam amit csak tudtam. Lelkesített, hogy végre holnap kialudhatom magam, és energiától duzzadva mehetek az utolsó nap fesztiválozni. Hiszen megtudhatom mi is lesz a Dreher sátorban a párával..
