Volt itt bejegyzés már
felfedezett epekövekről, tervezett (RHCP jegy vásárlása közben
állapotfelmérésről) majd utolsó percben lemondott műtéti kibukásról. Aztán
újabb kőfelfedezésekről, elégedett biztosítói bánásmódról.. és akkor jöjjön a
műtétről. Igen úgy, ahogy van: nem szépítve, hanem valósan, mert attól hogy
fekáliának hívod, az bizony még szar a valóságban. És most én nem kérek elnézést.
Szombaton még dínom-dánom,
vasárnap pedig már csak egy szendvics, mert a kórházban hashajtás lesz a
fő program. Mert eljött a műtét ideje. Kis bőrönddel és egy kis táskával
érkeztem, mert pontosan senki sem tudta, hogy meddig is kellene pizsamában
lennem a kórházban. Ennek örömére nem is vittem pizsamát. Az első akadályt 20
perc alatt küzdöttük le, mert csak nem találtuk meg a sebészeti onkológiát.
Nem mintha onkológus kellett volna, de valamiért itt fogak műteni. Szóval
beléptünk az épületbe és elindultunk. Próbáltuk megfejteni a nyilakat, ha már
nyilas nemzet vagyunk. Nem sikerült, így elkaptam egy zöld ruhás hölgyet, mert
bár nem az én színem, de sejteti, hogy itt dolgozik és csak nagyobb
helyismerete van, mint nekünk. Nos a feltett kérdésre a válasza az volt, hogy ő ugyan nem
tudja ezt, kérdezzünk mást és már el is ment lifttel. Hmm. Nem volt egyszerű másik
egyenruhást találni, de csak sikerült, aki elmondta, hogy totál a másik oldalon
van, de hogy miért is akarok én odamenni? Hát mert mondom epehólyagműtétem
lesz. Ott? Mondom igen, de ha ránézne a lapomra akkor lehet hogy nem is ott,
mert én már nem tudom. Hát ránézne ő mondja, de szemüveg nélkül semmit sem lát.
Mondom, ha felvenne egyet talán haladnánk is, de ő már el is fordult. Sebaj
harcra fel! Újra elindultunk és célba értünk. Megkaptam a 6-os szobát. Valahol
úgy rémlik, mikor a mandulámat vették ki vagy 35 éve, akkor meg a 6-os ágyon
feküdtem. De lehet csak a képzeletem játszik velem.
A szoba épp a nővérpulttal
szemben volt, ami akár jó is lehet, ha gyors segítség kell (hittem én) de rossz
is lehet, mert nem egy csendes, pihenős szoba. A tisztasággal nem volt gondom,
és 4 ágyasban ketten lettünk. Persze a szoba két legtávolabbi sarkába voltunk,
biztos ami biztos alapon. Megnézetem a wc-t. Nos szag az van! Szóval a kötelező
cuccokon kívül, ha kórházba mész vigyél magaddal légfrissítőt, mert ahogy az
elején írtam hiába nevezed fekáliának, attól az még egyszerű szar szag. Na
letettem a cuccaimat, és jött is a nővér, hogy felvegye az adataimat és
megitassa velem a keserűsó adagomat. Én is kérdeztem, mert hát bizonyos napok
voltak és hogy a műtőben tampon vagy betét? Tampon lett a válasz. Számos
kérdésen fennakadtam, de azon a megjegyzésen elgondolkoztam, amit a hölgy
mondott: majd elmegy templomba!? Miért kérhetnék papot egyből? Hmm. Fel sem
merült benne, hogy pl. ateista vagyok, vagy csak nem bírom a papokat?! És ha
estére ellepik a kórházat a lepedős bhakták? Na de túllépve ezen, közöltem,
hogy speciális étrendem van, mert hogy én nem eszek húst. Hát meglepődve
közölte, hogy akkor nem tudja mi lesz, mert ők ugyan zöldséget nem adnak. Majd
elköszönt tőlem és nevemen nevezett: Barbikám! Kísérőm majdnem leesett székről,
én pedig próbáltam akkor még nem arcot vágni. Aztán átöltözve vártam, hogy a
keserűsó tegye a dolgát. Ha az ember lánya ésszel él és nem zabál össze meg
vissza mindent, akkor a keserűsó nem hatja és hajtja meg annyira. Ráadásul ezen
cucc ismerős már nekem, így hello haver engem nem lepsz meg. Feltöltöttem a
vízszűrő kancsómat, mert sejtettem, hogy max csapvíz a menü. Nos a fürdőben
szemebsültem azzal a ténnyel, hogy nincs zuhanyzófej. Vagyis ha nem egy napra készülsz,
akkor a légfrissítő mellé tegyél be a táskádba egy zuhanyfejet. Persze lehet,
hogy ilyenek nincsenek alapból egy kórházban, nem tudom szerencsére nincs
tapasztalatom. És megérkezett az altató orvos. Elmondta, hogy jó buli lesz az
altatás. Feltett pár kérdést, megnézte a vénámat: tetszett neki, ahogy az ekg-m
is. Ugyanis kérdezte mennyire vagyok ideges típus, bár rég látott ennyire szép
és kiegyensúlyozott ekg-t. Mondtam is, hogy jó szívem van azt ne bánsták, mert ezt kérte K. Zoltán. Aztán jöttek a
kérdések az állapotom felől: mennyire görcsölök, és fájok? Mondtam, hogy én
bizony kicsit sem produkálok ilyeneket. Na erre: akkor mit keres itt?! Mondtam
unatkoztam, gondoltam bejövök ide. Így zajlott még a beszélgetés, majd mondta,
ha gondolom kérjek altatót, de reggel biztos kapok egy kis nyugtatót. Tőle is
megkérdeztem a tampon vs betét dolgot, ő a betétre szavazott. Gondoltam éjszaka
szerzek egy pelenkát, az a legbiztosabb, mert hát ahány ember annyi válasz. Persze közben leellenőrzöm, hogy más szobákban van-e zuhanyfej. Rendben.
Filmnézés, zenehallgatás, beszélgetés a keserűsóval. Egyszer bejött egy nővér,
hogy kérek-e teát. Nem kértem, mert oly mindegy hogy a víz vagy a tea jön ki
belőlem: ne pazaroljunk! Este kérdés nélkül hoztak egy altatót, de nem vettem
be. Éjfélig még ihattam vizet, így aztán nem akartam kilenckor elaludni kockáztatva, hogy másnap majd jól szomjan halok. Közben
a szobában lévő hölgy kérdezte, hogy izgulok-e? Mondtam, hogy valamennyire
igen, de ha izgulok, ha nem, ez meg fog történni. És nem is kaptam névre szóló
karkötőt, mert a nővér megállapította, hogy nem tűnök szökős betegnek.
Felismerte bennem a valódi Barbikát.
Valamint egy délután alatt rájöttem, hogy
az ajtók nem csukódnak be sem önmaguktól sem a nővérektől, így huzatban voltunk
egész délután. Végülis jobb egy kórházban megfázni, mint bárhol máshol. Most még ugráltam, hogy becsukjam, de valamiért úgy sejtettem
másnap nem ugrálok.
folyt. köv
folyt. köv
