Visszatérve a gyermekkorra.
Gyakorlott szülők próbálják lefoglalni gyermeküket. Tény, hogy ebben a korban
még a fejlesztő, nyugtató foglalatosság a legmegfelelőbb (ugye hogy nem a tv?).
Nézzük például a legót: fejleszti a logikát, a látásmódot, a képzelőerőt, a
térlátást, a formaérzékelést, a színkezelést stb stb. És igen a gyermek
lenyelheti..bár én sem nyeltem le. Vagy nézzük a puzzle-t. Hasonlóan az
előbbihez fejleszt az mindent és leköt. A mondókák segítenek a beszéd
kialakulásában, ritmusuk pedig megnyugtat, akár elaltat. És sorolhatnám tovább
és tovább. Felnőtt korunkra a legtöbben letesszük ezeket a kedvteléseket,
kivéve a made hand mozgalmat követők. Nekik vagy hobbi vagy munka lesz ez. Ha épp egybevág a kettő, akkor beszélhetünk boldog emberekről.
Na de mi van azokkal, akik csak dolgoznak és önmagukra sincs idejük. Akik
stresszben élnek, idegeskednek hol emiatt, hol meg amiatt. Ha pénze van képes
százezreket költeni stressz kezelési technikák elsajátítására, keresni, kutatni
a nyugalmat a környezetükben. Sokan rendezik be ennek megfelelően a lakásukat,
csak egy a baj, ha nem éled meg/át akkor lehet neked zen kerted, lehet saját
feng shui-d és az összes vízeret kiszedheted a lakásod alól: te még te maradsz. Gyújthatsz füstölőt, ha nem látsz tovább
a füstnél. Hallgathatsz te zenét, ha nem hallasz túl a zajon. Mit sem ér ha nem
éled meg. Vannak, akik egyből rátalálnak a mantrázás ízére és magára Istennel
való örök kapcsolatukra, és nekik egyből megnyugvást ad. De vannak örök
keresők. És ha nem is akarunk ennyire mélyre utazni lelkünk bugyraiba, akkor
javaslom: színezzük újra!
Először csak egy kifestőt, majd
magunkat, majd pedig színezzük újra a világot!
