 |
| Új image |
Megszoktam már, hogy általában
nálam minden egyszerre jön: a jó, a rossz és a programok is. Erre szokták mondani, hogy csőstől jön?! A
lényeg, hogy pénteken meló után autóba be és Pestre fel. Még mindig így
használom, pedig már nem Szegeden élek, de azt hiszem agyban és szívben is
mindig szegedi maradok. Szóval utazás, majd a Nyugati közelében kiszállás. Még
napközben utána néztem, hogy tudok eü kártyára papucsot venni. Persze kicsit
arrébb volt. Pont 8 villamos megállóra, de mert logisztikailag mindig is jó
voltam, a kilencedik megállónál szállt fel barátnőm, akinél az éjszakát
szándékoztam tölteni. Gyors próba és már fizettem is, mert a kártyán nem volt
elég pénzem. Sebaj így két körös lesz: kifizetem, a számlát postán elküldöm, ők
meg visszautalják. Hogyan is élnének meg nélkülem a pénzintézetek? Barátnőmmel
találkozás, örvendezés majd séta és nézelődés, aztán pedig éjfélig tartó pletyi-party,
majd pedig egy alvás ami pihentetőnek nem mondható. Reggel pedig irány a
templom, mert egy ételosztós össznépi megbeszélés volt a napirendi pontom.
Ahol
csak egyszer estem kétségbe, méghozzá mikor egyedül önön magammal kellett volna
csapatot alkotnom. Értem én, hogy mindenkinek egyszerre több személyisége van,
de ezt fizikailag nem tudtam bemutatni, így egybeolvadtam az egri csapattal,
mert hát amúgy is úgy vagyunk, mint a borsó meg a héja. A gyülekezés után
találkozás kedvenc indiai lakótársammal, majd ismét egy kis kétségbeesés. A
büfébe lépve három féle palacsinta fogadott: csoki, mákos, mangós. Na ilyenkor
hogyan kell és lehet dönteni? Oké legyen mind a három. És kijelenthetem nem
bántam meg. Aztán ismét séta és pletyi, mert hát csak így telik jól a nap.
Később vissza a szállásra. Lett volna még egy találkám, de ezt nemes
egyszerűséggel átaludtam, hiába hívott mind a két telefonom vagy nyolcszor. Ébredés
után gyors pakolás, és irány a DürerKert mert ott lesz a Replika. Valójában az
út felénél ébredtem fel és tértem magamhoz, addig mint egy droid követtem
barátnőmet, úgyse tudtam merre vagyok.
Megérkeztünk, persze a nevünket a listán nem leltük, így némi telefonálgatás
után jutottunk be a helyre. Tudtuk a dolgunkat: a shopot ki kell pakolni. A
koncert 23:30-ra volt kiírva. Tapasztalatom szerint kicsivel éjfél előtt
kezdődik. Így sóhajtva konstatáltam, hogy hajnali 5 előtt ágyba nem kerülök
Debrecenben. Sok lelkes együttes lépett fel. Számomra a lelkesedésük nagyobb
volt, mint a tehetségük, de sokak szerint igazán jók. Hát elfogadtam, de a
fotózásig nem jutottam. És igen, 10 perccel éjfél előtt kezdődött. Ekkor már
fotóztam, de valahogy a helyemet nem találtam.
 |
| A színpad motorja |
A színpad alacsony volt és az
emberek meg már részegek. Volt aki szerint a fotózás felesleges és őt nem
érdekli. Aztán mégis pózolt előttem, hogy mindenféleképpen fotózzam le. Nem
tettem meg. Persze én emlékeztem rá tavalyról. Aztán volt aki úgy gondolta,
hogy a vállam könyöklésre való. Én nem így gondoltam, először csak testileg
jeleztem, majd társítottam hozzá gyilkos tekintetem, aztán már szavakba is
tömörítettem gondolataimat. Ő pedig lazán közölte, de hogy ez egy koncert. Hát
mondtam igen az, így mi lenne ha nem könyökölnél, hanem mondjuk buliznál?!
Aztán a lelkes fotózni vágyó úgy gondolta, hogy magáévá teszi a második szám
után a dallistát, de a színpad motorja ezzel sem értette egyet, így magához
ragadta. Még jó hogy nem én voltam ott, mert a nyomaték kedvéért a lábamat is
lendítettem volna. Egy ember vette észre, hogy mit is akarhatok és ő kedvesen
segédkezett, hogy odaférjek és fotózhassak. Szóval így telt az idő az első
sorban, majd átadtam a terepet barátnőmnek, mégis csak neki hazai pálya, én
pedig szépen visszavonultam a shopba és ott énekelgettem. Utólag olvastam, hogy
volt aki az énekeshez dobott egy poharat meg szívószálakat. Háti kedves pestiek
(akinek nem inge ne vegye magára) nem vagyok rátok büszke. Persze tény, hogy
későn kezdődött és addig sok pohár lefolyt, de nem tudom, hogy nekem mennyit
kellene innom ahhoz, hogy rajongásom szereplőinek megnehezítsem a helyzetét.
Persze volt, aki tőlem kért BKV infót, és ekkor én mosolyogva közöltem, hogy én
ugyan nem vagyok pesti. Ekkor odalépett
az egyetlen segítő, aki nem akadályozta a fotózásomat, hogy akkor én boldog
lehetek. Ha ez dönti el a boldogságot, akkor bizton kijelenthetem, hogy igen
boldog voltam/vagyok. A koncert után gyors pakolás és egy kis öltözői,
leeresztős beszélgetés. Majd be az oly jól ismert kisbuszba. Tapasztalt
rókaként kértem plédet, betakaróztam és benyomtam a szundi funkciót. Elég jól
sikerült, mert a Józsai lejárónál ébredtem meg. Aztán már csak le-lecsukódott a
szemem. Kiszállás a buszból majd a fáradtságtól és a hidegtől remegve bedőltem
az ágyba. A telefonom a konyhában hívást jelzett, de nem hívott szépen, így aki
próbált elérni az szomorúan vette tudomásul, hogy választ nem kap. Na ilyen az
amikor 36 órába próbálok egy heti programot beletenni…
