Reggeli lecke

Az olló és a kés

Ez a történet meglehetősen ismert, maga Sríla Prabhupáda is mesélte és azóta is többször hallhattuk már tanítványaitól is.

Volt két ember, akik nem tudtak egyezségre jutni. Az egyikük ugyanis azt állította, hogy a kés a legélesebb szerszám. A másikuk azonban váltig azt hajtogatta, hogy az olló élesebb, mint a kés.

        - Barátom! – mondta a késes. – Kérlek, lásd be, hogy az ollód sehol sincs az én késem

mellett! Biztosan jó lehet néhány dologra, azonban a kés egy sokkal nagyszerűbb szerszám.

            Az ollós azonban nem engedett.

            - Soha nem fogom elismerni, hogy a te nyamvadt késed egyenértékű lenne az én csodálatos ollómmal!

            - Micsoda? Minek nevezted a késemet?! Te aparádhi! Ezt azonnal vond vissza! – hörögte a késes.

            Az ollósnak azonban esze ágában sem volt visszavonni. Erre a késes azt üvöltötte:

            - Ha nem kérsz bocsánatot azonnal és nem ismered el a késem felsőbbrendűségét, belefojtalak ebbe a folyóba!

            S azzal a mellettük lévő folyóra mutatott. Ám az ollós hajthatatlan maradt.

            - Inkább meghalok, de akkor sem fogom elismerni!

            Erre a késes torkon ragadta és a folyó felé cibálta szegény ollós barátunkat. Fejét a víz alá nyomta, készen arra, hogy megfojtsa, amiért annyira konok. Az ollós már nem tudott többet levegőt venni, mivel a feje a víz alá merült, utolsó erejével azonban a víz fölé nyújtotta a kezét és mutató és középső ujjával ollózó mozdulatokat tett, ezzel jelezte, hogy soha nem adja meg magát. Így lelte halálát a vízben, utolsó pillanatáig ragaszkodva igazához.

Tessék lássék

Húsadó bevezetését javasolja a Svéd Mezőgazdasági Hivatal, hogy így csökkenjen a természetet közvetve fokozottan megterhelő húsfogyasztás, írja a Hiradó.hu, felidézve: régóta ismert, hogy az állattenyésztés és a hústermelés nagyobb környezetszennyező hatású és jobban hozzájárul a globális felmelegedéshez, mint az autóipar.

Svédországban kiszámították, hogy a skandináv államban az élelmiszerfogyasztás az összes környezetkárosító hatás egy negyedét teszi ki, miközben az ottani emberek sokkal több húst esznek, mint más népek. Ennek következtében a Svéd Mezőgazdasági Hivatal húsadó bevezetését javasolja, hogy a hús szándékos megdrágításával is ösztönözzék a fogyasztás csökkentését.

Svédországban az unión belül a második, a világon pedig az ötödik legmagasabb a húsfogyasztás, évente és személyenként 87 kg. Csak Luxemburgban, az Egyesült Államokban, Ausztráliában és Brazíliában esznek több marhahúst. Ez utóbbi egyébként a legkárosabb az állattenyésztésen belül. Nemcsak az üvegházhatás miatt előnytelen az állattenyésztés, hanem eszközigénye is lényegesen több, mint a növénytermesztésé.

A Svéd Mezőgazdasági Hivatal véleménye, hogy a fenntartható húsfogyasztási szint kialakításához húsadót kell bevezetni, méghozzá úgy, hogy annak a fajtának kell a legmagasabb adót elvinnie, amely a legtöbb szennyezést okozza. Az állattenyésztési ágazat sajtószóvivője természetesen ellene van egy ilyen megoldásnak, és támogatást találtak Anders Borg pénzügyminiszter személyében, aki ma brüsszeli tárgyalásai közben kijelentette, hogy óvatosnak kell lenni adókivetéskor.

Ételosztás 2013-ban

Elszoktunk a hidegtől. Pedig nem is volt mínusz 10, mint tavaly. 300 adaggal készültünk, és ki is osztottuk. Ha beköszön a hideg, mindig többen jönnek. Hála az adományozóknak jó pár téli ruha közül is válogathattak az emberek. Némi fennakadást okozott, hogy a két nappal ezelőtt vásárolt fűszerpaprikának nyomát sem találtuk: kerestük, kutattuk, de nem leltük. Lehet egy fekete lyuk közepén voltunk, nem tudod. De a kétségbeesésen túl léptünk, és a maradékot használtuk fel. Amúgy sárgaborsós-sütőtököt főztünk. Igen, tudom furcsán hangzik, de annál finomabb volt. Mert hát jó szokásunkhoz híven (a puding próbája az evés) osztás előtt 20 perccel közösen teszteltük. Mind elégedettek voltunk. Pontosan délben kezdtünk, és egykor végeztünk. Igazi csapatként működtünk, jó hangulatban. Remélem a finom ételek mellett, néhány örömteli percet is szeretünk az embereknek. 

Héééé emberek

Egyik reggel szóhoz sem jutottam. Kollégámat reggel fél hétkor egy igazán nem kellemes meglepetés fogadta. Elgondolkodtam: vajon miért okoznak egymásnak az emberek kárt. Mi az értelme ennek? Bánt bennünket, hogy másnak van? A károkozással dühünket vezetjük le? Megoldunk ezzel valamit? És ha igen mit érzünk? Elégtételt? Boldogságot? Megcsináljuk a tettet, majd hazamegyünk és jót röhögünk? S kevésbé leszünk dühösek, mert az éj leple alatt baromi vagányak vagyunk? S mégis. Ha ezen okok vezérelnek, még mindig emberibbek, bár igaz gyarlók vagyunk, mintha csak poénból tettük volna. Igaz? Mert ha csak hecc, poén, akkor semmi mentségünk sincs tettünkre, akkor egyszerűen gonoszak vagyunk. Bár a düh sem magyarázat, s legkevésbé sem lehet a hirtelen haragra gerjedésre fogni, hiszen azt a kromofágot meg kellett venni, ahhoz boltba kellett menni és költeni kellett rá. Szóval kérem ez a tett a megfontolt, kitervelt jó emberi gonoszság. Ez pedig „tökéletes” karmát teremt elkövetőjének. Na ezen már én is tudok nevetni: mert ki mint vet úgy arat…

Pi élete filmen és könyvben

Kevés filmek egyik, melyet párommal együtt néztünk meg. Valahogy nem egyezik az ízlésünk (maximum Columbo). Na de a film. Nem igazán tudtam hova tenni. Az elején persze tetszett a vallásos rész, és elérzékenyülve hallgattam, hogy vannak gyerekek akiknek Krisnáról mesél az anyukája lefekvés előtt. Aztán rájöttem, hogy valószínűleg a keresztény családokban is beszélnek Jézusról. Én nem kaptam vallásos neveltetést, amit nem bánok, mert így járhattam az utamat. Voltam én katolikusoknál, reformátusoknál, talán ateista voltam, barátkoztam a buddhizmussal, s most vagyok ahol vagyok. Úgy érzem célegyenesbe kerültem. Tehát némi szentimentalista pillanat után, figyelni kezdtem a történést. Aztán, ha teljesen őszinte akarok lenni, a 30. percnél magamtól kikapcsoltam volna. De párom annyira lelkes volt, hogy nem tettem, bár tettem rá néhány utalást. Túlságosan nyomasztott a hajótörés, a vihar. Na de nem adtam fel, és ezután jött a hánykódás a nagy vízen. Érdekessé tette, hogy egy vega ember mellett 4 állat volt a csónak fedélzetén. Először csak hárman voltak jelen, és várható volt, hogy az erősebb jellem marad életben így a hiéna legyőzi a többieket, s mikor épp örülhetne a semmiből előugrik egy tigris, aki mindent visz. Aztán jön a barátkozás a tigrissel. A fiú eteti hallal, ő pedig így tud a csónakról vegetáriánus ételt szerezni, mert elveit nem adja fel (köszönet a kétszersültnek). A végén persze megmenekülnek.

Na de nézzük mélyebben a dolgokat. A fiú hitte, hogy a tigris a barátjává vált. Úgy is tűnt, mint aki egyfelől hálás neki az ételért, a törődésért, az életéért. Hiszen a tigris jó úszó, de intelligenciája arra nem irányul, hogy rájöjjön: csónakból könnyen ugrunk vízbe, de a visszaút segítség nélkül már nem könnyű. Fiatal hősünk jámbor, és nem teheti meg, hogy ne segítsen: így a tigris fel, ő meg le. Na de a jellemek, a személyiség jegyek nem változnak meg. Maximum elnyomjuk őket, és nincs ez másként az állatoknál sem. Így amint a tigris biztonságban érzete magát, hősünket magára is hagyta, hátra sem nézve. Igazából annak is örülhetünk, hogy nem ette meg. A fiú elmeséli történetét, és persze senki nem hiszi el, így a szereplőket felcseréli az emberekre, szám szerint négyre. És lássunk csodát a történet hiteles lesz. Az első ember (matróz) aki meghal a sérült zebra szerepét kapta, a vad hiéna a szakács lett, aki a túlélésért mindenre képes: megöli az majmot (a fiú anyját). A fiú pedig őt.  A tigris pedig ő maga. A filmben megkérdezettnek az állatos történet tetszett jobban. Főhősünk erre ennyit mond: Igen és így van ez Istennel is. Na ezen a mondaton meditáltam egész nap, mit is jelent. Letöltöttem a könyvet, hátha bővebben kifejti, de nem. Majd arra jutottam, hogy ez annyit tesz, hogy Isten is hihetetlen, de mégis jobban tetszik. És igen, a filmben van egy második vihar is, ahogy hősünk kétségbeesetten felkiált Istenhez és kérdezi: Elvettél tőlem már mindent, ugyan mit akarsz még? Odaadtam mindent. Feladom. És ekkor a villámlásban meglátta Isten kiterjedését. Mire felébredt már egy sziget partján volt. Hát igen, Istennel mégis jobb. Tényleg adj fel mindet, és hódolj meg.

Persze a könyvbe beleolvasván ismét rájöttem a film csak biznisz. Mert igen, hősünk kénytelen volt elveit eldobni: kétszersültje elfogyott, így evett-ivott mindent ami útjába került. Na de ki ne tenné egy ilyen helyzetben.

Tehát olvassuk és ne nézzük! 

Átmenetiség..mert az eszem nem jött meg

Sosem érzem azt, hogy a szilveszter után valami új kezdődne. Szerintem minden folytatódik a maga útján. Fogadalmakat még mindig nem teszek, és az előző évet sem foglalom össze. Lehet, hogy hiba mert így látnám magam, de valahogy elfecsérelt időnek tartom, hogy átgondoljam mit tettem és mit nem. Szóval az idei év is munkával kezdődött, és csendes magánnyal. Aztán persze mégis csak úgy hozta a sors, hogy lett egy változás. Igazából már érlelődött a gondolat egy ideje, de a fodrászom vagy lebeszélt, vagy csak egyszerűen átgondoltatta velem a dolgot. Így első fellendülésre át is hívtam az első hétvégén. Aztán a nagy napom inamba szállt a bátorság és csúsztattam egy hetet. De eljött a napja. Persze napközben elérzékenyültem, majd este a művelet közben még jobban a fájdalomtól, bár biztos a lelkemre is hatott. Szóval mielőtt bárki is fellélegezne és azt mondaná: na végre megjött az esze.. Ki kell ábrándítanom. Terveim szerint jelen állapot átmeneti (10-12 hónap), és az eddigi 32 tincs helyett lesz vagy 80. Mert az eszem nem jött meg, csak épp szebbet szeretnék…

Go home

Hazamentek. Közel egy évig voltak nálunk vendégségben. Néha felkeltek, boldogságban pompáztak, de többnyire fektetve voltak egy rattan puffban. Aztán eljött a búcsú ideje. Még egyszer felkeltettem Őket. Búcsúajándékként mértre szabtam a fejdíszüket, és odakészítettem nyakláncukat. Majd minden kiegészítőt összekészítettem, és odaadtam annak akihez tartoznak. Köszönöm a bizalmat, a lehetőséget, a kegyet. 

Gone

Az elmúlt évben többen elmentek, akikre jó szívvel emlékezhetek. Valójában egyiküket sem ismertem igazán, de mindenkiről van egy-egy kellemes emlékem, amely megkönnyezteti szemem. Most itt ülve elmerengek eltávozó ismerősökön, barátokon, családtagokon. Azt mondják abból mérhető le, hogy öregszünk, hogy mennyien mennek el mellőlünk. Ebben az esetben már 20 évesen öregnek számítottam… De hát nézzünk előre, emelt fejjel mert mi még itt vagyunk. És hogy Róla mi az emlékem? Kedvesen, mosolyogva, alázattal megköszönte, hogy hétről hétre segítem szolgálatát, hiszen elküldtem neki is, mint oly sokaknak a heti menünket, így Ő a következő heti miskolci menühöz ötleteket kapott. Köszönöm, hogy segíthettelek. 

Mazsi prabhu ki jaya!