Mert lehet jó is az egészségügy..az én világomban

A munkáltatóm kötött rám biztosítást. Persze mert sokat érek én a gépezetben (vagy jó a szakszervezet). A biztosítással pedig jár egy őszi meg egy tavaszi kivizsgálás. Mivel ezt nyár végére tudtuk meg, így az őszibe kerültem. Ami kitolódott januárra. Egy dolgot biztos tudok: január az nem ősz, mert itt kérem napok óta (nekem éveknek tűnik) repkednek a mínusz fokok. Na de harcra fel. 

Reggeli vizelet. Hát de ott vannak a megszokások. Így a dobozkát a wc tetejére kell ám helyezni éjszaka, hogy azzal kell majd kezdenem reggel, mert ugye reggel sok mindenre képes az ember lánya, főleg ha az épp én vagyok. És utána jönne a reggeli turmix, kávé és ha épp utamba kerül egy csoki azt sem hagyom meg délutánra. Na de NEM! Mert ugye éhgyomorra vérvétel. Nehezített pálya, mert reggeli vizelet, de éhgyomor, na meg telt hólyag a hasi ultrahanghoz. Huhh, kemény meló ez. És persze a wc-ben elhelyezett dobozt se felejtsd otthon. Jah és vigyél ennivalót, mert a vérvétel után, igaz az ultrahangig nem ehetsz, de utána egyél, mert még ekg, meg röntgen és nőgyógyász vagy urológia (kinek melyik is döntse el maga) és sejthetően nem egy óra alatt végzünk. 

Tehát harcra fel és indulás. Gyorsan találtunk parkolóhelyet is, igaz nem teljesen szabályosan, de nekünk ott volt dolgunk és ennyi. Volt egy kontakt személyünk, akit keresni kellett. Említettem már a híres arc és névmemóriámat? Egyik sem jobb a másiknál, és ha párosítani kell még rosszabb. Szóval megnéztem vagy háromszor a nevet és az emeletet, de a lifthez érkezvén halvány gőzöm sem volt róla kit kell keresni és vajon a másodikon vagy a haramdikon. Ekkor elővettem a papírt és már nem vágtam zsebre: fő a biztonság. Beléptünk, köszöntünk és a bemutatkozás után leültettek minket. Így végighallgattuk, hogy a tetőszint beázott, és beomlott. Hogy a kartonok oda és a gépek sem úszták meg szárazon, hanem kissé eláztak. Hogy meglepődtem-e? Nem, hiszen ez a magyar egészségügy. Persze más országokban is megesik az ilyen, de most itt rólunk van szó. Na de sebaj néhány aláírás, jött a kísérőnk aki soron kívül bejuttat majd minket ajtóról ajtóra. Már láttam is a sorban állók elégedett arcát, hallottam ahogy anyukám csuklik, viszont tovább él: éljen! A vérvétel pikk-pakk lement. Nem visel meg, számtalan csapoláson túl vagyok már. Ifjú koromban vashiányos voltam..pedig ettem húst. Na nem sokat, mert válogattam, de azért akkor még vegyes táplálkozású voltam. Persze azóta is csapolnak évente, mert most már hiánytáplálkozásom van: veszélyezetett és egyben védett faj lettem!!! Jelzem a laboromon ez nem látszódik, sőt a vasam is megnőtt: ki érti ezt. Szóval leültem, majd levették a vért és már mentem utamra. Mondták, hogy 5-10 percig tartsam nyomva a kis gézt. Nem hittem el, így 1 perc után levettem és alig láttam valamit. Életem egyik legjobb vérvétele volt, komolyan mondom repetáztam volna. Jah ugye aki ismer, nem lepődik meg, hogy a kis dobozkáért vissza kellett fordulnom, mert az utolsó bukatónál, hogy bevigyem majdnem elbuktam, mert a kicsike elbújt a táskámban. Reméltem, hogy ezután az ultrahang jön, mert a hólyagom tele, a gyomrom meg üres. De nem. A következő ajtó a röntgen volt. Itt mindig annyi mindenre kell figyelnie az embernek: vállat fel, de ne nagyon, mellkast odanyomni, a fejet odarakni, levegőt vegyél, de csak akkor mikor engedik, majd ereszd ki de azt is csak mikor mondják..és ha elfelejtenek szólni? Akkor mi van? Még most is ott állok??  Majd jött az ultrahang. Van előnye a mínusz 15 foknak: a kis zselé már nem is olyan hideg..vagy már ez is valami modern meleg zselé, ki tudja. Emberünk nagyon beszélgetős volt, sok mindent megtudtam Kanadáról, bár nem kérdeztem, de ő mesélt és mesélt, hogy hazánkat miként zsebeli ki. Rendben: utáljuk együtt Kanadát! Közben felfedezte a epeköveimet. Kijelentette, hogy egész gyöngysort tudnánk fűzni belőle, és még jó, hogy a nagy ünnepi ebédeket, vacsorákat megúsztam roham nélkül. És elővettem az adumat: lassan 12 éve nem eszek húst így talán érthető, amiért nem az ügyeleten töltöttem az ünnep másnapját. Egyből jött a kérdés: na de akkor mitől van? Biztos nem eszik nehéz, zsíros húsételeket? Természetesen elgondolkoztam, hogy vajon alvajáróként nem ugrok-e át a szomszédba egy kis csülökért, vagy nem megyek-e el valami éjjel-nappali étterembe egy kis pacalért. De mindent átgondolva közöltem, hogy bár sok mindenre képes vagyok, és sok mindent elfelejtek, de egy csülök a számban feltűnne. Vagyis nem, nem eszek húst. A végén közölte, hogy nincs mese, ezt kérem műteni kell, mert lehet ez is meg az is, de ha baj van akkor már nem fogunk beszélni. (nem meséltem neki, a reinkarnációról, majd ha odakerülünk, megmutatom neki az epekőgyöngysorom). Kaptam róla fényképeket, persze felőlem akár magzat is lehetne rajta, vagy egy lenyelt szög, mert én ugyan semmit sem látok rajta. A végén még közölte, hogy a kövek puhák és az jó. Rendben örüljünk a puha köveknek és utáljuk a kizsákmányoló Kanadát. Én már bármit IS megígértem volna, csak jussak ki a mosdóba. Ott viszont fűtés nem volt. Igazuk is van: sok ember jár oda, nehogy már ott üldögéljenek telefont nyomkodva! Megkönnyebbültem, majd megittam a kis ananász-banán kombó turmixomat. Az ekg következett. Kis bizbaszok rám, majd feküdjek mozdulatlanul. Nem sikerült, mert nekem látni kell ki is lép be az ajtón.. Majd jöhetett a nőgyógyász. Nyugi nem mesélek részleteket, mert van intim szférám! És végezetül jött az összegző doki, akire igen kellett várni, mert voltak nála, és egy sürgős eset is beesett: semmi gond, empátiában jó vagyok. Aztán behívott, nő volt és kedves. Igen, igen: nő, negyven felett 2-vel, én még eggyel alatta így megbeszéltük, hogy jók vagyunk mi még. Nézte a papírjaimat, majd megkérdezte, hogy ugyan miért hagytam el Szeged városát. Mondtam, hogy férjhez mentem, majd elváltam és maradtam. Nem értette, hogy miért is, mert ő mindig is szegedi férjet szeretett volna, és hogy ugyan nem jött volna ide semmi pénzért sem. Én nem kérdeztem vissza, hogy akkor miért nem költözik el, mert jött az epém. Kérdezte, hogy jól megijedtem-e. Mondtam, hogy annyira nem, de azért igazán fura ez a dolog. Persze ő is elkezdte mondani, hogy lehet így is élni, de jajj nagyon vigyázzak a nehéz, zsíros húsokkal. Mondtam, hogy annyira vigyázok, hogy még a lakásba sem jöhet. Ő is csodálkozott, de hát ez van kezdem megszokni, hogy tiltanak, óvnak attól, amit amúgy sem eszek. Mondta, hogy csak meg kellene ezt műteni, főleg ha a nyugalmas életet választom és nem akarok nap-nap után aggódni. Mondtam, hogy tudom és tervbe is vettem már. Majd ezen jó hírek után megmérte a vérnyomásom, ami nem ért az egekig, így nevetve közölte látja tényleg a nyugodtság híve vagyok, így tervezzem be egy jó időpontra a műtétet. Megígértem neki. Kérte, hogy majd a labor eredménnyel menjek vissza, mert megnézi nekem szívesen. Ezt nem ígértem meg, mert a csillagot én is felismerem majd a papíron. Amúgy összegezve a több, mint három óra jó hangulatban telt el, pedig ez a magyar egészségügy kérem szépen. És igen én hinni akarom (mert ez az én világom) hogy nem biztosítási összeg miatt történt ez így, hanem mert vannak akik jók, akik szeretik az embereket, akik szívvel-lélekkel végzik a munkájukat, mert a világomnak így kell működnie..

Színezzük újra

Meglátásom szerint a felnőttkor egyik nagy problémája, hogy elfelejtjük és eltemetjük gyermeki énünket. Félreértés ne essék, senkit nem akarok az infantilizmusra buzdítani. Hogy miért is nem? Mert a felnőttkor másik legnagyobb problémája a végletekig elmenés. Valaki vagy háziasszony, vagy családfő, vagy örök Pán Péter. Pedig Buddha is az arany középutat javasolta.

Visszatérve a gyermekkorra. Gyakorlott szülők próbálják lefoglalni gyermeküket. Tény, hogy ebben a korban még a fejlesztő, nyugtató foglalatosság a legmegfelelőbb (ugye hogy nem a tv?). Nézzük például a legót: fejleszti a logikát, a látásmódot, a képzelőerőt, a térlátást, a formaérzékelést, a színkezelést stb stb. És igen a gyermek lenyelheti..bár én sem nyeltem le. Vagy nézzük a puzzle-t. Hasonlóan az előbbihez fejleszt az mindent és leköt. A mondókák segítenek a beszéd kialakulásában, ritmusuk pedig megnyugtat, akár elaltat. És sorolhatnám tovább és tovább. Felnőtt korunkra a legtöbben letesszük ezeket a kedvteléseket, kivéve a made hand mozgalmat követők. Nekik vagy hobbi vagy munka lesz ez. Ha épp egybevág a kettő, akkor beszélhetünk boldog emberekről. Na de mi van azokkal, akik csak dolgoznak és önmagukra sincs idejük. Akik stresszben élnek, idegeskednek hol emiatt, hol meg amiatt. Ha pénze van képes százezreket költeni stressz kezelési technikák elsajátítására, keresni, kutatni a nyugalmat a környezetükben. Sokan rendezik be ennek megfelelően a lakásukat, csak egy a baj, ha nem éled meg/át akkor lehet neked zen kerted, lehet saját feng shui-d és az összes vízeret kiszedheted a lakásod alól: te még te maradsz. Gyújthatsz füstölőt, ha nem látsz tovább a füstnél. Hallgathatsz te zenét, ha nem hallasz túl a zajon. Mit sem ér ha nem éled meg. Vannak, akik egyből rátalálnak a mantrázás ízére és magára Istennel való örök kapcsolatukra, és nekik egyből megnyugvást ad. De vannak örök keresők. És ha nem is akarunk ennyire mélyre utazni lelkünk bugyraiba, akkor javaslom: színezzük újra!

Először csak egy kifestőt, majd magunkat, majd pedig színezzük újra a világot!

Főzzünk maradékból

Minden évben nagyobb ellentétek alakulnak ki a karácsonyi töltött káposztánál. Mert, hogy itt (Hajdú – Bihar megyében) az édes káposzta az általános én pedig csak csodálkozok, mert nálunk Szegeden savanyú káposzta a divat. Nem is értem. Na de nem is ez a lényeg, hanem hogy sosem találom el a mennyiséget. Így minden év elején csak nézem a hűtőben a káposztát, hogy mit is kezdjek vele. Szeretem én a töltött káposztát (házisajttal), meg a székely káposztát is, de az ünnepek után belátható időn belül nem kívánom. A google sem dob fel sok mindent a savanyú káposzta felhasználására (bezzeg a nem savanyúra), de csak találtam egy töltött lepény receptet. Így munka után akár egy háziasszony bevásároltam. Mondjuk a recept azt írta, hogy lisztes krumplit használjak. Tény, hogy fogalmam sincs arról, hogy ez mit jelent. Néztem a krumplikat, aztán vettem egy hálósat. Gondoltam, majd megfőzés után úgyis tenni kell bele lisztet és megoldódik a nagy titok. Hazaértem, gyorsan megpucoltam a krumplit és felkockáztam (itt csaltam, mert héjában kellene, de így lassabb lenne) és már főtt is a burgonyakocka. Jött a répa, és a reszelés. Vannak a konyhában bizonyos munkamenetek, amiket nem szeretek. Ilyen például a reszelés, és a tésztagyúrás, dagasztás. Ja és a görögdinnyét sem szeretem felkockázni. Így amit tudok, gépekkel oldok meg. De most lusta voltam előszedni. Valójában három répát kellett lereszelnem, és a másodiknál már nagyon untam. De kemény vagyok és dúdoltam magamban az LGT dalt, hogy nem adom fel és nem-nem adtam fel. Ismét csaltam egy kicsit, mert nem hagymát pároltam üvegesre hanem hinget, majd a forró olajba tettem a fűszereket (koriander, kömény, só, bors) aztán bele a reszelt keveréket és kavargatva párolódott. Megvártam, hogy kihűljön. Kezdtem álmos lenni. Még mindig nem értem, hogy képes erre valaki nap-nap után. Na aztán jött formázás. Gyanús volt nekem a liszt mennyiség, hogy ragadni fog ez így rendesen (majdnem tapasztalt konyhatündér vagyok) így tettem még bele, de még mindig ragadt. Na de sok lisztet nem tehetek bele, mert akkor liszt ízű lesz. Mondjuk az eleve lisztes burgonya is gondolom liszt ízű..vagy állagú? Na sebaj akkor legyen egy kis zsemlemorzsa. És hogy ragadt-e tovább? Hát persze. Az első adagot szenvedve nyújtottam ki a tenyeremen, majd tettem bele a tölteléket és formáztam batyuvá majd lapítottam. Aztán persze ésszel él az ember lánya, főleg ha már minden ragad, vagyis minden IS. Olaj a tenyérbe és szinte magától formázódik minden.

Jajj de a sütésre is kell figyelni, mert vajon túl sütöm (esetleg égetem) vagy épp nyers marad?! Persze az egész lakásban olaj szag terjengett, pedig nekem aztán van szagelszívóm, csak épp nem annyira hatékony.. Sebaj, legalább az egész ház tudja, hogy a másodikon egy háziasszony, konyhatündér tevékenykedik.. Kijelentem, hogy emberi fogyasztásra alkalmasnak találtam, egy kis szósszal maga a tökéletesség.. 

Persze savanyú káposzta még mindig maradt a hűtőben. 

Új-régi valami folytatódik

Gondoltam örvendjünk, hogy vége a 2016-nak. Persze annak is örvendhetünk, hogy elkezdődik a 2017. A számmisztikusok szerint a 7-es szám igazán jót jelent. Tudjátok, a három darab 7-es a bankjegyeken milliomossá tesz. Ezzel nem a számmisztikában hívőket akarom bírálni, mert tőlem aztán bárki bármiben hihet. De most azt ígérik, hogy amiről 2016-ban álmodtál, az 2017-ben megvalósul. De mi van azokkal akik nem igazán jóról álmodnak? Mert ha minden, akkor ez is! Ez a bajom a milliószoros napokkal is. Szóval most amúgy is bajban vagyok, mert elsején mostam és teregettem. És a néphagyományok szerint ez nagyon rossz jel, viszont ha a 7-es számjegy annyira pozitív, akkor csak egyensúlyban lesznek a történések. 

Hiszem, hogy 2016-ban is mindenkivel történtek jó dolgok és rosszak is. Csak az előbbiről nem veszünk tudomást, az utóbbiról annál jobban. Hiszen nem értjük, hogy ugyan miért, amikor én olyan jó vagyok, és tudom, hogy nem ezt érdemelném. Nos, azt hiszem mindenki követett el már valami rosszat: szerettük el más szerelmét, bántottunk meg szavakkal, tettekkel akarva akaratlanul másokat, voltunk igazságtalanok, ítéltünk elsőre stb. Szóval nincs itt tabula rasa, de ha mégis akkor egyből jön a pára és oda a tisztaság. És amúgy is én igazán rossz voltam már január elsején: nem ettem lencsét, de nem dobtam ki semmit sem és baromfit sem ettem. Bár tény, hogy sertést sem. Ha jól számolom, még mindig nullán állok. Ohh a fenébe, nem vettem fel piros fehérneműt, mert azt mondják az öregek, ha január elsején piros fehérneműben vagy úgy, de úgy megtalálod az igaz szerelmet, hogy csak na. Ajjaj! De megnyugszom, mert az a bizonyos 7-es szám, csak teszi majd a dolgát.

És akkor a fogadalmak! Ma megtudtam, hogy nem az a fontos, hogy mikor és mit, hanem a kitartás a lényeg (már érdemes volt nézni a tények extrát). Megnyugodtam, nem baj, hogy december 31-én semmi sem jutott az eszembe, mert január 15-én is tökéletes lesz az ígéret, a fogadalom. Addig majd jól kitalálom. Persze cseppet sem zavar, ha valaki fogadalmat tesz, itt most rólam van szó. Na de akkor mit is jelent az óév búcsú és az újév köszöntő számomra? És itt sóhaj. Semmit: van, volt és lesz. Mert leülhetnék és mesélhetnék, hogy mi minden történt velem: új munka, új emberek, sok fesztivál, még több koncert, ételosztás stb stb. Ja és én tényleg tudom mit teszek 2017-ben: ételt osztok, több koncertre megyek, sok fesztiválra, új embereket ismerek meg és ha új munkám lesz állok elébe.

Összegezve minden úgy lesz ahogy lennie kell, mert ez a karma. Kicsit javíthatunk a helyzetünkön, de azt kapjuk amiért tettünk annak idején valamit, legyen az jó vagy rossz. Csak ugye a rosszat valahogy jobban megjegyezzük..