Egy katalógusban felfedeztem,
megjelent az új könyve. Gondoltam várok egy kicsit, és el is terveztem mikor
hol veszem meg. Persze még aznap az első boltban megvettem. Ilyen ez a
függőség. Jó tudni, hogy tényleg minden gondolati szinten teremtődik meg. Hiszen
megláttam, elkezdtem meditálni, gondolkodni, majd ragaszkodásom lett, és
megadtam magam: megvettem. Manapság épp duplájába kerül, mint a legelső könyvem
tőle. Mondtam is az eladónak, aki sejtem nem először hallja ezt. Neki is láttam
olvasásának, és a 24. oldalon – meg sem lepődtem – rájöttem, hogy Krisna
tényleg mindig, mindenhol ott van.
„Leteszem a fegyvert – amit kapaként
is ismernek. Minden sújtás egy élet végét jelenti, egy tavasszal kinyílni vágyó
virág nem – létét, az ember arroganciáját, aki át akarja formálni a tájat maga
körül. Ezen még gondolkodnom kell, hiszen ebben a pillanatban élet és halál ura
vagyok. A fű mintha azt mondaná: védj meg, különben el fog pusztítani. De a
gaz is beszél hozzám: olyan messziről
utaztam ide, hogy eljussak a kertedbe: miért akarsz hát megölni? Végül az
indiai Bhagavad-gita lesz a segítségemre. Emlékszem még, mit válaszol Krisna a
harcos Ardzsunának, amikor egy döntő csata előtt elcsügged, a földre veti
fegyvereit és azt mondja, hogy nem helyes olyan csatában részt vennie, amely
megöli a fivéreit. Krisna valahogy így felel: Azt hiszed, megölhetsz bárkit is?
A te kezed az Én kezem, és mindaz, amit csinálsz, már meg van írva, hogy úgy
lesz. Senki nem öl és senki nem hal meg. Ettől a hirtelen támadt reménytől
fölemelem a lándzsát, megtámadom a gazt, amit senki sem hívott a kertembe, hogy
itt nőjön, és levonom a mai reggel egyetlen tanulságát: ha valami nemkívánatos
dolog kezd nőni a lelkemben, megkérem Istent, hogy adjon ugyanilyen bátorságot,
hogy könyörtelenül kitépjen.”
