2014. január 30., csütörtök

Mert mindig van valami új

Szégyen nem szégyen nem voltam soha nagy magyar zene fogyasztó. Van egy kettő amit szeretek hallgatok, de sok minden kimaradt. 
A tavalyi év vége Kowa-ról szólt, meg Csapdáról, az év eleje meg Replikáról. Ezenkívül még régi Sex Action és FO System amit rendszeresebben hallgatok . Szóval az utolsó egy-két hónapot a magyar zenékkel töltöttem. És igen felfedeztem egy harmadik Kowa formációt Fankával egy albumra: Expedíció. Mint Fankadeli nem igazán fogott meg, de Kowat jó zenésznek, embernek tartom így gyanússá vált, hogy lehet benne valami. Elkezdtem hallgatni, és teszem azóta is. Valahol olvastam, hogy a nők képesek egy dalt hetekig hallgatni. Na én ezt továbbfejlesztettem és albumokat szoktam mp3 formában rongyosra hallgatni. És hogy mi a jó a fent említett előadókban? Először is rap magyarul, káromkodás nélkül, dallammal, gitárral és igen elgondolkodtató szövegekkel. Van benne vallás, hit, igazság, média fricska, erkölcs, rend, fogyasztói társadalmi bírálat, lélek, test, reinkarnáció, bűn és bűnhődés, szerelem, boldogság, szeretet, Isten.. tehát minden benne van, ami az életünket vagy emberivé teszi vagy épp nem. Dalban, rímben, okosan, szépen, fogyaszthatóan, olyan odab@szósan rendesen. Úgy hogy csak ülsz, vagy bedugott füllel sétálsz és megszűnik az idő, megszűnik a tér, és érzed kimondja helyetted azt amit érzel, amit gondolsz, amit akarsz, amit nem akarsz, ahogy élsz, ahogy élned kellene, ahogy élni szeretnél… Szeretem ha egy album teljes egész, és az utolsó szám, mely egyszerűen a Tükör címre keresztelődött a pont végére a történetnek. Hiszen az egész egy tükör amiben ha őszintén belenézel, akkor látod amit látnod kell…

Ördög nincsen

Nem félek tőletek, mert én tudom, 
Hogy halálom után megyek tovább az úton
Az élet örök, nem szaros hatvan év
Ezért ne hagyj magad után nagy ganéjt
Valaha gondolsz-e másokra is?
Elmúlik a test, de a lélek mindig friss
Nyolc éves voltam és néztem Skywalkert
Aztán a pályán a dagadék szájon vert
Minden változik, azóta barátom
Így ezt a dalt azoknak ajánlom
Akik azt hiszik, hogy bármi is biztos
Egy, ami valóság, a neve itt most
Ami elmúlt, az elmúlt és kész
Ez éberálom, hol a jövőtől félsz
Mégis biztatlak, bontsd a szárnyaid
És majd szembe jönnek az álmaid

Ördög nincsen, gonosz sose volt
Csak egy ember, aki másokat gyilkolt
Magától nem öl semmilyen fegyver,
Isten nem fél, az csak az ember

Az életed mindaddig háború
Amíg rá nem jössz; ez egy vándorút
Őseimnek nem parancsolt senki
Az én üzenetem nagyjából ennyi
A testem megölheted, a lényem örök
Én vagy Isten, én vagyok az ördög
Én vagyok minden, mit valaha láttál
Valamiért mégis visszaaludtál
Mielőtt az ember legyártja az embert
Valóság lesz, amit Fanka reppelt
Mikor a föld egybeolvad az éggel
A platinakártyáddal semmit se érsz el
Voltak, akik rájöttek a sitten
Hogy te vagy ördög és te vagy isten
Amitől rettegsz, utolér egyszer
inkább fordulj meg, aztán gyújtsd fel!

Ördög nincsen, gonosz sose volt
Csak egy ember, aki másokat gyilkolt
Magától nem öl semmilyen fegyver,
Isten nem fél, az csak az ember

Tudom, hogy nehéz, itt nincs protekció
Csak egy valóságinjekció
Hova tartozol, piros vagy kék csapat?
Káromkodsz-e, ha a sorozat elmarad?
Fel tudod-e fogni, azt, amit mondok,
Hogy te teremted minden gondod?
Minden fájdalmat köszönj magadnak
Nálad a kulcsa annak a lakatnak
Ami a börtönöd ki tudja nyitni
De könnyebb a panasz vagy épp a hiszti
Én elmondtam mindent, a döntés a tiéd
Hogy szürke város vagy virágzó vidék
Ide kevés az izom meg a pisztoly
A tükörben nehéz, hogy eliszkolj
Ez nem lányregény, tényleg kemény lesz
Tessék, válassz: Alszol vagy felébredsz?

Beszéljünk a franciákról: az első nap

Ohh hát oda nem menj, csalódás, koszos, büdös, és nem kedvesek. Még angolul sem beszélnek. Jó, de ott van Mr. Morrison, és hát bakancslistám...