Valahogy most minden összejött az
utazáshoz, tervezett programok, tavaszias idő, és utazási kedv. Persze munka
után rohanás az állomásra, vonatjegyet automatából nyomtatom, hiszen a mai kor
gyermeke már semmiért nem áll sorba. Péntek révén mindenhol emberek, táskák és
nyugalom: végre hazaérek. Ceglédig mint a kalauz vagy a fűtésfelelős nem
szembesült volna azzal, hogy a napsütés ellenére még tél van és ilyenkor jobb
fűteni, mint hűteni. Gondoltam arra, hogy szólok, mert akár, hogy néztem a
menetjegyem nem láttam rajta feltüntetve, hogy fűtés nélkül X % kedvezménnyel
vehető igénybe, vagy hogy a fűtésért felárat kellene fizetnem. Aztán inkább
beletörődve sóhajtottam, majd magamra terített a kabátomat: melegebb nem lett,
de elmém lenyugodott. Mikor Ceglédre érkezvén tudatosult bennem, hogy a
csatlakozást is elérem, szinte már boldogság töltötte meg szívemet. Végső soron
jó a MÁV marketingje, hiszen ha 10 esetből 9-szer nem, de egyszer igen eléred a
csatlakozást, akkor úgy tudsz ennek örülni, mint az a bizonyos majom, annak a
bizonyos testrésznek. Persze a szegedi járaton sem volt kevesebb ember, de tény
volt fűtés, na meg igazi emberszag. Nem hittem volna, hogy visszasírom a
Ceglédig tartó zimankót, pedig de, mert ez a több hetes állott szag nem igazán
tetszett. Sebaj, mikor már megláttam a Pick házat, és közeledtem az állomásra
minden eltörpült. Csodálatos leszállni a vonatról közel négy óra utazás után és
mikor felnézel a kivilágított Dóm tornyait látod. Nem lehet ezt átadni, ezt
egyszerűen érezni kell. Gyors lepakolás, majd telefon ide is meg oda is, aztán
pedig indulás fiatalságom „party” helyére, Európa Kiadó koncertre. Már a
kocsiból kiszállva meglepő és örömteli találkozásban volt részem: fel sem
tudtam idézni, hány éve is, mikor utoljára, azon a bizonyos egy hetes Szigeten
voltunk. Örömködés után elindultunk Szeged híres egyetemi klubjába, a JATE-ba.
Tudtam, hogy felújították, de mégsem sejtettem. Ösztönösen mentünk a bejárathoz,
amit most korlát zárt el. Pillanatnyi kétségbeesésünk nem pár pillanatig
tartott. Nézelődtünk, hogy merre is az arra. Már a korlát átmászására
szavaztam, amikor szóltak, hogy erre és ne arra. Bejutottunk. Némely foltokban
felismerhető volt a régi törzshelyünk. Az ismerős arcok miatt nem éreztem
idegennek, de azért valami akkor is megváltozott. Három bárrész? Hát ilyen sem
volt anno: nekünk egy épp elég volt. Most választhattunk hova is üljünk. Majd
leültünk és elkezdődött a jó öreg emlékezés. Közben balra-jobbra köszöngettem.
Persze most könnyű dolga volt mindenkinek hiszen a hajam ismét rövid, mint anno
akkor. Jól eső érzéssel töltött el, hogy biztonságban tudhatom magam, hiszen
ismerősök mindenhol. És ha tetszik hanem mind megöregedtünk, de ott vagyunk és
nem kell alkalmazkodni az új generációhoz. Természetesen a koncert csúszott,
ami zavaró volt, de nem annyira, hogy egy hátraarccal hazamenjünk. Az első
számok idegennek tűntek. Nem csoda, mert új albumról valóak. De aztán ahogy
ismerősebbek lettek a számok, annál jobb lett a hangulat. Közben ismét nem várt
találkozások, végre nem csak online, hanem fizikailag is. Majd gyors cigi
szünetre kísértem a dohányról nem lemondottakat, és mosolyogva konstatáltam,
hogy a 30 feletti korosztály épp úgy a korlát átmászásán agyalt, mint én. Hát
igen nincs mit tenni, öregszünk és nehezen vesszük az újdonságokat.
Visszatértünk mi is ahogy az együttes, majd szépen haza és ágyba tértünk. És
még ott is ahogy a koncerten az összetartozás mosolyával tértem nyugovóra, mert
a helyem még mindig megvan.
