2015. január 26., hétfő

Konyhatündér

Egyik nap meglepetésként ért a felismerés, hogy vannak még sertészsírt tartalmazó kenyerek a boltok polcain. Igazából nálunk „krisnáséknál” nem szokás bolti pékárut venni. Leginkább azért, mert egy: nem tudjuk mi van benne így nem tudjuk felajánlani nyugodt szívvel. Kettő: hisszük, hogy a sütéssel az emberek elméje, érzései belekerülnek az általa készített ételbe. És nézzünk őszintén önmagunkba, milyen gondolataink vannak? A legtöbbet még önmagunk előtt sem merjük felvállalni, nemhogy azt a felelősséget, amit gondolatainkkal okozunk. A kezdeti sokk után előszedtem rég nem használt kenyérsütő gépemet és a kis sütőkönyvemet, hiszen az arányokra nem emlékeztem már. Elsőre felfedeztem egy gyorssütés funkciót. Na mondom jó lesz ez nekem, mert miért is érnék rá ebben a rohanó világban. Biztos jó, és tény, hogy gyors funkció de hogy a kenyér nem sült meg az is biztos. Nem vagyok az a kétségbeesős fajta. Igaz nem két kenyérre számoltam a lisztet, de kiegészítettem rétesliszttel. És csoda történt: a nem gyors funkcióval tökéletes kenyeret alkotott a gép (neki legalább nincsenek gondolatai). Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a sötét sütési színt választottam. Nos ha ez a sötét el sem merem képzelni, milyen lehet a világos…



A jóbarátom állította, hogy a Cinnabon  - amerikai fahéjas tekercsnél istenibbet és édesebbet és mennyeibbet nem evett még, és nem kis célzást véltem felfedezni abban, hogy egy recept linket át is küldött nekem, mondván, ha nagyon unatkoznék, és ha nincs jobb dolgom akkor talán na mégis. Persze nem ugrok én első szóra és jól át kell ezt gondolni. Mondjuk ez sem igaz, mert valójában nálam ez is csak kedv kérdése. Legjobban a keverjük össze géppel és süssük meg zabpelyhes, zabkorpás kekszek a barátaim. Na de ha egyszer valaki beleülteti azt a bizonyos bogarat a fülembe, akkor az zümmög ám rendesen. Így egyik nap szépen bevásároltam hozzá (ezek az amcsik tudnak élni, no nem a magyar minimál bérből). Aztán hazavittem a dolgokat, de napokig csak pihentettem a dolgot. Aztán egyszer csak jött az ihlet: most vagy soha. Előkészültem, kivittem magammal online receptemet és hajrá. Első lépés: futtasd fel az élesztőt. Hmm, ez vajon mit jelent és honnan tudom majd, hogy már felfutott vagy még csak szaladgál. Sebaj: tej, cukor, élesztő és konvektor. Negyed óra múlva megnéztem, persze nem lettem okosabb, hogy épp csak megállt szusszanni vagy már befejezte a futást, de minden okos azt írta a neten, hogy 15 perc elég és az iskolai tanulmányaimból jól tudtam a 15 perc az biza negyed óra. Levettem a konvektorról: bele a liszt a vaj és akkor gyúrjunk egy közepesen, lágy tésztát. Na köszi, ezektől mindig megáll az eszem.. Vajon ez mit jelent? Komolyan senki nem gondol a kezdő konyhatündérekre? Sóhajtva elkezdtem dögönyözni, aztán elképzeltem, hogy ezt vagy 20 percig fogom még csinálni, aztán vagy jó vagy nem jó alapon megint mehet a konvektorra, hogy megkeljen. Ez utóbbiról legalább tudom, hogy ha megkelt, akkor  kétszer akkora mint amikor még aludni tért. Eközben szemem a kenyérsütő gépre tévedt, és annak a 9-es funkciójára: dagasztás. Hát ez az, ez kell nekem felkiáltással már zutty bele, bekapcsolás és dagaszd magadnak, magadban bébi, addig én kipihenem az élesztő kergetését és a lágy tészta rejtélyét. Meg is oldotta a gép. Közben összekevertem a fahéjat és a cukrot, illetve a krémsajtot, vajjal és porcukorral habosra felvertem. Legalábbis azt hittem. Jött a nyújtás. Ebben is persze, hogy jó vagyok. Ahogy láttam anyumtól lazán megszórtam liszttel (akár a hozzáértők) az asztalt, hogy ne tapadjon, gyúrtam kettőt a tésztán (mintha tudnám és érteném miért is kell) majd előszedtem a nyújtófát és nekiestem. Persze 50*60 cm-es téglalapot kellett kiformázni. Persze, jó hogy nem már valami hatszöget. Mondjuk mindkettő egyformán okozna nehézséget. Tehát amikor nagyjából a méret megfelelő volt (az alakzatot hagyjuk, nem voltam jó mértanból, de Isten a tanúm semmire sem emlékeztetett.. vagyis de olyan igazi hungarista nagy Magyarország lett) fogtam a lágy vajat és bekentem vele a tésztát. Azt hiszem egy évre való vajmennyiséget tettem bele ebbe a 60 dkg lisztbe. Bekenés után igazán lazán beszórtam fahéjjal a tésztát. Ez igazán jól ment, majd a nyújtófával belemasszíroztam. Aztán jött a feltekerés, jó szorosan. Na itt világosodtam meg, hogy miért fontos a téglalap, mert így feltekerve a nem egyenes szélei igazán vicces alakot vettek fel. Sebaj, szépen levágtam a végén és már úgy tűnt mintha tényleg téglalap lett volna a kiinduló alakzat. Aztán a szeletelés fázisa következett. Írta a recept, hogy vastagabb cérnával végezzük, hogy ne deformálódjon el. Ezt persze egyáltalán nem értettem, így maradtam a késnél. Gondoltam majd visszaformázom, és így is tettem. A recept azt is tanácsolata, hogy tegyem muffin formába: hát persze, hogy nem fért bele. Sebaj, bele a tepsibe és vissza a konvektorra, hogy térjen nyugovóra majd fél óra múlva keljen fel. Soha ekkora szerepet még nem kapott a konyhai konvektorom életemben. 30 perc múlva találkoztam újra a csigákkal, kicsit nagyobbak lettek, így már biztos tudom az alvás hizlal.  A sütőt előmelegítettem és betettem őket. 12 perc és már szedtem is ki őket. A tetejét meg kellett kenni a vajas sajtkrémmel. Természetesen nekem lefolyt, hiszen a meleg csigára kellett tenni, a vaj meg ugye olvad, na meg a sajt is. Nem is értem a recept mellé tett fotón nem folyt le. Lehet, van valami hibernáló konyhai eszköz, ami egyből rádermeszti? Kihűlés után jött a teszt. Igazi USA érzés: tömény édes, és ragadós, de igazán élvezetes. És tényleg az lehetett, mert kollégám kérte, hogy süssek már nekik pár nap múlva a hétvégi bulijukba. Bevállaltam, miért is ne. Na és a második adagnál tudtam meg milyen, amikor az élesztő felfut. Igazán nem gusztusos látvány, de annál hasznosabb. Mert a gépben a dagasztás tényleg a duplájára növelte a tésztát. És nyújtás közben még hozzáértés nélkül is tapasztaltam a tésztán, hogy ez igazán jó. Könnyebb volt nyújtani. Na, a téglalap most sem jött össze. Viszont a sajt,vaj, cukor kombót most kézzel vertem habosra. Megállapítottam ügyesebb vagyok, mint a gép. És a csigák kelés közben megint a duplájára dagadtak ébredés után a hero-konvektoromon. Majd mentek is a sütőbe, és olyan kedvesen néztek ki sülés közben, hogy egy párnára ülve gyönyörködtem bennük. (igen üveg ablaka van a sütőmnek). Nem akartam, hogy a túlsütéssel elrontsam ezt a szépséget. 12 perc után, szigorúan betartva kiszedtem őket, következett a sajtkrém kenés, ami megint elolvadt és lefolyt. Magyarul a csigák tocsogtak a sajtkrémben, de hát ez is USA feeling. És hogy hogyan jellemezték alkotásom? Egyszóval: mestermunka. Igaz oklevelet, és plecsnit nem kaptam, de akkor is elégedett voltam magammal. Jah és most mondja valaki, hogy ebbe nem tettem bele a szívemet és a lelkemet???


Beszéljünk a franciákról: az első nap

Ohh hát oda nem menj, csalódás, koszos, büdös, és nem kedvesek. Még angolul sem beszélnek. Jó, de ott van Mr. Morrison, és hát bakancslistám...