Müller Péter: A hit próbája
„Isten próbára tette Ábrahám
hitét. Megparancsolta neki, hogy áldozatként ölje meg fiát Izsákot. És a nagy
hitű Ábrahám megépítette az oltárt, rárakta a fát, majd megkötözte fiát, már
kezébe vette a kést, hogy megölje, de az Isten szólt az égből: „Ne árts neki!
Most már tudom, hogy féled az Istent egyetlen fiadat nem tagadod meg tőlem.” A
hit örök jelképe lett ez a jelenet. Jól tette az Úr, hogy a férfit kérte fel
erre a szörnyű feladatra. Ha az anyjának szól, Sára átkot szórt volna rá, sírva
üvöltözött volna vele, és nemhogy a saját gyermekére nem emel kezet, de soha
ilyen Istenben többé nem hitt volna, sőt, örökké gyűlölte volna, engesztelhetetlenül.”
A mai évszázadot inkább nevezném
a síró anyák évszázadának. Mindenki sír valamiért: ki azért mert bántják
gyermekét, ki pedig azért mert bántja gyermekét. A gyermek sír az anyja után,
az anya sír gyermekéért, az apa a fiáért, a fiú az apáért. S én sírok azokért
akik az érzelmi káoszban nem látnak más kiutat, csak a még nagyobb káoszt.
Sírok azokért az anyákért akik mindenre képesek, hogy a hőn szeretett férfit
elégedetté tegyék, hogy képesek saját szülött gyermekeiket kínozni, erőszakolni.
Hogy képesek bántani azt a csodát, akit kilenc hónapig testükben hordva
neveltek, etettek, gondoztak. S képesek megszülvén egyszerűn a „szeretet”
oltárán feláldozni állatias ösztöneik kiéléséért. Sírok értük, mert valahonnan
jön ez nekik, nem születhetnek csak úgy arra hivatva, hogy majdan gyermeküket
kizsigereljék, szexuális játékként használják. Nem, valahonnan jönnie kell ennek
a mérhetetlen szeretetéhségnek ami ráveszi őket arra, hogy a mellettük levő (nem
álló) férfi kedvére tegyenek, hogy még élvezzék is azt amit tesznek. Sírok az
apákért, akik kisebbségi komplexusukat, önértékelési problémáikat csakis úgy
tudják semmissé tenni, hogy fizikai erejüket nem sajnálván gyermeküket
rabszolgává, sőt akár testvérének anyjává képesek tenni. Sírok értük, mert az
ember nem eredendően gonosz, és nem születik rossznak. Eredendően mind jók vagyunk
csak.. Sírok a gyermekekért aki nem értik, nem tudják, hogy kerültek ide. Sírok
azokért akik ezt normálisnak élik meg, hiszen más példát nem látnak, hiszen
nem tudhatják hogy nem mindenki nyúl oda, nem mindenki üti meg a másikat, nem
mindenki erőszakolja meg gyermekét, mert épp ehhez van kedve. Sírok azokért a
felnőttekért, akik ezeket átélvén nőnek fel, s próbálnak egész és emberi életet
élni. Sírok értük, mert a lehetetlennel küzdenek legalább egy életen át, de
hiszem hogy a sebeket sok sok életen át magunkban hordozzuk tovább. Sírok a
világért, az emberekért, sírok mert mi tettük ezt az évszázadot a könyörgő,
síró anyák évszázadává..
