Őszinte leszek: napokig nem tértem észhez és fejben számtalan beszámolót megírtam és mindet elvetettem, mert én igazán tekintettel szeretnék lenni a rajongókra..de..
Na kezdjük: indulás a MÁV-val, 38 fokban. Első osztály ide-oda, légkondi sehol: Ferihegynél megállt a vonat, ajtó kinyit, két hobbit behajította azt a bizonyos gyűrűt, majd disszidált. Szóval érkezés Budapestre, majd gyors észhez térés és indulás a koncertre. Még jó, hogy megnéztük: kezdés este 8. Hmm matiné. Sebaj úgyis Campust szakítom meg, így nem baj ha még aznap ágyba kerülök.
Megérkeztünk a Budapest Parkhoz. Elsőre nem találtuk el a bejáratot, aztán sikerült. Fura hely ez a Budapest Park. Mindenhol utak. Több sávos. Nekem elsőre baleset veszélyesnek tűnik, de lehet a fiatalok már nyugodtan buliznak.
A bejutás!
Tényleg örülök, hogy az online vásárlás elterjedt kis hazánkban..igen a kezelési költség igazán szánalmas, hiszen egyszer kifizetem kártyával, majd saját nyomtatóval kinyomtatom saját tintával saját papírra. Így nem is értem, hogy mit kezelnek a jegyeken közel ezer forintért. Na de amikor a bejáratnál megállítanak, és a kódleolvasó nem olvassa, majd te ott állsz és a jegyedet elviszik valahova..és egy perc múlva már azt sem tudják, hogy nyomtatott jegyed volt, vagy mobilos, akkor kezded érezni, hogy a dolgok nem működnek megfelelően. Tehát vártunk, hogy a jogosan megvásárolt jegyünkkel bejussunk. Bejutottunk, de nem boldogan, hanem a nah végre sóhajtással érkeztünk a tömegbe. Mindenhol ember: kicsi, nagy, még kisebb, még nagyobb, fiatal és öreg, pedig nem vasárnap és nem templom..de tömeg. Mosollyal nyugtáztam, hogy Szikora Robi imái nem hatottak.. mert mi bizony, az Antikrisztust jöttünk látni.
Fontos tudnod, ha italodba nem kérsz fél liter üdítőt akkor is felszámolják, így kérd el..jobb nálad, mint máshol! Ezek után kezdtünk helyezkedni, mert illene látni is. Én pedig mindeközben az embereket figyeltem. Kerestem a sminkelt fiúkat, lányokat, asszonyokat, férfiakat, de alig leltem. Ha 10 emberen volt valamiféle Manson smink akkor sokat mondok. Ismét igazam lett: már nem akarunk polgárt pukkasztani. És igen, normális kinézetű emberek is szerethetik Mansont. Na itt álljunk meg egy kicsit.
Miért is szeretjük?
Valljuk be a zenéje sokszor sablonos, a hangja kikeverve jó, de messze nem az a hidegrázós. Anno megnéztem smink nélkül, és el kell ismernem: a smink se nem ront, se nem javít emberünkön: ő nem szép. Tehát nem tudom megmondani miért is szeretjük. Talán a marketing, hiszen újságíró Ő, és tudja mi kellett akkor a népnek. A polgárpukkasztás. És ő pukkasztott. Szóval kíváncsiak vagyunk rá, mit is csinál az öreg. Aki amúgy a maga 48 évével nem is öreg..
Tehát néztem az embereket. Volt 50-es tanga papucsban, volt punk, volt átlagos és volt lány plüsskutyával és plüss Pokemonnal. Hát nah..ne erősítsük a pedofíliát, de a hímneműeknek ez tényleg be is jött, én meg csak a fejemet fogtam: hogyan is hagyhattam otthon Hugót a vízilovat?! Kemény voltam, hiába könyörgött, hogy rázna egyet a Beautiful people-re, nem hagytam magam: én jöttem, ő maradt.
És a kezdésnél egyből emlékezetessé vált a koncert, hogy miért? Szinte mindenki egyszerre kapta az sms-t, a messenger üzenetet, a HVG frissítést, hogy Chester Bennington megölte magát. Ürességet érzetem. Kilók nehezedtek a szívemre, a torkom összeszorult. Komolyan azt hittem, kiment a divatból a rock világában az önakasztás Micheal Hutchence-el. Persze alig pár hónapja Chris Cornell is így végzett magával. És aki kicsit jobban benne van, tudja, hogy Chester-el jó barátok voltak. De akkor is! Ott állsz Mansonon, lesokkol a hír, üvölt a The End James Douglas Morrison torkából.. Valljuk be, kétlem, hogy ez lenne Manson introja. Szóval állsz és örülnöd kellene, de nem megy.
Viszont Manson kijött a színpadra. Feketében, sminkben és elkezdte a showját. Lányok mellettem sikongatnak, hogy ezt várták december óta. Hmm jó nektek, én évek óta, és tény én tudom a szövegek nagy részét, ti meg nem. Na de ez nem is fontos, a lényeg a sikítás. Nálam ez elmaradt. Amúgy Manson új albuma igazán jó, nekem semmi bajom nincs azzal, hogy nyugodtabb, mint a többi. Közben ment a show. Volt egy nagy fotel a színpad közepén. Manson vonaglott rajta..izgultam mert instabilnak tűnt a "Művészúr". Aztán kiderült, hogy a fotel csak egy felfújható matracszerű valami volt. Vagyis sem az, sem Manson nem volt stabil. Manson ide és oda ment a színpadon és köpködött. Erőtlenül felrúgott néha egy-egy mikrofont. Majd jött a The dope show, amit igazán kedvelek. Közben vagy épp előtte vagy utána magam sem tudom, de felvett egy piros csipke tangát. Szeretném jelezni, hogy ez a méret 20 éve biztos jó volt a "Művészúrra", de manapság egy XXL-re lenne szükség. Na de minden erejét összeszedve belebújt. És egy maszturbáció szerűséget imitált. Hol van a régi önmaga, amikor nem csak imitálta?! Na nem mintha arra vágynék, hogy végig nézzem kézi munkáját, de akkor már inkább ne is kezdjen bele. A végén ismét jött egy pár köpködés, amire a közönséget is biztatta, de valahogy senki sem akart a színpadra köpni. Aztán pár számra rá jött a Sweet Dreams, ami még mindig jól szól. Pontosan nem tudom melyik számnál és milyen sorrendben jöttek az eszközök, de volt késben és fordított keresztben végződött mikrofon, és gólyaláb. Biztos velem van a hiba, de egyik sem hatott meg, pedig a késsel volt imitált nyakvágás. Közben egy road vizet hozott a "Művészúrnak", aki egy korty után az egészet rá öntötte. Hát nah..megteheti. Oldalról láttam, hogy Manson nincs képben, és akik öltöztetik rángatják jobbra meg balra.
Ha nem akarsz a kulisszák mögé látni, és hinni akarsz a szemednek, hogy minden igazi ami a színpadon történik: állj középre. És igen középen valaki nyakában ült egy lány: durván de mégis szépen sminkelve, kis kopaszra nyírt fejjel.. aki egyszer csak széthúzta a pulcsiját és felfedte fedetlen kebleit Mansonnak, aki épp a nadrágjában turkált: ki tudja mit keresett, de az biztos, hogy őt a csupasz keblek látványa nem hatotta meg annyira, mint a camera man-t aki többször visszazoomolt a lánykára, hátha virít még egyet..és ő tette a dolgát.
Majd Manson lement, és rövid időn belül visszajött. A Coma White-nál úgy éreztem, hogy azért ez kellett. Kellett látnom Őt is..aztán ledobta a mikrofont és lement a színpadról. Ennyi volt a köszönöm, hogy itt voltatok, I love you, See you majd egyszer.. Mi meg álltunk, majd aki tudta a hangszóróval és Chester-rel együtt énekelte:
I tried so hard
And got so far
But in the end
It doesn't even matter
I had to fall
To lose it all
But in the end
It doesn't even matter
Én ürességgel a szívemben sétáltam szállásomra, végig a Mester utcán éjszaka, mert az olyan jó. Közben pedig egy gondolat volt a fejemben: milyen jó, hogy Ozzy nem játszotta már a polgárpukkasztót tavaly.. hogy milyen kár, hogy Manson nem állt ki egyszerűen és énekelt, minden mű dolog nélkül. Mert egy dolog hiányzott: a hitelesség, ami Chesternél megvolt..még ha fáj is nekünk, még ha haragszunk is.
Chester-ről
Lehet arról vitatkozni, hogy gyávaság, hogy menekülés, hogy nem teheti, hogy megteheti, hogy szeretjük-e vagy sem. Hogy egy ikon/celeb/zenész lehet-e ember? Mert hát jó dolgában, már azt sem tudja.. Faljuk az "eretfelvágós" zenéket, mert megéljük vagy megéltük. Mert szomorú boci szemekkel néz ránk, mert erőteljes de mégis bánattal és fájdalommal teli a hangja, mert olyan mélyre húz, és néha jó lenni a sötétben és csak sejteni a fényt. Vajon hiteles-e az aki megírja/lerajzolja/elénekli..aki kifejezi azt ami benne van? Miért hisszük, hogy a fájdalom/bánat/csalódás hullámai önző módon csak a mi fejünk felett csaphatnak össze? Miért lenne csak a mi kiváltságunk az önsajnálat, a kilátástalanság? Igen vannak akik túlélnek, akik nem adják fel. Vannak akik élnének, de meghalnak hiába minden. És igen az ember esendő/halandó/gyarló és önző..hiába van pénze, hiába imádják milliók, hiába van családja.. Ez van..ezt kell szeretni vagy épp nem szeretni..
Ennyi.. el kellett volna Volt-ra menni...
