Sosem érzem azt, hogy a
szilveszter után valami új kezdődne. Szerintem minden folytatódik a maga útján.
Fogadalmakat még mindig nem teszek, és az előző évet sem foglalom össze. Lehet,
hogy hiba mert így látnám magam, de valahogy elfecsérelt időnek tartom, hogy
átgondoljam mit tettem és mit nem. Szóval az idei év is munkával kezdődött, és
csendes magánnyal. Aztán persze mégis csak úgy hozta a sors, hogy lett egy
változás. Igazából már érlelődött a gondolat egy ideje, de a fodrászom vagy
lebeszélt, vagy csak egyszerűen átgondoltatta velem a dolgot. Így első
fellendülésre át is hívtam az első hétvégén. Aztán a nagy napom inamba szállt a
bátorság és csúsztattam egy hetet. De eljött a napja. Persze napközben
elérzékenyültem, majd este a művelet közben még jobban a fájdalomtól, bár
biztos a lelkemre is hatott. Szóval mielőtt bárki is fellélegezne és azt
mondaná: na végre megjött az esze.. Ki kell ábrándítanom. Terveim szerint jelen
állapot átmeneti (10-12 hónap), és az eddigi 32 tincs helyett lesz vagy 80.
Mert az eszem nem jött meg, csak épp szebbet szeretnék…
Beszéljünk a franciákról: az első nap
Ohh hát oda nem menj, csalódás, koszos, büdös, és nem kedvesek. Még angolul sem beszélnek. Jó, de ott van Mr. Morrison, és hát bakancslistám...

-
Ohh hát oda nem menj, csalódás, koszos, büdös, és nem kedvesek. Még angolul sem beszélnek. Jó, de ott van Mr. Morrison, és hát bakancslistám...
-
Nem, nem agitálok (értsd buzdítok) senkit sem! Oltakoztam, mert így tartottam jónak, meg amúgy több mint egy év után haladni akarok már val...
-
Nem véletlenül nem írtam jó ideje, de van ami mellett már nem mehetek el billentyűzet nélkül. Először is szeretném az elején leszögezni, h...