"Egykori természetünk ugyanis egész más volt, mint ez a mostani. Először
is az ember akkor háromnemű volt, nem mint most, kettő: hím és nő, hanem
harmadikul még e kettő elegye is, amely ma már kiveszett, csak a neve
maradt fönn. Ez volt ti. a "hímnő", alakja és neve a kettőnek: férfinak
és nőnek összetétele. Most már kiveszett, neve is csak csúfnévként
maradt fönn. Mindhárom fajta ember gömb alakú volt, háta és oldala
körkörös. Négy keze volt, combja ugyanannyi, mint keze; gömbölyű nyakán
két arca, egymáshoz teljesen hasonlóak, és a két szemközt néző orcának
egyetlen kobakja. Négy fülük volt, szeméremtestük kettő, és így tovább
minden más micsodájuk - ahogy mindebből ki-ki elképzelheti.
Fölegyenesedve jártak, úgy, mint most, s bármely irányban mozogtak. Ám
ha száguldani akartak: mint a cigánykereket hányók, akik kezükön-lábukon
buckóznak - körbe a nyolc végtagjukra nehezkedve gurultak. Azért volt
három fajtájuk, mert a Naptól származtak a férfiak, a Földből a nők, és a
Holdtól azok, akiknek részük volt mindkettőből. Gömbölyűek voltak maguk
is, a járásuk is, hiszen szüleikre hasonlítottak. Erejük, hatalmuk
iszonyatos volt, ádáz felfuvalkodásban feszengtek, az istenekre is kezet
emeltek, hiszen amit Homérosz Ótoszról és Ephialtészről mesél, az róluk
szól, hogy ti. megostromolták az Eget, az istenek leigázására. Ekkor
Zeusz és a többi istenek tanácsot tartottak, mit kezdjenek velük, de nem
sütöttek ki semmit, nem volt tanácsos ugyanis megölni őket, ahogy a
gigászokat mennykövekkel kalapálták el, hiszen akkor az emberektől
kapott minden áldozatnak és tiszteletajándéknak befellegzenék - viszont
azt se tűrhetik, hogy tovább így betyárkodjanak. Végre Zeusz nagy
nehezen kibökte: "Azt hiszem, kisütöttem, mint maradjanak fönn mégis az
emberek, úgyhogy azért véget is vessünk féktelenségüknek, meggyöngítvén
őket. Nohát, egyenként kettényesem őket, és így gyöngébbek lesznek, s
ugyanakkor nagyobb számuk révén még hasznosabbak. És majd,
fölegyenesedve, két lábon járnak. Ha aztán ismét betyárkodni
méltóztatnak, és megint nem nyughatnak, akkor újra kettészelem őket,
aztán egy lábon szökdécselhetnek." Erre kettévágta őket, mint a
gyümölcsöt szokás, ha meg akarják aszalni, vagy ahogy a főtt tojást
vágják el hajszállal. Kettényesvén mindegyiket, megparancsolta
Apollónnak, hogy fordítsa meg a fejüket, s fele-nyakukat a vágás felé,
hadd szúrja az folyton a szemüket, hogy tanuljanak tisztességet - a
sebet meg hegessze be. Apollón erre eltekerte az ember arcát, bőrét
mindenfelől odahúzkodta, amit ma hasnak nevezünk, és ahogy a
pénzeszacskót összefogják, összemarkolta egyetlen szájjá, és a has
kellős közepén bekötötte - ezt hívják köldöknek. A többi sok-sok ráncot,
szétsimította, és kiképezte a mellkast, lévén olyan szerszáma hozzá,
mint a cipészeknek van, amivel a sámfán elsimítják a bőr ráncait, és
csak néhány redőt hagyott meg a has- és köldöktájon, hajdani állapotukra
való emlékeztetőül. Miután az emberi természet így kettéhasíttatott,
ki-ki sóvárgott a másik fele után: egymást átkarolták, és úgy tartották
átölelve, mert csak egyesülni áhítoztak, és inkább meghaltak az éhségtől
és tétlenségtől, mert egymás nélkül semmit sem akartak csinálni. És
amikor az egyik fél meghalt, és megözvegyült a másik, az élve maradt egy
másik magános felet keresett, és azzal fonódott össze, akár ha egy
teljes nőnek félbemetszett felére lelt, mai értelemben vett nőre, akár
egy férfiéra, és sorra így sorvadtak el. Végre Zeusz megkönyörült
rajtuk, és újabb fortélyt eszelt ki: áttette előre a nemi szervüket,
ugyanis az eddig hátul volt, és nem egymással bakzottak, hanem csak úgy a
földbe, mint a kabócák. Szervüket Zeusz áthelyezte előre, s így
lehetővé tette, hogy egymásban termékenyüljenek, a férfi a nőben
avégből, hogy ha férfi nőre lel; ölelésével anyává tegye, és így
szaporodjanak; ha viszont férfi férfival kel egybe, legalább gyönyörüket
leljék benne, és kielégülten lássanak a dolgukhoz, és teremtsék elő,
ami még az élethez kell. Azóta gerjed az emberekben egymás iránt
szerelem - ez varázsolja vissza őket hajdani állapotukba, s megkísérli a
kettőből eggyéforrasztásukat és az emberi természet megorvoslását.
Tehát mindegyikünk egy egész ember fele, egyből vagyunk kettőbe vágva,
mint a félszegúszóhal. Mind csak keressük hiányzó másik felünket. Azok a
férfiak, akik egy hajdani kétneműnek, úgynevezett "hímnőnek" a
hasadmányai: a nőkre vágynak, és közülük kerül ki a sok házasságtörő. A
férfirajongó, kikapós némberek is ezek utódai. Azok a nők viszont, akik
eredetileg is nőből hasadtak szét, nemigen kapnak a férfiakon, hanem
csak nőkbe habarodnak belé - ezek a nőszerető nők. A férfiakból hasadtak
viszont férfiak után futnak, és míg zsenge gyermekek, férfihasadmányok
lévén, férfiakat szívelnek, és csak akkor boldogok, ha férfiakkal
hálhatnak és ölelkezhetnek, s ezek a legpompásabb fiúk és serdülők,
hiszen a legvitézebb természetűek. Akadnak gáncsoskodók, akik
szemérmetleneknek ócsárolják őket, de ez hazugság, mert nem
szemérmetlenségből cselekszenek így, hanem mert bátrak és férfiasak
lévén, a magukfajtájúakat kedvelik. Nagy bizonysága ennek az a tény,
hogy, emberré serdülvén, épp az ilyenekből lesznek a legférfiasabb
közéleti emberek. Ha férfivá cseperednek, akkor viszont már ők futnak a
fiúk után, és természetük szerint nem fűlik a foguk a házassághoz,
gyerekplántáláshoz, csak a törvény kényszerére fanyalodnak rá, hiszen
tökéletesen boldogok egymással, legényéletet élve. Férfikorában az ilyen
szenvedélyes fiúszeretővé lesz, míg fiúkorában barátszerető, és mindig
csak a magaívású után sóvárog. Ha aztán rátalál igazi másik felére -
legyen akár a fiúk barátja, akár a szépnemé -, csodálatosan rabjává lesz
vonzalmának, önnön másának, szerelmének, s úgyszólván a világért se
bocsátanák el egymást egy pillanatra sem. És így múlatják el egész
életüket egymással, s képtelenek kinyögni, tulajdonképpen mit is akarnak
egymástól.
Mert senki se higgye, hogy csak a puszta szeretkezésért
kívánja ily végtelen sóvárgással egyik a másikát. Világos, hogy lelkük
valami más után sóvárog, amit képtelen szavakba foglalni."
Platón: Lakoma
