A döntés rajtad áll

A két cipőügynök

  

Egyszer egy vállalat, amely cipőket gyártott, elküldte az egyik ügynökét Afrikába, hogy ott próbáljon meg cipőket eladni. Az ügynök elutazott, de néhány nap múlva jött egy kétségbeesett távirat:

„Afrika egy szörnyű hely. Stop. Itt mindenki mezítláb jár. Stop. Lehetetlen cipőt eladni. Stop.”

Ekkor a cég visszarendelte ezt az ügynökét és egy másik fiatal munkaerőt küldött Afrikába, akinek nem volt ugyan túl nagy gyakorlata, de lelkes volt és bízott benne, hogy a cég vezetői tudják a dolgukat és olyan helyre küldik majd, ahol sikeresen végezheti a munkáját. Ő is elutazott Afrikába és néhány nap múlva táviratot küldött:

            

„Afrika a legcsodálatosabb hely a világon. Stop. Itt még senkinek sincs cipője. Stop. Köszönöm a kegyeteket, hogy ide küldtetek. Stop.”

Ételosztás és szülinap

Végre kabát nélkül oszthattuk az ételt. Lassan csak itt a tavasz. Már megszoktuk, hogy mindig van egy kis csavar. Most is így volt. Szóval az osztás felénél jött a hír: már csak az edény legalján van kb egy liternyi lencse. Sebaj, a többség már jött, ami még a melegen tartóban maradt még vagy 40 adag a beesőknek. Hát épp ezt osztottuk mikor jött a hír: van még 20 liter. Nem igazán akartam hinni a fülemnek, de a szememnek már kellett. Szóval benéztük. Sebaj, mindig van hova vinni. Így a maradékot átvittük egy átmeneti szállásra. A pakolást pedig követte a szülinapi készülődés, hiszen Nityananda megjelenési napja volt. Ki és beszaladgáltam a konyha és a program között, mindkettőn szerettem volna ott lenni, a végeredmény hogy hol az egyik helyen kerestek, hol pedig a másik helyen. Vagyis ha egyszerre akarsz két helyen lenni, valójában sehol sem vagy. De a végén mindenki elégedett volt. S jól van ez így, így kell lennie: reggel 8-tól este 7-ig bent lenni jó helyen, jó emberekkel. Kell ennél több? Na és persze az Urak is ott voltak…

Nade.. NADE egy díjacska…

Készülünk a havi szokásos ételosztásunkra. Ez áll a bevásárlásból, illetve a szervezettekkel való kapcsolatfelvételből. Online világunkban utóbbi email-en keresztül történik: én jelezem mikor osztunk, ők pedig küldik a résztvevő családok neveit. Jól bevált módszer ez: könnyű, gyors és praktikus. Közben megbeszéléseket folytatunk, hogyan tudnánk normatíva (állami támogatás) nélkül sűrűbben osztani, mert hát az igaz vágyunk a napi ételosztás lenne. Így egy kis segítséggel úgy tűnik hogy elkezdjük a heti egy ételosztást. Közben pedig jött is egy levél amiben az alábbi állt: 

„Kedves Barbara! Tegnapi jótékonysági bálunkon már bejelentettem, hogy az idén alapítványotokat NADE díjban részesítettük. (NADE=Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete) Azok kapnak egyesületünktől NADE díjat, akik az előző évben sokat tettek családjainkért! Szeretném megkérdezni, hogy hol tudnám átadni részetekre a díjat!”. 

Szóhoz sem jutottam. Azt hiszem az első és utolsó elismerő oklevelem egy helyesírás verseny megnyerése volt. Szóval köszönjük, hogy segíthetünk:

Megkésett Valentin napi beszámoló

Sokan hisztiznek hogy Amerika utánzó mondvacsinált műmájer ünnep. Valahol akár igaz is, na de nem mindegy? Valahogy az embereknek alapból el kellene azon gondolkozni, hogy mit jelent a másik neki. Mit is érez, gondol, valósít meg. Mondhatnám, hogy rohanó világunkba, a határidős napló időpontok közé fel kell venni egy napot, amikor tényleg illik elgondolkozni. És ilyenkor jöhetnek az üres frázisok: nem kell egy mondvacsinált nap, nem csak egy napon kell szeretni, ajándékozni stb. Ezzel is egyet tudok érteni, de még mindig azt gondolom: nem mindegy? Egy születés nap ünneplése is lehet kétséges, mert bár mindenki a világra jövetelét ünnepli, de az életünk a fogantatás pillanatával kezdődik. Az asztrológia is a születés pillanatától számítja a horoszkópot. Közben a védikus asztrológia hívei előre kiszámolják a megfelelő fogantatási időpontot. Szóval  mit is ünnepeljünk akkor? Na és a névnapok? Több országban nem ünneplik, mint ahányban igen. Szóval miért is kell a nevünket ünnepelni? És a húsvét na meg a karácsony? Csak azért mert más vallású vagyok hagyjam ki a szokásokat? Persze vannak akik igen kihagyják, s vannak akiknek a vallásuk minden féle ünnepet tilt. Na de miért is kellene megvonni ezeket önmagunktól? Szóval, hogy most egy nappal több az ún mondva csinált ünnepnap, nem mindegy hogy minek hívják? Valentin, Bálint vagy akármi. Magam részéről a készülődést szeretem a legjobban, legyen bármiről szó. A készülődés maga a várakozás. Na szóval elterveztem a Valentin napi szeretetemet az Uraknak szánom. Mondhatnám, ha Őket igazán szeretni tudom akkor mindenkit szeretni tudok. Na a végeredmény pedig önmagáért beszél:

Varjak

Valamelyik nap megkaptam, hogy negatív vagyok, mert míg más a fekete rigót vonzza be, addig én csak a varjakat látom és hallom. Alapjában a madarakkal van gondom, furcsa teremtény minden aminek nem tudok a szemébe nézni, hiszen oldalt van a szeme. Ilyenkor télen jobban felfigyelek a varjakra, valahol még sajnálom is őket, mert szinte mindenki társít melléjük valami rossz érzést. Köszönhető ez a horror filmeknek. Szóval a minap álltam az erkélyen és károgtak a varjak, közben pedig épp egy kutyában gyönyörködtem. Napok múltán a varjú feledésbe merült, a kutya nem. Ismét egy 7 napos munka héten vagyok túl. Szombaton reggel fél hatkor az erkélyen állva nem láttam varjakat (sötét volt) de madárcsicsergést véltem felfedezni. Summáztam: itt a tavasz, megállíthatatlanul jön. Így mosolyogva mentem dolgozni. Vasárnap 7-kor Debrecen utcái kihaltak voltak, és munkába menet a 4 sávos úton egy autó sem volt. Ezzel ellentétben kb 15 varjút számolta, és ismét belépett a kép az elmémben, a világvége filmekről, a zombikról.. Mit tehet az ember? Elővettem a polemo-t és mert az Urak kegyesen hagytak belőle, s mivel a hártya leválasztása után már nem hasonít az íze a grapefruithoz, így én megettem a belsejét, a hártyát pedig megosztottam a fekete madarakkal. Így ők is prasadamhoz juthattak. Megtettem amit tehetek.

Sutanta és Krtanta

Van Bengálban egy mondás, amely így hangzik: még a saját orrát is levágja csak azért, hogy másoknak ártson. Ennek a mondásnak a magyarázataként van egy rövid történet, amelyet lelki tanítómesteremtől hallottunk.

Élt egyszer egy faluban két szomszéd. Az egyiküket Sutantának, a másikat Krtantának hívták. Nagyon gyűlölték egymást, örökké csak azon meditáltak, hogyan okozhatnának valamiféle problémát másiknak.Évek óta harcban álltak, míg végre Sutanta megelégelte az örökös gyűlölködést és háborúskodást.

- Elegem volt ebből! – gondolta. - Inkább elmegyek zarándoklatra és megtisztítom magam minden bűntől. Végigjárom a szent helyeket és nem törődöm többé azzal, hogy ostoba dolgokon veszekedjek Krtantával. Amikor Krtanta meghallotta, hogy szomszédja mire készül, nagyon szomorúvá vált. - Mit fogok itthon csinálni, ha Sutanta elmegy?” – gondolkodott magában. - Amikor arra fogok gondolni, hogy ő most szent helyeken jár és békés és boldog, az nagy bánattal fogja majd eltölteni a szívemet. Csak itt fogok unatkozni egész nap és marcangolni fogja a szívemet az irigység, ha Sutanta boldogságára gondolok. Ám ha sikerülne eltérítenem a szándékától, akkor maradna és folytathatnánk a háborúskodást ugyanúgy, mint ahogyan eddig is tettük. Valahogy meg kell akadályoznom, hogy útra keljen és meglátogassa a szent helyeket. Így morfondírozva remek ötlete támadt. Tudta, hogy Sutanta nagyon fél az ómenektől, a rossz előjelektől és sohasem indulna el, ha az indulása napján valamiféle kedvezőtlen dolgot tapasztalna. Azon a napon tehát, amelyre Sutanta kitűzte az indulását, Krtanta kiült Sutanta házával szemben, pont a kapu elé, hogy Sutanta mindenképpen láthassa, amikor útnak indul. Ott ült már kora reggeltől és amikor Sutanta kilépett az ajtón, Krtanta előrántott egy kést és lemetszette vele saját orrát. Ugyanis Bengálban azt tartják, hogy az egy nagyon kedvezőtlen jel, ha valaki utazásra szeretne indulni és indulás előtt meglát valakit, akinek nincsen orra. Ezért mondják Bengálban ezt a mondást, hogy valaki még a saját orrát is levágja csak azért, hogy másoknak ártson.

Ez a történet nagyon szépen kifejezi azt, hogy mennyire őrültté válik valaki, aki irigy lesz egy másik személyre. Még a saját szenvedését sem nézi, ha azzal a másik személynek ártani tud. 

Vendégünk

Minél korábban ismerjük meg az Urakat, annál nagyobb esélyünk van egy emberibb életre. Gyermekként fogékonyak vagyunk mindenre, miért épp Istenre ne lennénk azok? Viktor is megtette lépéseit felé...

Mit, miért és meddig

Hogy hova tűntem? Egyszerűen élem a felnőttek életét. Mikor iskolás voltam, úgy éreztem fogoly vagyok: mindenki megmondta mit csinálhatok, mit nem, hova mehetek és hova nem, s meddig. Vágytam arra, hogy felnőtt lehessek, hogy dolgozhassak és a saját uram lehessek, mikor én mondom meg magamnak mit, meddig és hogyan. Eljött ez az idő is. Közben az intelligencia (és nem az anyagi IQ) azt mondta, tanulj még egy kicsit. Én pedig engedelmeskedtem: tanultam, dolgoztam és persze szórakoztam. Majd elvégeztem az iskolát, lett jó munkám, jó fizetéssel: igaz nem az amit tanultam, de a bankszámlám azt mondta ne bánkódjak, hiszen előttem az élet. Aztán teltek- múltak az évek, és az élet még mindig előttem.  Egy idő után már nem tanultam, max az élettől és csak dolgoztam és szórakoztam. Aztán még pár év, és van mikor már csak dolgozok. Na hát ide tűntem. S hogy ki mondja meg mit, miért  és meddig? Leginkább a testem, de valójában azok aki a bankszámlámat töltögetik. A nevük nem anyu és apu.. de a tekintélyük legalább akkora. S hogy panaszkodom-e? Nem, mert hálásnak kell lennünk, mindig azért ami van, s nem bánkódni azon ami nincs. El kell fogadnunk, amit ad a sors, amit magunkban hordoz a karmánk. Vagyunk és leszünk, ez tény és változtathatatlan. De tetteinkkel, gondolatainkkal befolyásolhatjuk. Vagyis lehet hogy most mások mondják meg mit, miért is meddig, de ezeknek a másoknak köszönhetem, hogy kijutottam Indiába, s talán jövőre újra hihetem azt 2-3 hétig, hogy én mondom meg magamnak: mit, miért és meddig.